Tortamester

Kiskoromban igencsak sokat jelentettek a születésnapok, látom a régi fényképeken. Nem tudom mikor tartottuk, csak azt, hogy egyik oldalára volt írva, hogy testvérem hány éves, a másikra meg, hogy én mennyi. Aztán valahogy kimaradtak a tortás felvonulások. 17 évesen aztán újra megleptek eggyel. És újra semmi. Egészen addig, amíg nem lépett be valaki az életembe:) Születésnapjára először fogtam neki a tortakészítésnek. Ha nem is a legfinomabb, de az lett máig is a leggyönyörűbb.



És a legnagyobb meglepetés is. Azt sose feledjük el. Igaz inkább arra figyeltem, hogy én mit szeretnék és nem arra, hogy neki mi a kedvenc, de állítása szerint ez volt élete legszebb szülinapja, úgyhogy mégsem fogtam annyira mellé:))


Aztán következett az én nagy napom. Nagy volt a készülődés, ki is voltam tíltva a lakásból:)





Igaz, ezt a tortát nem ő sütötte, de nem vetettem a szemére, hisz mindenből a kedvencemet kaptam.


Bernadett szülinapja korábban volt és tortában sem szenvedett hiányt, csakhogy azon nem vettem részt. Igy, amikor anyukájának, testvéremnek vittük a tortát, kihasználta, hogy a 25-ből könnyen lehet 5 is:)



Ez sem saját készítés, de azért nem hagynám ki a sorból!



Ezután már 2009 ünnepeltkei jönnek. Először Alex. Kicsit gyors, kicsit összecsapott. Magyarázatként hozhatom fel, hogy aznap volt a ballagásom az egyetemen. Miután megvolt az én ünnepem, nekifogtam a tortának. Volt öröm, fényképezés, kiruccanás. Ez már nem volt meglepi.


Hamarosan én következtem és annyira belejöttem, hogy magamnak is én készítettem el. Egészen a bevonásig. A diszítés a párom műve:)A rózsa remekül sikerült, bár itt nem látszik. A B.S. pedig Boldog Születésnapot jelent. Kiírni túl hosszú és bonyolult volt számára:)


Ez a szülinapom is remek volt!

Az utolsó, amit nemrég ünnepeltünk és amikiváltotta belőlem, hogy megmutassam az összes tortát, az anyum születésnapja. Erre az alkalomra is én készültem, ráadásul igazi titok, meglepetés és öröm volt, ami ez évi tortakészítéseim közül nekem is a legnagyobb örömet okozta.



Anyu könnyekig hatódva mondta, hogy nem is emlékszik, hogy neki valaha lett volna saját tortája. Ezért már nagyon is megérte!

Lassan lejárnak a decemberi születésnapok. Nem tudom kinek készítem a következőt, de egy bíztos: lesz következő! De most a karácsonyi finomságokra kell koncentrálnom:)

Politika...

Amitől mindig tartózkodok. De mégis, néha csak előjön a téma, főként az olyan időszakokban, mint az elmúlt néhány hét. Voltak választások és volt második forduló. Mindezekből én csak egy valamit szeretnék kiemelni. Nem folyok bele politikai csatározásokba vagy abba, hogy mennyi lehetett az esélye Kelemen Hunornak az első fordulóban... Csak a végeredményről szólok néhány szót, ami már akkor megfogant bennem és nem felejtem, amíg ki nem írom magamból:)
Nyert az aki eddig is volt. Ez azt kellene jelentse, hogy vele az ország nagyobb része volt megelégedve, hiszen csak így kerülhetett ő ki győztesen. Na de mik is történtek az elmúlt néhány évben országunkban. Olyan nagy volt a megelégedettség? Azt mondanám inkább zúgolódás, elégedetlenség, káosz stb volt jellemző. Zúgolódás azokra akik az országot vezetik, természetesen. És akkor itt van a nagy lehetőség. Van millió jelölt, csak szavazni kell. Elviekben... És jöhet a változás. Na de mi történik? Semmi! Visszaválasztjuk azt, akivel eddig sem voltunk megelégedve. De miért? Mit remélünk tőle? Hogy első mandátumában meggazdagodott és talán a másodikban országával foglalkozik? Vagy hiszünk az igéreteknek? Vagy megszédít minket a Szak. Műv. Házáról lelógó plakát mely szerint "Traian Băsescu.Egy mindenkiért", és mindez magyarul? Vagy mi van velünk, amikor változtathatnánk valamit? Megijedünk az újtól és inkább maradjon a régi megszokott? Én nem állítom, hogy a másik esélyes jobb lett volna. De nem is fogjuk megtudni. Mégis úgy gondolom, hogy az újítást, fejlődést, lendületet nem az egyhelyben való toporgás hozza!

December

Még akkor is, ha én mediterrán karácsonyt szeretnék:), december az ünnepek hónapja, nem lehet nem beszélni róla, hiszen minden arról szól. Lázba hoz mindenkit, akár akarja, akár nem, akár van kedve hozzá, akár nincs. Ugy-e nem sok jót gondolunk azokról, akik nem szeretik a Karácsonyt. És azt hiszem nincsenek is sokan. Egy kis melegség mégis csak belopózik legtöbbünk szívébe, még ha odakint minuszharmincfok is van. Már november végén megkezdődik. A diszítés, a készülődés, az izgalom. Lehet nem szép, és nem illik ilyent mondani, de gondolom nem vagyok egyedül véleményemmel, hogy teljes mértékben "kommercializálódott" a szeretet ünnepe. Hiszen mi az amiért aggódunk? Nem azon, hogy mit teszünk az ünnepi asztalra, vagy, hogy lelkünket hogyan készíthetnénk fel jobban a Karácsonyra. Legnagyobb nehézség az ajándékok megvásárlása. Kinek mit vegyek? Hol? Mikor? Mennyiért? Tudom-e, hogy mit szeretne (érdekel-e), vagy csak veszek valamit, aminek gondolom örülne? De hát ez még rendben van! Hisz azoknak akiket szeretünk minél többet és értékesebbet akarunk adni. Sajnos sokaknak az a problémája, hogy MIBŐL? vegye meg az áhitott ajándékot. Mert hát még ott van a Mikulás is. Nem maradhat otthon az idén sem csak azért, mert gazdasági válság van.
Mindezek mellett a december egy olyan hónap, amelyet sok ember választ születése hónapjaként:) Jó, tudom, nem ő, inkább szülei, de hát ebbe a hónapba nagyon tele van a naptáram. Legalább 6 szülinapnak örvendezhetek +Mikulás, Karácsony, na és el ne feledjük a Szilvesztert. De ha nem lenne elég, akkor falunk bucsúját is megüljük Karácsony előtt és ebben az évben még egy születés is programozva van családunkban Karácsony környékére.
Nem panaszkodom! Reménykedek, és mindent meg fogok tenni érte, hogy minden szép és jó legyen, még akkor is, ha nem lehetek fürdőruhában, minimum a Fiji szigeteken:)


Megelőlegezve a Karácsonyt, ez volt a tavalyi Karácsonyfánk. És imádtuk:)

Fránya tél

Van aki imádja. Hát én nem. Még el sem kezdődött, máris előjönnek a velejárók:didergős ébredés, ruhákból rétegződés, korai sötétedés, tüsszögés, dünnyögés, vörös orr, és sokunk réme, a szezonális fogfájás. Tudom, tudom, a fogorvos megoldja. De ki szeret fogorvoshoz járni?
És aztán nem mindegy, hogy csak úgy tél, vagy tél Csíkban!Igaz Gyergyóban sem jobb, és még sok máshol. A lényeg: nem ez a kedvenc évszakom. Még a sok szép, extrém téli sport, a gyönyörű hulló hó és a hosszú téli esték ellenére sem. Olyan leszek mint egy kismackó. Begubózok, képzeletbeli barlangomba bújok és ez bizony meglátszik hangulatomon is. Ha meg arra gondolok, hogy mennyi ideig tart... Bezzeg a nyár... Én el tudnám viselni, hogy 30fokba ünnepeljük a Karácsonyt. Sokan mondják, hogy nem is igazi hó nélkül. Na jó, biztos, hogy szép, de... az a mediterrán karácsony sem elhanyagolható:)
Rájöttem, lehet nem véletlen, hogy decemberben van az a sok szép ünnep. Ha már a fagy lebénítja az embereket, akkor legyen valami, ami kicsit felrázza. Meglepi a gyerekeknek, nagy családi találkozások, karácsonyfadiszítés, ajándékosztás, boldogság, öröm, béke, aztán az újévre virradó peszgőbontás, stb, stb... Később meg a nagy visszaemlékezések. Persze, hogy szeretjük a Karácsonyt! Azért még mindig nem bántana, ha fürdőruhánál többet nem bírnék elviselni magamon az ajándékbontás idején:)))

Most pedig veszem a forró teát, a vastag pizsit meg a nagy paplant és téli álomba szenderülök. Reggelig.

Gordon Ramsey: Poklok pokla

Atya ég, ez az ember mit képzel magáról? Kérdezem, ha a "Hell's Kitchent" nézem. Legyen az akármilyen reality, de mégis csak emberekkel, emberekről szól! Hogy lehetséges eltűrni ennyi megaláztatást? Megéri egyáltalán? Az biztos, hogy én egy ilyen főnöknek nem dolgoznék semmi pénzért. Még a tv előtt ülve is néha azt veszem észre, hogy elfog a gyomorideg. Akkor mit érezhetnek a résztvevők? Legyenek akármilyen kemények és elszántak, sokan önként dobják be a törölközőt. Vagy ha nem, akkor Ramsey gondoskodik róla, hogy pocsékul érezzék magukat. Ok, nem mesterszakácsok, bár még ha azok lennének, akkor sem hiszem, hogy neki meg tudnának felelni. De akkor is durva dolgokat művel velük. Megborzadok. Bár láttam más műsorát is, amelyben teljesen más ember, (és egyébként is tájékozódtam róla) szóval ő alapjában véve nem ilyen (vagy ki tudja), de nálam már nem tud bevágódni:) Nekem Gordon Ramsey annyit tesz, mint a pokol fő ördöge!




Egyébként más kritikát is olvastam róla: "A skót sztárszakács nálunk is látható tévéműsoraiban mindig úgy tűnik, mintha pontosan tudná, mitől lesz egy étterem sikeres, milyen menüsorral lehet vendégeket fogni, és hogy kell kinéznie egy kulináris élvezeteket nyújtó létesítménynek. Nagy-Britanniában azonban nemrég megjelent egy étteremkalauz, amiből az derül ki, hogy Ramsay éttermei közül négy is a szigetország tíz legkiábrándítóbb vendéglője közé tartozik."
Idézet innen: http://index.hu/kultur/eletmod/2009/09/07/csalodast_keltenek_gordon_ramsay_ettermei/

Halottainkról

Tegnap este volt alkalmam Szenttamástól Szeredáig látni a temetőket. Gyönyörű. Valahogy nem az a szomorúság volt bennem, hanem inkább a megnyugvás érzése. A szívszorító hideg ellenére csodálatos látvány. Elmondhatatlan. Pedig nem is erről szól ez a nap. Arra hajtunk, hogy ki milyen mécsest, virágot, koszorút visz a sírokhoz, jól megválasztjuk az időpontot, a ruhát, hisz akik látnak mit szólnak majd ahhoz, hogy mi épp mibe öltöztünk. Igen, ezzel szembesülök, és nem tetszik. Ezért vártam meg az estét, vállalva, hogy még jobban megfagyhatok. Csönd volt, nyugalom, semmi nyüzsgés.
Nekem ez a nap nem csak arról szól, hogy el kell menni "világítani", "égetni" elhúnytjaink sírjához. Olyan embereket "látogattam" meg, akik közeliek illetve nagyon közel álltak hozzám. A fájdalmas elválás még mindig elevenen él bennem.
Úgy érzem még ma is tabu téma mifelénk a halál. Kár. Nemrég még én sem tudtam róla beszélni. Pedig igazán közel járt hozzám már jó fiatal koromban. 11 éves voltam, amikor meghalt édesapám. Hirtelen, egyik percről a másikra. Ott voltam, végignéztem. Bár most, hogy gondolkozok nem emlékszek minden részletre. De rá emlékszek. Alig ismertem. 7 éves koromig nagyrészt nagyszüleim neveltek. Valahogy így alakult.Emlékszek egy hétvégére, amikor itthon voltam (szüleimnél). Lefekvéskor álltam az ajtóban és sírtam, hogy haza akarok menni... Iskolakezdéskor aztán hazajöttem. 4 év nem nagy idő. Ennyit voltam együtt édesapámmal. Aztán elment. Kicsi voltam, talán azért nem fájt annyira. Aztán meg az lett a természetes, hogy egy család egy anyából és két lányból áll. És soha, senkivel nem beszéltem róla legalább 6-7 évig. Aztán megtört a jég, kedves barátnőimnek köszönhetően.
2 évvel ezelőtt újra tragédia t9rtént a családban. Ezt már sokkal intenzívebben éltem meg, több tényező miatt is. Szeretetett nagytatám halála megtört és talán meg is változtatott. Imádtam őt... mert ő is engem. Istenem mennyi mindent tanultam tőle, mennyi időt töltöttem vele, mennyi történetet hallgattam. Csak a szépre tudok emlékezni. Elmondani nem tudom. Aztán látványosan ment tönkre. Ő érezte, hogy valami nagy baj van vele. Mondta is, hogy érzi nem megy le az étel a gyomrába. Orvosnál volt. Asztmán kívül mást nem diagnosztizáltak. Csak fogyott és fogyott. Augusztusban befektették a korházba, kiderült gyomorrák. Ő nem tudta, utolsó percig. Megmüttötték. Nem gyógyulás, hanem életének megnyújtása céljából. Nem sokat segített. Minden nap ott voltam a korházba. Büszkélkedhettem vele, hogy bármikor bejárásom van, akár éjjel is. Hiába. Segíteni tudtam, meggyógyítani nem. Novemberig tartott. Angol zh-m volt másnap. Anyum felhívott, hogy... vége a szenvedésnek. Máig sem tudtam megszokni, hogy odamegyek náluk, de ő nincs ott. Időnként halványul, el-el felejtem, hisz 2 év alatt múlik a fájdalom. Máskor eszembe jut és annyira tud hiányozni. Nem tudom belenyugodni, hogy nem megyünk már többet együtt az erdőre és nem mesél többé a kommunizmusról. Mindig szívesen hallgattam, ahogy előadta a szomorú, nehéz valóságot. És imádta az unokáit. Volt neki jó sok.És csupa lány. Fiatal korában zenélt, hegedült. Az volt az álma, hogy egyik unokája legalább folytatja. A hegedű nem jött be. De biztos nagyon örülne, ha látná, hogy másik kedvence, Szilvia furulyázik és dobol. Aminek még örülne, hogy nemsokára megszületik második dédunokája, aki FIÚ!
Nyugodjon békében, mindig szeretni fogjuk!

Civil élet, rögös út

Civil szervezetben kezdőként tevékenykedni nem mindig az élet habos oldala. Főleg ha az ember magára van utalva. De csak eltökéltség (és idő) kérdése, hogy beletanuljon, belejöjjön az ifjonc. Nem mondom, hogy akkora tapasztalatom van, hiszen alig 3 hónapja kezdtem. Döcögött,még jobban döcögött, de van olyan is, amikor nem veszem észre a döcögést. Talán nem is azért mert nincs, hanem mert annyira beleélem magam. És nem hiszem, hogy ez baj forrása lehetne. Remek élményben volt részem elmúlt hétvégén és azt hiszem először, láttam is munkám gyümölcsét.
Az idősek napját ünnepeltük meg vasárnap (tudom, tudom, az Idősek Világnapja okt. 1-én volt, de nem hiszem, hogy ünnepeltjeink ezért a késésért bármit is a szemünkre vetnének). Az ötlet a Caritas Családsegítő Szolgálatának munkatársától származik (hálás köszönet érte Jutkának, és minden egyébért is), beszálltunk mi, a Szent Anna Nőegylet és a Tanács is nagylelkűen és bőkezűen kivette részét a szervezésből, megvalósításból. Szép kis előadást sikerült összehozni. Lényegében a 70. életévüket betöltötteket köszöntöttük, de nem korlátozódott csak rájuk. A sportcsarnok megtelt az előadás idejére, ami megnyugvást jelentett már számunkra. Az előadás is látszólag tetszett a résztvevőknek hisz az idősek ízlését próbálta eltalálni. Kedvenc részem a befejezés volt, amikor az énekkarral olyan dalokat énekelt, amelyeket a közönség is szívesen és könnybe lábadt szemmel énekelt velük. Meghatódottság tetőzése:) Aztán minden hetven éven felülit megajándékoztunk egy szál virággal és egy kis emlékkártyával. És persze elmaradhatatlan volt a kürtőskalács (nyami) és a köményes pálinka. Mindemögött részletes szervezés, utánajárás, fejfájás és végül a jól megérdemelt megnyugvás, ami az érdeklődésnek köszönhető. Hiszen mi lehet egy rendezvényszervezés legnagyobb rizikója? Ha nem lesz rá érdeklődés. A bizonytalanság, hogy hányan lesznek. Fel voltunk készülve. Igazából többre is, de szép eredmény volt. Lelkem megnyugodott, a néhány elismerő szó is jól esett, hisz nem dicsekednék vele, de érzem tettem valamit. Boldog vagyok, és felettesem szavaival élve, mindig megtérül valahol a befektetett erő, munka, jócselekedet. Azok, akiknek igazán jót tettünk ezzel emlékezni fognak rá. És ha 2 ember beszéli egymás között, már akkor örülhetünk.

Vagy mégsem...

Miért nem szólt senki? Miért nem kiáltottak rám, hogy "kislány, felnőve is naív vagy"! Örülni egy pillanatnyi változásnak, hinni, hogy most már minden rendben... lehet, csak jobb felkészülni rá, hogy ez csak rövid ideig tart.
Szóval tévedtem! Bevallom és szégyellem, hogy ilyen hiszékeny voltam. A problémamegoldás magas fokon nem müködik. Csak ideig óráig. Ugy-e a betegségek gyógyítására is ott van az orvos által felírt gyógyszer vagy a házipatika. Ebben az esetben a házipatika: kommunikáció, beszélgetéssel való orvoslás eredményessége lefújva!!! Én kiábrándulva, tanácstalanul, reménytelenül.
Legújjabb tanácsom: ne higgyétek, hogy valamit olyan egyszerű megoldani, mint az ahogy elsőre tűnik! Az csak leányálom, délibáb vagy "optikai csalódás"!

Problémamegoldás magas fokon

Probléma... kinek nincs? Családi probléma... hiányában jelentkezőket várok. Elhúzódó családi probléma...Na egyeseknek ilyen is van. Ez most nem a "mit tanácsol a pszichológus", de azért érdemes elgondolkodni. Ott van egy évek óta tartó dolog egy családon belül. Van aki kihúzza magát alóla férjhezmenetellel, van aki úgy tesz, mintha nem is létezne, és van aki őrli magát belülről, hogy mit kellene tenni, meddig mehet ez így, lesz-e vége egyáltalán. Rendezése egyetlen emberen múlik, aki valószínűleg nincs is tudatában tettei súlyosságának. A megoldás az ő kezében van, de senki nem szól neki. Évekig. Csak gyűl és gyűl, míg megtelik a pohár. Mi történik akkor? Valaki elszánja magát, napokon át készül rá, várja a megfelelő pillanatot. De ilyen helyzetben az nincs! Csak lépni kell és kész. Mi ez a lépés? A beszélgetés. Gondolná valaki? Hogy egy beszélgetés megoldhatna egy súlyos problémát. Teljesen és végérvényesen? Lehetséges? Úgy néz ki igen. Egyelőre. Nem is beszélgetés, inkább monológ. Jobb lenne a beszélgetés, de nem az volt. Hosszú mondatok rövid csendekkel, válaszokra várva, de azok késnek, és egyáltalán nem is jönnek. Nincsenek válaszok. Legalábbis hangosan nem. Helyette jön néhány igéret. Rövid, bizonytalan, mégis vigasztaló, reménykeltő. Talán évekkel ezeőtt is megoldható lett volna beszélgetéssel. Volt rá kisérlet. Nem ment. Nem volt jó a stratégia. Lehet szükség volt erre az időre, hogy összegyűljenek a megfelelő érvek. Hogy felnőjjön az ember és komolyan vegyék.
Emberek, arra kérlek beszélgessetek! Csendben, nyugodtan, nem ordítva és dobálózva. Meg kell hogy legyen az eredménye. Én mondom!

Tam-tam-tam

Időnként úgy érzem nem indokolatlan a zenében a playback. Hadd halljon a fül valami szépet is:)Persze szubjektív, hogy kinek mi a szép, de egy élőben nyikorgó figura... Hallgassunk meg valakit élőben és stúdiófelvételben. Talán nem hiába találták ki. Ráadásul azt mondják, ami szép Istennek is tetszik!

Az élet szép...

Tegnap, fogalmam sincs honnan és hogyan, eszembe jutott ez a dal. Azóta is ezt hallgatom. Nem tudok betelni vele. Gyönyörű!

Idősek világnapja alkalmából

Áldottak az öregek barátai
Mécs László


Áldott, aki megértéssel kísér
és fogja reszkető kezünket,

Áldott, aki tudja, hogy hallásunk
nehezen kapja el már a szót,

Áldott, aki nem csodálkozik,
hogy sok mindent nem látunk
és lassan jár nálunk az ész,

Áldott, aki nem veszi észre,
hogy ma megint kiömlött
a kávé az asztalon,

Áldott, aki mosolyogva áll meg,
hogy elbeszélgessen velünk,

Áldott, aki nem árulja el,
hogy ma kétszer hallotta
tőlünk ezt a történetet,

Áldott, aki fel tudja idézni
velünk a tegnap emlékeit,

Áldott, akitől megtudjuk,hogy nekünk is jut még
tisztelet, szeretet, hogy nem
vagyunk azért még mi se egyedül,

Áldott, aki segíti vinni öregségünk
keresztjét, amely nékünk
is oly nehéz,

Áldott, aki szerető leleményességgel
segíti ingadozó lépteinket
a hazafelé vezető úton.

Make a better place for you and for me

Csak úgy

Nem akkor, amikor minden klappol, nem amikor öledbe húll minden, nem amikor mindenki szeret, süt a nap és csillog az ég. Nem akkor, amikor bármit megtehetsz, és nem ifjuságod hajnalán. Nem a megszámlálhatatlan lehetőség között, és nem vágyaid netovábbja mellett. Nem ott ahol te vagy a legszebb és nem is ott, ahol még sosem jártál. Nincs rajta a "szeretnék" listán és nem is álmodtad meg soha. Nem szólnak róla mesék és versek, nem beszél róla senki. Nem akkor mikor mindened megvan és nem is ott ahol szeretnéd. Nem kisér madárszó, vagy hangos trombita, és rózsaszírmokra sem kell taposnod. Nem hiszed, hogy maga a tökély, és többet is el tudsz képzelni. Nem ez a legszebb nap és már a falevelek is húllanak. Hideg van, libabőrös lesz a karod, nem tetszik a fény, fáj a szemed és fáradt vagy. Nem látod tisztán a jövőt, keresed az utat. Nem vesznek körül a barátok, a család sincs melletted. Elmerengsz, rengeteg hibát látsz a fűben, a falban, az életben. Tudod, hogy holnap is nehéz lesz, tudod semmi sem változik. Marad Ő, maradsz Te, a többi meg most nem számít. Nem zúgnak harangok, nem lépsz be saját házad ajtaján, nem mondják, hogy hibátlan vagy, hogy megváltod a világot. Nem vagy magabiztos és optimista sem. Csak te vagy, csak Te és Ő.
És csak úgy, egyszerűen, magyarázat nélkül, boldog vagy!

Képes beszámoló

Ici-pici, Kisördög és Kisgombóc. Gombóc azóta gazdát váltott. Szülinapi ajándék lett belőle és bízok benne, hogy legalább annyira lez szeretve, mint amennyire eddig volt! Alig bírtam elválni tőle.
Itt vannak a legújjabb fotók Attila!!!

Mindennapok bonyodalmai

Az ember ugy-e társas lény. Arra törekszik, hogy ne legyen egyedül, és már születésünk pillanatától majdnem állandóan mellettünk van valaki. Szocializációnk során is többnyire ezt tesszük magunkévá. Először anyu és a család, majd óvoda, iskola, közben a barátok, akik az is lehet, hogy sokáig megmaradnak, majd ha elég nagyok lettünk, akkor azon törjük a fejünket, hogy kellene valaki, valaki olyan igazi, mint a nagyoknak. És előbb utóbb elveszítjük a fejünket, csak az az egy kell, ha lehet ha nem.
Közben akadnak megoldani való nehézségek, átsírni való esték akár családdal, akár barátokkal, akár a nagy szerelemmel. Hol nincs gond? Gyakran emlegetett közhelyek: az ember a családját nem választhatja meg; az igazi barátot a bajban ismerjük meg; szerelemről meg... millió-egy van. Na de nem csak ez a három dimenzió létezik ám. Ott van még a munka, munkahely is. Ajaj de nehéz tud lenni. És itt nem a fizikai vagy szellemi erőkifejtésre utalok. Társaslényi mivoltunk mellékhatásokat is hordoz magával. Kommunikáció, integrálódás, elfogadás, konfliktuskezelés. Ezek mind olyan képességek, amelyekkel eltérő mennyiségben és módon rendelkezünk. Meglétük bizonyos szintjei segíthetik vagy gátolhatják egyes munkakörök betöltését. Van aki mindenhol megtalálja a helyét, mindenkivel ki tud jönni, más meg... az antiszociálisabb típus.
Ugyanez vonatkozik a barátokra is. Van akinek könnyen megy és millió barátja van, másnak meg kinszenvedés az egész. Mi a jó? Talán megtalálni az arany középutat. Tudatában lenni képességeinknek, megismerni önmagunkat, bizonyos mértékig alkalmazkodni aktuális környezetünkhöz, rájönni, hogy hol a hiba, ha nem is vagyunk képesek kijavítani. Mert gyakran nem tudjuk megtenni. És mástól elvárhatjuk, hogy megváltozzon értünk? Van erre jogunk? Nemrég nyomtak egy cikket az orrom elé, amelyben pszihológus sorolja fel azokat az okokat, amiért a nő ne kérje arra párját, hogy megváltozzon. De vajon ha nem változunk egymásért, akkor meddig vagyunk képesek elviselni egymást? Lehetséges míg a világ eltűrni olyan dolgokat is amelyeken véleményünk szerint lehetne változtatni? "Nincsen olyan ház ahol ne zörögne néha a tányér", mondta egy barátnőm. De az a kérdés, hogy mennyire zörög? Mennyi a "megengedett"? Döntse el mindenki maga! Bár sokszor jól jönne a segítség...

Fwd

Én is megkapom a szokásos továbbküldős maileket. Naponta legalább 5-öt. Vannak a viccesek, szomorúak, segítségkérőek, zenélősek, elgondolkodtatóak, gyönyörűek, kívánságteljesítőek és még sok más. Volt idő amikor nem jutott minden nap időm megnézni őket. Összegyűjtöttem és ha tényleg nem akadt más dolgom, akkor végignéztem. Rég volt, amikor én is mindent továbbküldtem. Mert volt. Féltem, hogy ha nem teszem, akkor bekövetkeznek a beigért átkok :)) (egész életemben balszerencse követ, elvesztem azt akit szeretek stb) Rengeteg csodálatos e-mailt kapok. És mindegyik el van rontva a végén azzal a továbbküldős dumával. Nem lehetne csak úgy anélkül? Ha nagyon tetszik úgyis meg akarom osztani másokkal is. Na de rettegésben tartani kedves barátainkat... Nemrég egy szellemes mailt kaptam és bár nem vagyok már babonás, végigfutott a hideg a hátamon. Tovább is küldtem kedves barátaimnak. Kikérték maguknak, hogy ne ijesztgessem őket:) Szóval nem mindig szerencsés. Jobb ha elgondolkodunk és annak küldjük, akit érdekelhet vagy akinek tetszedhet. Az agyatlanságokat meg inkább hagyjuk!

Princess Protection Program

Annak, aki szereti a Neveletlen hercegnőt, Én és a hercegem-et és az ehhez hasonlókat...:

Nyári álmok szeretője

Ó végre egy kis délutáni szieszta,
Édes, nyárral fűszerezett szellő,
kicsit letagadott, hazudott magány,
Mert jó itt, jó most és jó egyáltalán,
Ma minden szép és minden jó megtalál.
Csímár László

Beauty baby

Ciccmicc :)))

Sticky&Sweet vs Evita

Madonna turnéjától hangos a sajtó, média már hetek vagy talán hónapok óta. Egyszerűen lehetetlen nem észrevenni. Tömegszámra tűzték műsorra a tvcsatornák a róla szóló kisfilmeket. Nem vagyok nagy fan, de azt sem mondhatom, hogy nem bírom. Igy történhetett, hogy megnéztem néhányat ezekből a filmekből. Véleményem szerint egy szülő sem kívánja gyereke példaképének Madonnát, végignézve karrierjét. Bár állítólag szigorú katolikus neveltetést kapott, később sűrű és mély összeütközésekbe került a katolikus egyházzal. Nem csodálom, azok a videók...
És aztán jött. Nem kis megtiszteltetés, hogy a popistennő Kelet Európa néhány országában is fellép. Előtte megvolt a nagy felhajtás (pl. magyarországi helyszínbalhé). Utána... jöhet a kritika. A budapesti koncert után a résztvevők a szervezést marasztalták el. A bukaresti eseményen kifütyülték az énekesnőt. Na de ezek nem ráztak engem meg túlságosan. Egészen más miatt írok én róla. Persze ennek a nagy felhajtásnak köszönhetem, hogy felkeltette az érdeklődésemet egy majdnem elfelejtett film iránt. Az Evita. Amire annyira büszkék a magyarok (magyarországiak). Valahogy eddig sosem sikerült megnéznem. És kiváncsi lettem. Ráadásul a musicaleket is kedvelem. Gyorsan kiadtam a parancsot a letöltésre:)
Nem bántam meg. Ezúttal nem olvastam filmkritikát. Sem előtte, sem utána. Csak a filmet akartam látni. Igy saját véleményt alakíthattam ki. Ez alapján az Evita a feltörekvő, majd az emberi tökéletlenségből adódó porbahulló nő története. Szépségét és talpraesettségét kihasználva haladt Eva felfele. Sokszor elitélendő cselekedeteinek ellenére elérte, hogy úgymondd egy világ imádja. Nehéz eldönteni, hogy végül szerelemből lett-e Peron felesége. A film elején nem igazán tudtam hinni, hogy nem kizárólag öncélból cselekszik. Ezt talán a Banderas alakította szereplőnek köszönhetem, aki folyton felébresztett, hogy nem minden arany ami fénylik és nagy úr az egoizmus.
Gyönyörű dolgokat cselekedett, a munkásosztályért harcolt és nem győzte hangsúlyozni, hogy ő is onnan származik. De mégis a leghíresebb tervezők ruháit igényelte... Az egésznek olyan kommunizmus íze volt számomra.
Aztán jött a hanyatlás. A betegség. Nem tudom, hogy figyelmetlenségem oka, vagy tényleg nem derült ki a filmből, hogy miben szenvedett. De nem is ez a fontos. Számomra az is meglepő volt, hogy azzal kezdődött a film, hogy Evita meghal...
Összegezve csodálatos történet. Kétkedéseim ellenére tetszett, a zenés betétek teljesen meghódítottak. Azóta is naponta többször azon kapom magam, hogy azt dúdolgatom: "Don't cry for me Argentina". Csodálatos alakításnak tartom és vétek lett volna kihagyni.

Don't cry for me Argentina

Családi banzáj

Nálunk ritka. És persze sosem teljes. És gyakran nem is annyira szívmelengető. Na de egyen épp túl vagyok. Nem panaszkodok. Igaz, ez nem egy olyan ünneplős volt, hanem inkabb dolgozós. Hisz falun ilyen is van! Nevezhetnénk kalákának is, de szakirányú ismereteim szerint a kaláka nem családi "munkaalkalmat" jelent, hanem szomszédok, rokonok, ismerősök egymás megsegítésére gyűlnek össze hasonló jellegű viszonzást várva szolgáltukért.
Ez nem ilyen volt. Legalábbis nem ennyire nyíltan. Ugy-e vannak anyósok és vejek, valamint még jó testvérek is, akik feláldoznak egy-egy szombatot, fele munka, fele... szórakozás-pihenés-sörnyakalás céljából. Rosszat nem mondhatok a családomra. Napjaink rohanó világában, amikor csak a begyűjtött pénz mennyisége meg az utána való rohangászás a fontos, elismerésre méltó, ha évente 1,2 alkalommal felajánlja segítségét a család 3 férfitagja, bőséges kaja, sör, bor és fél napos pihenőért cserében.
Nem szoktam szeretni az ilyen napokat. Nagy hűhó... na jó, nem épp semmiért. Nekünk nőknek persze ilyenkor még kevesebb nyoma látszik a munkánknak: vásárlás, előkészületek, főzés, mosogatás, takarítás. Nem hangzik egész napos tevékenységnek. Pedig még 23 óra után is dolgozunk, mert minden ehető elfogyott és reggel "pakolni" kell az embernek, aki munkába megy.
Mégis, jól sikerült a tegnapi nap. Nem tudom mitől, hulla voltam éjfélre, de mégis... A kerti hússütés, a család aprajának egész napi jókedve, és a látvány, hogy mindenki gyönyörködik a kiscicáinkba :)) sikerélményekkel halmozott el. A munka jobban is haladhatott volna, de... ez csak személyes (mellékes) megjegyzés.

Pillanatkép az apróságok tevékenységéből:

A történet folytatódik

Igen, igen a macskatörténet. Cila és gyerekei. Legutóbb még úgy volt, hogy azt hittem egy kiscica született és már az sem él. Aztán pár nappal ezelőtt vékony nyávogás ütötte meg a fülünket. És megtaláltuk!! A három kismanót. Két foltoska és egy fekete. A kisördög persze fiucska, a másik kettő lány. Nagy öröm volt ez számomra. Még máig sem tudok betelni a látványukkal. Ő itt a kisördög:

van nekik egy kis fészkük, ahol kedvükre mászkálhatnak. Anyuka sajnos nem sok időt tölt velük. Ma vettem észre, hogy kezdenek látni. maguktól még nem jönnek ki az udvarra, de én gondoskodok róla, hogy megkedveljék a szabadot és persze engem is:) Ma már elkezdtek bátran mászkálni rajtam. A kis fekete az enni való. Olyan fürge, próbál szaladgálni, de még néha kidől alula a lábacskája. Ő itt az a manó, akin észrevettem, hogy már lát valamit. Ahogy mozgattam a kezem, elkezdte követni a szemecskéjével.
Itt a család. Anyucira figyelni kell, mert jobban szeret kinnt lenni, mint az apróságaival. De ha kihozom őket az udvarra, akkor nem hagyja magukra, hagyja, hogy cibálják, mászkáljanak rajta. Jaaj, nem is tudom elmondani mennyire édesek.
És, hogy én mennyire boldog vagyok. Imádom őket és már alig várom, hogy utánam szaladgáljanak, anyum bosszantására bejöjjenek a házba, vadásszanak, ugráljanak,nyávogjanak, mászkáljanak...

Mi emberek

Olyan sokan vagyunk és olyan sokfélék. Ott vannak a jók és rosszak, szépek és kevésbé szépek, kedvesek és kedvelenek, gazdagok és szegények, tehetségesek és tehetségtelenek (bár állítólag mindenki jó valamiben, csak fel kell fedezni, hogy mi az), kedvencek és antipatikusak, ismerősök és ismeretlenek, barátok és ellenségek, főnökök és alkalmazottak, és a sor végtelen. Osztáyozási szemponttól függően megszámlálhatatlan típusú ember él kis bolygonkon. Persze ezt jó tudni, de nem mind van hatással ránk, ha csak nem csökkentjük le a fizikai teret közvetlen (tágabb) környezetünkre. Itt is bőven lehet válogatni, hisz jól berögzött közhelyünk szerint nincs két egyforma ember. Vannak egyforma vagy hasonló jellemvonások, tulajdonságok, ismertetők, de egyforma... Pedig van aki hisz abban, hogy mindenkinek van egy hasonmása valahol. Nekem is többször mondták, hogy ismernek valakit aki pont olyan mint én. Külsőre is, és még belsőre is hasonlít. Mit szóljunk mindehhez. Ja persze a hasonmás, ma már nem különleges... klónok. Jól ismerjük őket, sokat tudunk róluk, én személy szerint csak filmekből.
Mi is érdekes az emberekben? Hiszen egyediek vagyunk. A nagy homo sapiens. Civilizáció, technológia. Felépítettük több ezer éves világunkat miközben tönkre is tettük azt. Most meg kezdünk ráébredni, hogy meg is kéne menteni. Alkotó és romboló ember. Itt van egy nagy paradoxon: emberről beszélek, miközben emberiségre gondolok. És mégsem általánosíthatom az emberiségre, hisz kivétel rengeteg van. Mi legyen? Mondjuk, hogy mindannyian felelősek vagyunk, vagy keressünk bűnbakokat?
Én csodálom a nagy tehetségeket. Akiket ezen adottságuknál fogva óriási felelősség terhel. Legyen az bármilyen területen. De főleg olyan tudományokra gondolok, mint orvostudomány, fizika, biológia, csillagászat. Ámulatba ejt az a modern technológia, amely majd minden területre beékelődik, megkönnyítve és leegyszerűsítve az emberek munkáját. Ugyanakkor olyan dolgokra képes, amelyekre ember, egymagában... nehezen. Gondolok itt a gyorsaságra amellyel a modern IT eszközök müködnek, vagy az eredményekre, amelyekre a kriminológia által használt kütyük képesek.
Ezzel szüges ellentétben ott vannak a fegyverek, bombák, atom-dolgok, biológiai fegyverek, amelyeknek még annyi hasznát sem látom, hogy egyáltalán véleményt formáljak róluk.
Szűkebb környezetünk: szerencsénkre vagy nem, olyan helyen élünk (amit sokan elcserélnénk:), ahol sokan azt hisszük, nem értek még el ide a világ rosszaságai. Igaz is, de tévedés is. Az én generációm sem nevezhető öregnek, de nézzük csak a néhány évvel fiatalabbakat. Annyira másképp élnek, mint mi, hogy számunkra is nehezen hihető. Legyen szó életmódról, életfelfogásról, szórakozásról, fogyasztásról. Persze nem a New York-i fiatalságra gondolok, akik estént "jól beszívva klubbokban rázzák", hanem a mieinkre. Amikor Hargita megye akármelyik falujában ott lapul fiatalok zsebében az illegális ajzószer, akkor úgy gondolom van okunk megijedni! És ezt nem korlátozom a fiatalabb generációkra.
Sok minden elmondható még az emberekről. Jó és rossz egyraţnt. şn azt mondom, hogy mindenkinek van mindenféle oldala. A különbség az arányokban van. Lehet, hogy valakit én jó embernek ismerek, de más rossznak. Pillanatnyi benyomások alapján döntünk és az a baj, hogy az ily módon alakult véleményünket gyakran hangoztatjuk is.

Cicamica

Cila, Cicu, Piszu, Cicamica, Macska, Cica, Cicc-Micc, Cicus és a kedvencem, Cini-mini. Neem, ez nem egy focicsapatnyi cica, csak egy. Ő az én cicám. Valahogy elmaradt a névadás, sokáig csak vendégnek tekintettük. Aztán kiderült, hogy marad. Bizony, nem egy hétköznapi történet.
Néhány hónappal ezelőtt egy szerencsétlen cica vetődött az udvarunkra. Annyira sajnálni való volt. Menni is alig bírt, csak szédelgett a lépcső előtt. Kért volna valami betevőt, de csak látszott, hogy nyávog, nem hallatszott. Nem vagyok az az elszánt állatvédő/barát, de őt igazán megsajnáltam. Egyáltalán nem volt szívderítő látvány. Arra gyanakszom, hogy megverték valahol. Hozzám menekült és jó helyre jött. Mindig csak kiskutyánk volt. Amelyek sorra kimúltak, jól megsírattuk és eltemettük. De most itt volt ez a kisállat. Rajtam kívűl senki nem szerette a családban. Azt sem akarták hagyni, hogy hozzáérjek. Enniadtam, hamar kiderült, hogy válogatós a kicsike. Csak a húst szereti, leginkább nyersen. A földre kell tenni az ételt, edényből nem eszik. A tejet nem szereti. Húsban is válogat. A chips, keksz, nápolyi, na ezek mennek. Nem olyan tipikus macska. Nem láttam vadászni, kertre, fára mászni, ugrálni, szaladgálni. Aztán rájöttem, hogy valószínűleg már elég öreg, mert ha nem látja hová teszem az ételt, nem találja meg. Tehát a szaglóbimbói nyílván elromlottak.
Én pedig egyre jobban megszerettem. Nem hullatta a szőrét, lehetett simogatni, nem szaladt el, imádta ha babusgattam. Aztán marokszámra hullott a bundája. És eljött az a bizonyos időszak is, amikor olyan ilyesztően csinálnak a cicák. A párzás ideje. Azelőtt macskát nem láttam az udvaron, akkor meg sorra jöttek. És elkezdett nőni a pocija. Utána néztem, hogy a cicák vemhessége 9 hétig tart. Csak vártam, vártam, hogy teljen már el, de nem tudtam mikor telik ki az ideje. Már azt hittem csak meghízott, amikor egy reggel eltűnt. Szomorú lettem, mert vagy 2 napig nem láttam. És megérkezett. Jaj de éhes volt. És eltűnt a pocakja. Nagy esemény volt ez nálunk. Bár nem tudtuk hol lehet a fészke, később észrevettük, de nem lehet hozzáférni. Időnként előjött, aztán eltünt, míg egyszer csak túl sokáig maradt, azt hittem nincs is semmi kiscica. Kb 4 nap mulva ott találtuk az ajtóban, szájában egy csöppséggel. Elolvadtam a boldogságtól. Annyira pici, még a szeme sem nyílt ki, a hangja is alig hallatszik. Nem tudtam betelni vele. És miyen büszke volt az anyuka... Úgy néz ki csak egyedül van, mert többet nem hozott. Készítettünk egy kosarat, beletettük őket és jól elvoltak. Aztán elmentünk otthonról és mire hazaértünk elvitte a picit. Azóta sem láttam. Eltelt kb 4-5 nap. Az anya meg majdnem mindig itt van. Nem tudom mit gondoljak, talán már nem él a cica-baba? Vagy már elmúlt egy hetes és hosszabb időre is magára hagyja? Én félnék helyében. Mi van ha elmászkál valahová és mikor vissza megy nem találja meg? Ha tényleg ott hagyja, akkor nem a világ legjobb cica anyukája.
Én így is szeretem és ő már hozzám tartozik (lassan más is megbarátkozott vele, bár anyu szerint nincs benne semmi szép, különleges), de ha előhozná azt az édes kis manót, akkor egyenesen imádnám! Mindkettőjüket.

Swing Vote

Nem vagyok filmkritikus, csak néző. Nemrég még fanatikus néző, mára kicsit lelohadtam, akadtak fontosabb dolgok is a rangsoraban. De esténként most is szívesen nézek meg egy-egy jó filmet. Bevallom a szerelmes kategória a kedvencem, utána meg a dráma. A másik véglet az akció meg a horror. Nálam a film művészfilmet jelent, a többi kategória nálam valami másnak számít:)

Szerelem meg drámaimádatomból kifolyólag természetes, hogy nem ritka a párnaáztatós filmezés a mi szobánkban. Annyira el tudok érzékenyülni... És egyes filmek esetében azt érzem, hogy ezt mindenkinek látni kellene. Nem nézem kritikus szemmel, nem keresem benne azt amit hibának vélek, vagy ami a film gyengesége, ami hibádzik benne. Csak egyszerűen, empátiával nézem. így érthető a gyakori zokogás, gondolom. El ne feledjem, amióta fanatizmusom alább hagyott, gyakran megesett, hogy egy filmhez több alkalomra volt szükségem, mert eljött értem az álommanó:)

A Swing Vote azon filmek egyike, amely alatt elkergettem jó messzire azt a manót. Nem éppen azért mert annyira izgalmas volt, hanem mert annyira megérintett. A családi drámák ritkán hagynak hidegen, bár elborzadva nézem őket, utána meg elalvásig imádkozok, hogy életemnek sose lehessen része. Az itt látható plakát teljes boldogságot áraszt, bár, hogy a végével kezdjem, ez csak a film utolsó kb 1o percére jellemző.

Korafelnőtt gyerek-züllött apa családmodell. Elképzelhető mi minden belefér ebbe.

Emlékszem, összetörtem, amikor annyira felnőttem, hogy rájöttem, a felnőttek nem mindig példaképek. Azok akikről azt hittem tiszteletre méltóak, tekintélyesek, stb, ők is hibáznak, nem tudják mindenre a választ.

És mit lát ez a kislány? Egyáltalán lehet valaki ilyen ha így nő fel? Persze, hogy elege van, bár szereti is nagyon az apját. Amit tud elvégez helyette, csodálatosan okos, értelmes kislány. Az első találkozáson a miniszterelnök azt mondja, hogy "mindenkinek szüksége van egy Mollyra".

És valóban, azt hiszem mindenki mellett van egy Molly.

A film persze a családi dráma mellett arról a politikai csatározásról szól, amely két elnökjelölt között folyik egy kampány során. A különbség és érdekesség az, hogy a kampány egy ember szavazatának elnyeréséért folyik. És be is vetnek minden lehetséges praktikát. Remek görbetükröt tartanak a politika portája elé. Mi is folyik egy-egy ilyen kampány alatt, mi a szerepe ebben a jelöltnek és mi a "háttércsapatnak"? Szegény Greenleaf...

Hosszan folynak a csatározások, sorra csalódik Molly az emberekben, főleg az apjában folyamatosan és megtanul átlátni mindenki hátsó szándékán. Az apja kezében van Amerika sorsa, özönlenek hozzuk a segélykérő levelek, amelyeket a kislány megválaszol. És amikor ismét csalódik, úgy dönt, hogy felkeresi az édesanyját. Mit ad Isten, anyu már nem akarja a kislányát... Micsoda élet, micsoda tapasztalatok. Erre való a szülő?

Végül persze happy end, az lenne furcsa, ha nem. De úgy ér véget a film, hogy csak ültem előtte és nem hittem a szememnek. Őrjöngtem, hogy ilyen nem létezik, nagy becsapás volt az egész. De aztán elgondolkodtam...

Érdemes megnézni ezt a filmet!

Végül egy kép, ami paródia, mert ebben a részben már túl voltak azon, hogy milyen politikai beállítottsága van. Mégis, nem is annyira komikus... Elhangzanak ehhez hasonló kijelentések is bőven, amelyek a drámát feledtetik velünk. Na meg a boldog befejezés.

Amikor minden balul sül el

Ez már több, mint Murphy! Alapjába véve az életfilozófiám az, hogy mindig pozitív, jókedvű, mindenkivel kedves és nyitott legyek, a rossz dolgokat elfelejtsem és csak a jók maradjanak meg. Minden problémára van valamilyen megoldás, még ha lassú és fájdalmas is. Nem szabad elkeseredett és reményvesztett lenni, fel a fejjel! Filozófiának megteszi, nem? De mi is van a valóságban? Időnként ez is, de a jelenlegi periódus valahogy nem az igazi. Kudarcok, veszekedések, szomorúság, sikertelenség, elkeseredettség, megtörtség, totális pesszimizmus. Nem látok kiutat. Nem adtam fel, nem vagyok depressziós (még:), de... összecsaptak a hullámok. És amikor már úgy tűnik kiúszok, jön a következő. Isten hozott a felnőttek világában, mondhatná valaki!

Félek, félek a jövőtől, a közelitől is. Döntések előtt állok és nem megy, és félek, hogy újra elszúrom, és nem csak számomra lesznek következményei, hanem másra is hatással van. Nem a felelősségtől félek, az rendben van... legalább. Nem vagyok egyedül, és mégis. Ez annyira nehéz!

Még az álmaim is összeesküdtek ellenem. Megvalósulnak legnagyobb félelmeim és annyira valóságosak, és hátborzongatóak. Nem akarok álmodni, csak nyugodtan aludni!

Hullámvölgyben vagyok, a legalján, de mégis akadnak kellemes, boldog, örömteli pillanatok. És ilyenkor ezekért a pillanatokért érdemes élni. Hiszem, hogy ez csak egy ilyen szakasz, ami el fog múlni!

Mit eszünk?

Vagy esetenként: mit főzzek? Nagy kérdések ezek már egy jó ideje nálunk. Nem vagyunk azok a nagyétvágyúak, néha mindenevők, néha meg semmit. Főleg én. Ezért is voltam nyolcadikos koromban 29 kiló:) Vagy talán másért, de úgy kb 21 éves koromra teljesen kinőttem. A kóros soványságot, nem a rossz étvágyamat. Régebben utáltam minden olyan kaját, amit még sose ettem vagy nem hallottam róla. Nekem csak az volt étel, amit anyukám, esetleg nagymamám főzött. Minden más eledelt ehetetlennek nyílvánítottam és messziről elkerültem. Amint felcseperedtem kicsit, másképp nagylány lettem és albérletbe költöztem... csak rosszabb lett a helyzet gyomrom szempontjából. Volt ott rokon meg házinéni, aki megpróbált főzni nekem, aztán idővel mindkettő lemondott róla. Ja, és én nem törtem le sehol a tűzhely gombjait. Anyunak is adtam nem kis dolgot minden vasárnapra, amikor "pakolnia" kellett nekem egész hétre.

Azóta eltelt lassan 8 év. Ajaj, szegény anyu. Igaz úgy 3 éve változtatnom kellett valamit, mert már nem jöttem minden hétvégén haza. így történt, hogy elkezdtem megenni olyanokat is, amik korábban főméregnek számítottak nálam. És rátaláltam olyan ételekre, amelyek finomabbak voltak, mint amit anyu főzött. Hát ezzel bizony nem szereztem jó pontokat otthon:( Időnként még főzni is elkezdtem. Sőt egyszer arra is vállalkoztam, hogy az egész lakotársamnak vacsorát készítsek. (Voltunk vagy 6-on) Sose az volt a baj, hogy nem tudok, hanem nem szeretek főzni. Időpazarlásnak tekintettem eltölteni órákat valami olyannal, amit pár perc alatt eltüntetünk. arról nem is beszélve, hogy a szakács ugy-e általában már nem tud jót enni a főztjéből. Ha nekifogtam főzni, akkor valami eszement ötletemet akartam megvalósítani. Általában meg lehetett enni és a mai ízlésemmel talán még finom is lenne.

Na és eljött az idő, amikor rákényszerültem, hogy elkezdjek komolyan és nem csak kedvtelésből, majdnem napiasan, akár többször is, főzni. Nem tett boldoggá. Rájöttem mennyi mindent nem tudok, amiről azt hittem nem probléma. Figyelembe véve, hogy anyu szakács és nekem is volt néhány nyári vakációnyi étteremben szerzett tapasztalatom, ez nagy kiábrándulás volt. Nem is beszélve arról, hogy valaki másnak is meg kellett felelni, aki, bevallom, nem könnyítette meg a dolgomat. Belejöttem, de ha lehet ma is kikerülöm amikor lehet.

közben megváltozott a tradicionálisnak titulált ízlésem is. Nem tudom mitől, de elkezdtem megúnni a hagyományos székely, magyaros, vidéki, anyu főzte kajákat. Valami újjat akarok, nem csak töltöttkáposzta, parasztcsorba, paprikás, puliszka, pityókatokány, zöldpaszulyfőzelék. Nem volt szükséges kezembe vennem az irányítást, hiszem enyém volt nem csak a jog, hanem a kötelesség is. Saját, hol bevált, hol csirizes receptjeim után elkezdtem kipróbálni néhány receptes folyóirat inyencségeit. Nagyon azért nem rugaszkodtam el, a zöldfűszereket, mediterrán ízeket, gyümölcsöntetes husokat sokáig nem mertem kipróbálni. Ma már kiváncsi vagyok minden extrém ízre és meg is csinálom azokat. Nem napiasan, de...

Amik előtt a szájam lakatolva volt: zöldpaszuly, spenót, csalán, karfiol, hurka, tök, karalábé, "bársonyos barack", grapefruit, káposzta, sárgarépa, olivabogyó, hal. Most jöttem rá, hogy leginkább a zöldségekkel volt bajom:) Ma már nincsen olyan, amit ezek között ne ennék meg. A karfiolt meg minden elkészített formájában határozottan imádom. Ha jobban meggondolom, ma már nem tudnának olyan ételt tenni elém, amit nem kostólnék meg. (Na jó, lehet azért néhány extrém eset adódna.)

Ráakadtam néhány főzőblogra. Egyet kifejezetten imádok. Már több receptet is kipróbáltam onnan, olyanokat, amelyik tököt! meg olajbogyót! is igényelt. Imádtam! Micsoda boldogság:))

Nem saját képek, de tutira ilyen lett:

Utórezgés

Mit érezzünk a nagy megmérettetés után? Örömet, megnyugvást, netán kiábrándultságot, csalódottságot? Úgy vélem jutott mindenből. Nem szabadna csalódottságot éreznünk, hiszen mindannyian sikeresen államvizsgáztunk. De lehet nem csak erről szólt az egész. Láttunk, hallottunk, tapasztaltunk sok mást is, amelyek valószínűleg jobb lenne megmaradjanak tabunak, ha nem másért, hát legalább a következő évfolyamok elnemkedvetlenítése miatt. Bár az sem a legjobb, hogy eltakarjuk előttük az igazságot. Nem tudom... szerencsére nem az én tisztem eldönteni, hogy mi legyen. És ebben az esetben senkié, mindenki úgy cselekszik, ahogy akar.

Örülök, hogy túl vagyok rajta... ki ne tenné. Talán nem szoktam kritikához, vagy túlértékelem magam, de elégedett semmiképp sem vagyok. Az a bánásmód, amiben részesültünk semmiképp sem nevezhető szakmailag szubjektív hozzáállásnak.

Volt azért néhány kellemes, érdekes, emlékezetes pillanat is. Elsőként az eltévedés:) Semmiképp sem érkezhettünk volna meg csak úgy simán, gubancmentesen. Kellett ez hozzá. (C-betűs utca, fordított térkép) Lehetne mondani még sokat, de attól való félelmemben, hogy a negatív meghaladná a pozitívat és kimondanék dolgokat, amelyeket nem szándékozom... beszámolómat keserű szájízzel, rövidre fogva itt be is zárom.

Megjegyzendőnek tartom, és nem csak a vizsgával kapcsolatban, hanem szabad értelmezésben is a széthúzás, címkézés, besorolás, leértékelés fogalmakat, amelyek véleményem szerint nagymértékben jellemezték azokat a napokat!

A nagy nap

Az egyik legnagyobb... életemben (és még sokakéban) a legnagyobb. Dolgoztunk rajta, talán egy fél évet keményen, van aki csak heteket, attól függ, kinek milyen a munkatempója. Terveztük, szerkesztettük, kutattuk, feldogoztuk, megirtuk. És mindez nem elég, még védjük is meg. 2o perc miatt dolgoztunk hónapokon át. Most aztán itt van. Egyszer már kipróbáltuk magunkat kicsiben, vagyis itthoni terepen, úgyhogy jöhet az... igazi. Kicsit félünk, talán nagyon is, de túl leszünk rajta, akárcsak az érettségin. Utána reméljük, hogy csak legyintünk, óóó semmiség volt. demégis, már most, így előtte is büszkék lehetünk magunkra. Mindannyian, akik eljutottunk eddig. Nézzünk körül, nem mindenki van itt, de mi igen! És ott leszünk hétfőn és kedden. Ki hamarabb (mint én), ki később (mint sokan mások). Megszenvedünk? Vagy nem is lesz olyan ördögi? Nem tudjuk. De bíztos vagyok benne, hogy akik ott leszünk, mind alapos felkészülés után jutottunk el oda. Itt meg nem a hátizsák alapos összekészítésére gondolok... Megküzdöttünk, megdolgoztunk, megérdemeljük, hogy ott legyünk. Nem tudom mások, hogy vannak vele, én néha elcsodálkozom, amikor saját akotásomat olvasom. Ez tényleg az én fejemből szökkent ki? Hát persze, képes vagyok rá! Sokan képesek vagyunk rá.

Örülök, hogy itt lehetek és nagyon örülök annak, hogy sokan büszkék rám. Tudom, nekem a legnagyobb öröm, ha meglesz, de vannak néhányan, akik teljes szívükből támogatnak és végig támogattak a maguk módján. Tudjuk, sokszór az is segítség, ha békén, csendben hagynak. Hány órát, hány hetet töltöttem el ezzel a munkával. Megértés vett körül és bátorítás. Ha már feladtam volna, akkor sem hagyták. Szóval ez nemcsak az én érdemem.

Akadályok is voltak lépten-nyomon. De túlléptem. Gyakran megijedtem, hogy most hogyan tovább. Mindig volt valaki, aki kisegített (ha magamtól nem találtam ki). teljesen nem tudta elvenni semmi és senki a kedvemet.

Itt vagyok, készülök, felkészültem és ha kicsit citeráznak is a lábaim (vagy a hangom) közben... megyek. Igen, persze, az államvizsgáról van szó. Sok szerencsét mindenkinek! Majd jövök a beszámolóval.

Murphológia

"Murphy törvénye szerint „ami elromolhat, az el is romlik”. A szállóigeként régóta létező megfigylést először 1952-ben említi ezen a néven Anne Roe, egy meg nem nevezett fizikus ismerősét idézve. Nick T. Spark szerint az elnevezés Edward Murphy amerikai mérnökre utal, aki egy 1948–49 között a Wright-Patterson légitámaszponton végzett, a gyorsulás emberi szervezetre kifejtett hatását vizsgáló kísérletsorozat során mondta ezt, amikor egy rosszul felszerelt mérőműszer miatt egy kísérletet előről kellett kezdeni."

Érdekes kezdet... aztán hová jutottunk! Ki az, aki manapság ne hallott volna Murphy törvényéről. Keressünk csak rá a gúgölön. Csupa érdekességre bukkanhatunk. Na de nem kell a szomszédba mennünk, hogy láthassuk Murphy törvényének megvalósulását. Jelentkezzen, aki még nem tapasztalta! Hogy éppen akkor esik az eső, amikor strandolni menne, vagy amikor a Csíksomlyói Búcsú van. Hogy akkor nincsen internetkapcsolata, amikor sürgősen el kellene egy mailt küldenie. Hogy akkor nem sikerül a frizurája, amikor fontos helyre kell menni. Hogy akkor ég oda a töltöttkáposzta, amikor anyósék jönnek ebédre, vagy vágódik el a majonéz. Hogy akkor romlik el az autó, amikor sürgősen be kell jutni a városba. Hogy akkor szakad ki a harisnya, amikor a legigéretesebb randira megy. Hogy elromlik a fényképezőgép, amikor az Angel vízesésnél jár. Hogy elromlik az ajtózár, amikor egy vonatot kell elérnie. Hogy becsípi a jobb mutató újját az ajtó, amikor másnap írásbeli vizsgája van. Vagy rokonok jönnek bejelentetlenül látogatni, amikor másnap vizsgája van. Vagy akkor jön a legjobban a szó a szájára, amikor másnap ismét csak vizsgája van. És még egy: akkor van az év legnagyobb bulija, amikor másnap reggel a legfontosabb vizsgája van. Hogy akkor tör ki a veszekedés, amikor legjobban várja haza párját. Hogy akkor kapja a legrosszabb híreket, amikor a legjobb passzban van. Hogy a megtervezett nyaralásnak pontot tesz a végére egy hirtelen jött pénzkiadás. Hogy beletörik a dugóhúzó a borosüvegbe. Vagy, hogy bedagad a foga az államvizsga előtt...

Nem nagy dolgok, bárkivel megtörténhetnek, de akkor is, gyakran feltesszük a retórikai kérdést, hogy "Miért pont én?" Mondom retórikai, mert mi más lehetne a válasz, mint, hogy hát... ez puszta véletlen (mondja más), és tudtam, hogy valami történni fog (mondjuk mi). Ki lehet kerülni, lehet intézkedéseket tenni, bebiztosítani magunkat ellene?

"Ha ráj5tél, hogy 1 mûvelet 4féle módon mondhat csõd5, s mind1iket kivéded, menten fellép az 5ödik. "

Vagy: "Semmit sem lehet a 2balkezesek ellen bebiztosítani, mert a 2balkezesek rendkívül találékonyak."

De akkor mit tegyünk? "Bármely rendszert úgy kell megtervezni, hogy a körülmények legrosszabb elrendezõdését is kibírja."

Nem vagyunk távolról sem tökéletesek. Hibázunk, tévedünk, vagy megtörténik magától, vagy az jószagú tulipán tudja mitől és "Amit ember összerakott, elõbb-utóbb szétesik." És "A dolgok elõbb romlanak, és csak azután javulnak."

Azt mondom nincs megoldás. Azóta, hogy Murphy kimondta a varázsigét... nem jött el a tündér, aki azt feloldja. Várjunk rá... és reménykedjünk... és figyeljük a médiát, nehogy bekövetkezzen és ne tudjunk róla. Aztán azt hisszük még érvényben van és csodálkozunk, hogy mindenki másnak rendben mennek a dolgai...

Tervek a jövőre

Szeretnék/m...

..."életet" élni +
...boldog lenni
...szellemi és kommunikációs képességeimet fejleszteni +
...lakásfelujítás +
..."abban" a házban "azt" a konyhát +
...VW Polot +
...kiscicát, kiskutyát +
...fehérhabruhás esküvőt +
...nászutat +
...két gyereket
...hátrányosnak vélt tulajdonságaimat elhagyni
...szebb, jobb, társaságibb, emberbarátabb lenni
...beutazni a világot +
...ha nem is a világot, azokat a helyeket, amelyekről azt mondják, hogy azt az életben egyszer látni kell +
...elégedett lenni önmagammal
...önbizalmat fejleszteni
...megtanulni úszni
...sokat strandolni +
...barátokkal a kapcsolatot sokkal jobban tartani
...szeretetemet sokkal jobban kimutatni
...látni az északi fényt +
...kiépített kertet élősövénnyel +
...könyvtárat +
...fizikai adottságaimból kihozni a legjobbat +
...elmondani mindazt amit valaha elmulasztottam
...több bátorságot
...idegennyelveket tudni +
...kipróbálni a bungee jumpingot +
...esős napokon a kandalló előtt hallgatni egymás történeteit +
...karriert +
...békés világot
...jobb belátásra téríteni az embereket
...megszüntetni minden viszályt, háborút, betegséget, szenvedést, boldogtalanságot, veszekedést, ellenségeskedést +
...nemi egyenlőséget minden téren
...megszeretni a halat
...megszeretni a főzést
...nem panaszkodni
...minden és mindenki fontosra időt szakítani
...nem érezni bűntudatot, ha nem vagyok hibás
...pozitívabban gondolkodni
...gazdag lenni...
...
...
Miért gazdag lenni? Mert jó néhány "szeretném" valósulhatna meg. (Azok amelyek után +-ot tettem.) Nem olyan sok, mégis... talán jobb lenne...

Strandszezon

Ha végre itt nyár, és meleg az idő

Az ember strandra jár, mert azért van itt

Míg anyu öltözik az apu ideges

Hogy olyan lassan készül el,hogy addigra este lesz

Íjjaj, úgy élvezem én a strandot,

Ottan annyira szép és jó

Annyi vicceset látok hallok,

És még bambi is kapható

La-la-la-la, la-la-la-la. -Pancsoló kislány-

Mi is lehetne felvillanyozóbb egy forró nyári napon, mint egy eszméletlen merülés egy hűs

strandban, legyen az medencés vagy "szabadvízi", kinek kinek ízlése szerint. Na jó, van még néhány ötletem, de azokat most nem itt... Szóval strand. Asszociáljuk csak: meleg, víz, napsütés, pancsolás, úszás, napozás, látvány, testek éééés fürdőruha. Strandra két dolog miatt megy az ember: fürdeni vagy napozni. Persze a szemlegeltetés sem az utolsó. Férfiaknak a szép testek látványa nyújthat hozzá nem hasonlítható örömöket, a nőknek meg ott van a legújjabb szezon "dressz" divatja. Miután belemerészkedtünk a vízbe és felidegesedtünk a mellettünk hancúrozó tinik miatt, (mert én már azért nem vagyok az...) leheveredünk lepedőnkre és megkezdődhet a mustra. Hiszen ki napozik becsukott szemmel? Fussunk át néhány fotót:

...a 19. század elején... ...később...a pöttyös...

...a rózsa színeiben...

...a tengerkék változatai...

...na és a Baywachos...


A fiúk...

...az elmaradhatatlan életmentős...

... a macsós...

...a Jim Carreys...

Cicabarátoknak

I need my teddy! I can't sleep without it!

Terítéken a közösségi portálok

Hi5, Iwiw, Facebook, MySpace és társaik. Miért is vállalkozik valaki arra, hogy tag legyen egy közösségi portálon? Kiváncsiság... felvenni a kapcsolatot a távolban levő ismerősökkel... mert más is az... mert még senki sem az az ismerőseim között!... meghívót kaptam, nem szép nem használni fel... regisztrálás nélül nem lehet nézelődni... Szóval vannak változatok. Még millió.

Nálunk felé a hi5 meg az iwiw a legnépszerűbbek. Aki nincs fennt, az már szinte olyan, mint ha valakinek 2009-ben nincsen mobilja... És aki egyiken ott van, általában a másikon is. És még a feldownloadolt képek is nagyjából ugyanazok. Esetleg kevesebb az iwiwen, mert... egysmás ok miatt.

Mi a különbség mégis? Az iwiw magyarbarát!!! Vagyis csak magyar nyelven van. Ezért a legnagyobb kedvence az anyahonba szakadt honfitársaink legtöbbjének. Ha valaki kiment "Magyarba" és nem tudunk semmit róla, keressünk csak rá a ziwiwen. Meglátjuk a legfrissebb Budapesten, virágoságyásmellettpózolós képeit. És akinek nincs ilyen képe azt kérem le ne sértődjön. Különösen egy valaki!!! Köszönöm. Mert ő a hi5-on is fennt van, ráadásul ott sem pózol a tulipánok mellett. Ej ej :)

Másik: az iwiwre csak meghívóval lehet bejutni, tehát garancia kell, hogy van legalább egy ismerősöd. Nehogy már egymagad legyél egy közösségi siteon... Ezzel szemben a hájfájra csak regisztrálnod kell és feltárul előtted az egész világ Afganisztántól Kanadáig és Sidneytől Merkureácsukig. Csudavilág... és annyi csúcs képet lehet nézegetni. Persze ott van az a fránya Private Profile. Na az nem jó. Elrejtik a szép lányok a fürdőruhás, ágyoncsúszkálós fotókat. De akkor mi a jó benne. Áááá, először Friend requestet kell nekik küldeni. ...és több lesz az ismerős, ha ismeretlen is. De elmondhatom, hogy nekem még Bogotából is van ismerősöm.

Ja, és a kommentek, gyakran olyan sokat mondanak: "aranyos", "szép", "sexy", "puszy", "sweet", "nice", "dögös", "jó kép" stb. A kedvenceim a szép magyarosak: " huha nemsemi hee meg kell hagyni egyszer nagyon aranyosvagy:)", "woao de faxa kep naon tetszik", " nadon szép vaad :*", "MeGfoRgaTtuK a FoRgatNivAloT:D(love story by miii) "jaj ez ish oan sep:*:X iamdom:*:X".

Beszélni kell még a nevekről is. Az iwiwen mindenki a becsületes család és kereszt valamint lánykori és becenevével jelenik meg: ifj. Gerinc (Piros) Veronka (Vera, Veri, Ronka, Mogyi...). A hi5 teret ad a fantáziának is: van aki Gercuj Pityer vagy István Gercuj, de lehet Pityesz, Pitty, Géza, Marcsi... ez nem érdekes. De: Ƹ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒღ♥Juditkaci♥ღ Ƹ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ , XxGiRlxX, ♫MuziQue♫, Åw¡æ £ÅW , ☆ ☆ cip cirip☆. Gondolom látványból elég, megtudni, hogy ki az, úgyis csak a képekből lehet.

Néhány fogalom a két oldalról:

Iwiw: komoly, kapcsolattartás, világos, magyar, (újjabban) egymás szemében-alkalmazás, családi fotók, régi ismerősök.

Hi5: cool, tinis, színes, képtengerek, "globális falu", "Click here to add a description".

Na de úgy mééégis... miért vagyunk ott? Szerintem nagy úr a kiváncsiság...

Knocked up

Avagy Felkoppintva

Nem nyert Oscar szobrocskákat és nem is a legnagyobb kasszasikerű film, bár volt néhány, valamilyen jelölése és díjakat is bezsebelt. Ráadásul nem is új (2007) és nem is olyan rendkívüli. Akkor mégis miért akarok beszélni róla?

Mert egy olyan film, amit szívesen néz meg az ember unatkozós, összebújós estéken. Komédia, meg happy end, de mégis ott van benne az a rész, amikor elhúzódsz a párodtól csak azért mert ő is férfi. ...majd újra visszabújsz.

Mert annyira hétköznapi, hogy közülünk is bárkivel megeshet... majdnem. És mert ott van benne az a jó öreg, tradicionális nemi szerep, ami időnként ki tud hozni a sodromból. Nem vagyok feminista... annyira..., pedig egyesek mondják. De mégis csak elgondolkodtató. Mitől annyira természetes, hogy a nő főz, mos, takarít, gyereket nevel, míg a férfi a tv vagy a számítógép előtt ül és fölháborodik, hogy rossz az internet kapcsolat és nem játszhatja az aktuális felfedezett online játékot emiatt. Miért nagy a meglepődöttség, ha azt mondjuk, ma elmegyünk kikapcsolódni és nem is tesszük az ételt az asztalra. Ha tévedek rám lehet szólni! Miért van elege a férfinak, hogy a családdal kell lenni és nem mehet a haverokkal pókerpartira? Vagy egyáltalán miért hiszi azt, hogy hazudhatja, hogy dolgozik, amit bevesz a felesége (vagy azt hiszi megcsalja), miközben a fiúkkal lófrál. Mert neki aztán elege van, és már elviselhetetlen a bezártság. És mi hova meneküljünk? Mit csináljunk a gyerekekkel? Hogy hagyjuk rendetlenül a lakást? Jobb, ha lemondunk a relaxról...

Mindez benne van a filmben, de ahogy végignézzük, nem is erről szól.

"Allison Scott egy celebvadász tévéműsornál dolgozik, és a karrierje éppen felívelőben van. Ám egy este bulizni megy nővérével, és a görbe estét egy bohókás, zöldpárti (de nem úgy) bohókás bumburnyák karjaiban fejezi be. A valószínűtlen egyéjszakás kaland eredménye csak hetekkel később jelentkezik, először reggeli rosszullétek formájában.Allison úgy dönt, megtartja a babát, a kérdés már csak az, hogy egyedül vág bele a nagy kalandba, vagy megpróbál esélyt adni a mit sem sejtő apának - aki maga is egy nagyra nőtt gyerek, és még esze ágában sem volt megállapodni és családot alapítani, és együtt héderezik és ökörködik hasonszőrű cimboráival."

Ez lenne egy recenzió, de az én szemem szerint még ez sem mondd azinte semmit a filmről. Én azt látom, hogy a lány egy váratlan és kellemetlen helyzetbe kerül, utálja magát érte, de megpróbál talpon maradni és esélyt adni annak a férfinak, aki az ő szemében egy 10-es skálán a -10-edik helyen van. Persze már az elején tudjuk, hogy mi lesz a vége. De mégis ott vannak benne a csavarok. Időnként várod, hogy most megtőrténik valami és mégsem, aztán az lesz, amire legkevésbé számítasz.

Természetesen a nő szemével látom a dolgokat és vannak helyzetek amikor azt mondanám neki: legyél keményebb!

Szóval megtartja a babát, esélyt ad a pasinak, közben a nővére házassága szétesőben van, mert a férfinek elviselhetetlen az a nagy szeretet, amit kap. Közben Ben hol a leendő mintaapa, hol az agyatlan kisgyerek, aki barátaival (micsoda társaság...) azt hiszi, hogy felfedezi a pénzcsorgató websiteot.

Amikor mindkét pasi kihúzza a dugót és repül, akkor fogják magukat és kiruccannnak Vegasba. Juppi, hadd szórakozzuk ki magunkat, szabadok vagyunk! Ugyan már, mikor nő fel egy férfi? És miért kérdezik tőlünk, hogy "Szívem miért kell neked mindig olyan komoly lenni?" Mert valakinek azt is kell... és gondolkodni... és nem utána bánkódni. -közhely, de nem tudok mást.

Aztán apunak sír, amikor nem fogadja vissza a lány: megigérted, hogy minden rendben lesz és nincs... Kisfiam, nem apád éli az életed! Talán tedd magad alkalmassá a feladatra!

És a nőnek közben a munkájában folyamatosan sikerei vannak, pedig ő egy halom szerencsétlenésgnek érzi magát.

Egyetlen dolog van, amiben nem hagyja magát, addig keres, amíg megfelelő orvost talál. És a legszükségesebb pillanatban ott van? Persze, hogy nincs! Csalódás csalódás hátán. Az orvos nincs..., nem is csoda, hogy azt a doktort kapja, akitől legjobban retteg. A szülés során sem lehet úgy, ahogy ő szeretné... Legalább a férfi akkorra rájött mit akar. Innen meg csupa happy end.

Bár többször megnevettet, de én nem a vígjátékot, hanem egy nő drámáját látom benne. Igaz, hogy boldog lesz a végére, de miért kell annyi mindenen végig mennie, amíg oda eljut? Ok, a filmben logikus, különben mit néznénk, de így van ez a való életben is. Ha feminista beütése lesz, bocs férfiak, de mit csinál az alatt a 9 hónap alatt a hím?