Ez már több, mint Murphy! Alapjába véve az életfilozófiám az, hogy mindig pozitív, jókedvű, mindenkivel kedves és nyitott legyek, a rossz dolgokat elfelejtsem és csak a jók maradjanak meg. Minden problémára van valamilyen megoldás, még ha lassú és fájdalmas is. Nem szabad elkeseredett és reményvesztett lenni, fel a fejjel! Filozófiának megteszi, nem? De mi is van a valóságban? Időnként ez is, de a jelenlegi periódus valahogy nem az igazi. Kudarcok, veszekedések, szomorúság, sikertelenség, elkeseredettség, megtörtség, totális pesszimizmus. Nem látok kiutat. Nem adtam fel, nem vagyok depressziós (még:), de... összecsaptak a hullámok. És amikor már úgy tűnik kiúszok, jön a következő. Isten hozott a felnőttek világában, mondhatná valaki!
Félek, félek a jövőtől, a közelitől is. Döntések előtt állok és nem megy, és félek, hogy újra elszúrom, és nem csak számomra lesznek következményei, hanem másra is hatással van. Nem a felelősségtől félek, az rendben van... legalább. Nem vagyok egyedül, és mégis. Ez annyira nehéz!
Még az álmaim is összeesküdtek ellenem. Megvalósulnak legnagyobb félelmeim és annyira valóságosak, és hátborzongatóak. Nem akarok álmodni, csak nyugodtan aludni!
Hullámvölgyben vagyok, a legalján, de mégis akadnak kellemes, boldog, örömteli pillanatok. És ilyenkor ezekért a pillanatokért érdemes élni. Hiszem, hogy ez csak egy ilyen szakasz, ami el fog múlni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése