We're going to the UK!

Még van hátra idő bőven, de a fontos az, hogy beindult a gépezet. Elindultunk a haladás útján, nagyon bizakodóak vagyunk, hisszük, hogy hamar sikerülni fog és néhány hónap múlva már bőven lesz amit megosszak itt!
Egyelőre csak annyit, hogy várunk, de már nem hiába. Ha csak várnunk kell, az azt jelenti, hogy mi megtettük a magunkét (legalábbis egy részét). Bízok benne, hogy következő Karácsonyunk már Christmas lesz a maga angolságával együtt! Tele vagyunk reménnyel, tervekkel és annyira hiszünk, annyira akarjuk, hogy muszály sikerülnie.

Ismét morfondírozok

Itt a tél. Nem a kedvencem. A hangulatomat is magával vitte. Annyi minden van a fejemben, annyi mindent szeretnék csinálni, elérni, de mindennek akadálya van. Egy ideig szüneteltettem a külföldre vonulás gondolatát, de most újra előjött és erősebb, mint valaha. Ez most remélem nem múlik el, amíg meg nem történik. Vannak támpontok is, úgyhogy látszik már egy kis fény a távolban. Olyan sok ismerősöm van odakint, hogy már már lélekben nem is vagyok itthon. Közbe azt veszem észre, hogy azt figyelem milyen ott az idő, ki hol van, tanulmányozom a térképet, az érdekel, hogy ott mi történik. Itthon már csak testben létezem. Lehet ez nem egészséges, de nem is akarok ellene tenni, mert amíg nagyon akarom, addig van esély rá, hogy megtörténjen. Sok bátorítást kapok, hogy menni kell és ez is nagy erőt ad.
Itt vannak az ünnepek, annyi teendő lenne, de tudom, hogy nem lesz olyan a Karácsony sem, amilyet szeretnék. Azon filózok, hogy legalább a következő Karácsonyunk Angliába érjen minket. Az idei is csak úgy eltelik, a lehetőségekhez mérten. Többet akarok és ezért tenni is fogok!
A hetek csak úgy telnek, meló, fáradtság, de legalább ha lenne értelme... Úgy érzem visszafele haladok. Mostanában többször vettem észre, hogy negatív példa vagyok azzal, hogy egyetemet végeztem. Elsőként a munkahelyemen, aztán meg egy rokonom jött azzal, hogy ő nem fog tovább tanulni értettségi után, hisz itt vagyok én elrettentő példának. Minek pazarolni az időt tanulásra, ha ide jut, mint én. Lassan szégyenkeznem kell amiatt, hogy elvégeztem az egyetemet...
Lassan 25 éves leszek. És sehol semmi. Még ha nem is látszik semmi, de ha legalább elégedett lennék! Sokaknak családja, gyereke van. Én is szeretnék. De nem így. Nem akarok gyereket szülni a bizonytalanságba. A semmibe. Ha most elmegyünk és össze is jön, hány évre van szükség, hogy készen érezzem magam a gyerekvállalásra? Késő lesz már akkor?

Szülőőők...!!!

Már egy ideje érlelődik bennem ez a téma, de valahogy sosem jött, hogy írjak róla. Én valahogy úgy vagyok vele, hogy a szülőknek naagy tisztelettel és hálával tartozunk és nem illik arról beszélni, hogy ők sem tökéletesek. Pedig így, félig meddig felnőttként sok doolgot másként látok. Mostanában össze is gyűlt. Olyan sok ismerősöm panaszkodik , sír, vívódik a szülei miatt.
Barátaim nagy része most van abban az időszakban, amikor függetlenedni próbál szüleitől, esetleg más valaki mellett keresik a biztonságot. A szülők nagy része pedig ezt nem veszi jó néven. De talán még ez lenne a legkisebb probléma, hiszen érthető, hogy aggódnak gyerekeikért. Vannak dolgok, amelyek ennél sokkal súlyosabbak. Pl az alkoholprobléma. Van aki beszél róla, van aki próbálja titkolni, de istenem, mi van ezekkel a szülőkkel? Mást sem hallok, csak, hogy apám iszik, anyám iszik, vagy mindketten együtt. A felnőtté vált gyerek meg ezt látta talán egész gyerekkorában és még ma is. Nem a szülők kellene a példaképek legyenek? Azt szeretnék, ha gyerekeikből is az lenne, ami belőlük? Beszélgetni nem lehet velük, ha felhozod a témát, ők vannak megsértődve, segítséget nem fogadnak el, mert "nincs semmi baj".
Van akinek pokol az élete otthon, de nem mer elköltözni és a saját életét élni, mert fél, hogy ha nincs otthon valami nagy baj fog történni. Tényleg az a feladata egy fiatalnak, hogy fogja szülei kezét? Az rendben, hogy hálval tartozik, mert felnevelték, de azzal nem értek egyet, hogy bárhol van, bármit csinál rettegnie kelljen, hogy most vajon mire megy haza.
Felelősségérzet ide vagy oda, véleményem szerint meg kell próbálni beszélgetni velük, hatni rájuk, bár nem sok az esély a sikerre, de nem áldozhatja fel az életét senki, azért mert fél, hogy mi lesz a szüleivel nélküle!

New York, New York...

Mi az egyetlen dolog amitől Csíkszeredában "filmbeli" New York feelingem lehet?
(Filmbeli, mert igaziból nem tudom milyen:)
Hát a mentőautó szirénája! Nem tudom miért, de mindig a "Big Apple" jut eszembe, ahogy ezt meghallom.

"Billionaire-Travie McCoy feat Bruno Mars"

I wanna be a billionaire so fricking bad
Buy all of the things I never had
Uh, I wanna be on the cover of Forbes magazine
Smiling next to Oprah and the Queen


Oh every time I close my eyes
I see my name in shining lights
A different city every night oh
I swear the world better prepare
For when I’m a billionaire


Yeah I would have a show like Oprah
I would be the host of, everyday Christmas
Give Travie a wish list
I’d probably pull an Angelina and Brad Pitt
And adopt a bunch of babies that ain’t never had sh-t
Give away a few Mercedes like here lady have this
And last but not least grant somebody their last wish
Its been a couple months since I’ve single so
You can call me Travie Claus minus the Ho Ho
Get it, hehe, I’d probably visit where Katrina hit
And damn sure do a lot more than FEMA did
Yeah can’t forget about me stupid
Everywhere I go Imma have my own theme music


Oh every time I close my eyes
I see my name in shining lights
A different city every night oh
I swear the world better prepare
For when I’m a billionaire
Oh oooh oh oooh for when I’m a Billionaire
Oh oooh oh oooh for when I’m a Billionaire


I’ll be playing basketball with the President
Dunking on his delegates
Then I’ll compliment him on his political etiquette
Toss a couple milli in the air just for the heck of it
But keep the fives, twentys (?) completely separate
And yeah I’ll be in a whole new tax bracket
We in recession but let me take a crack at it
I’ll probably take whatevers left and just split it up
So everybody that I love can have a couple bucks
And not a single tummy around me would know what hungry was
Eating good sleeping soundly
I know we all have a similar dream
Go in your pocket pull out your wallet
And put it in the air and sing


I wanna be a billionaire so fricking bad
Buy all of the things I never had
Uh, I wanna be on the cover of Forbes magazine
Smiling next to Oprah and the Queen

I wanna be a billionaire so frickin bad!

The Climb... again

I can almost see it
That dream I am dreaming
But there's a voice inside my head saying
"You'll never reach it"

Every step I'm taking
Every move I make feels
Lost with no direction
My faith is shaking

But I gotta keep trying
Gotta keep my head held high

There's always gonna be another mountain
I'm always gonna wanna make it move
Always gonna be a uphill battle
Sometimes I'm gonna have to lose

Ain't about how fast I get there
Ain't about what's waiting on the other side
It's the climb

The struggles I'm facing
The chances I'm taking
Sometimes might knock me down
But no, I'm not breaking

I may not know it
But these are the moments that
I'm gonna remember most, yeah
Just gotta keep going

And I, I got to be strong
Just keep pushing on

'Cause there's always gonna be another mountain
I'm always gonna wanna make it move
Always gonna be a uphill battle
Sometimes I'm gonna have to lose

Ain't about how fast I get there
Ain't about what's waiting on the other side
It's the climb, yeah!

There's always gonna be another mountain
I'm always gonna wanna make it move
Always gonna be an uphill battle
Somebody's gonna have to lose

Ain't about how fast I get there
Ain't about what's waiting on the other side
It's the climb, yeah!

Keep on moving, keep climbing
Keep the faith, baby
It's all about, it's all about the climb
Keep the faith, keep your faith, whoa

Az új melóm

Atya ég mennyit vártam rá. Ha nem lenne ez a helyzet a munerőpiacon, ami van, nem hiszem, hogy akár egy valaki is kivárta volna a holnapi napot, a 11-ből, akik együtt kezdünk. Mekkora vigasztalás volt majd 2 hónappal ezelőtt, hogy talátam munkát. Aztán nem volt egyéb, csak a várakozás. Végül elkezdtek behívni, takarítgattunk, készülődtünk, hogy ekkor meg akkor lesz a nyitás. Sosem lett. De talán majd holnap. Állítolag most már tényleg. Nem fűzök nagy reményeket hozzá. Mármint ahhoz, hogy ez lesz életem legjobb melója. Ez egy fast food. De pillanatnyilag mégis csak munka. Kellett nekem egyetem... Jó lenne tudni, hogy nem csak én járok ebben a cipőben, de nem igazán tudom. Nyalogatom a sebeimet, miközben erősítem belülről magam, hogy egyszer úgyis elmegyünk s akkor biztos jobb lesz. Ebben hinni akarok, mert amint elveszítettem a hitemet, tuti, hogy ittragadtam egy életre. Valaki nagyon jól megmondta nekem még akkor amikor feladtam az egyesületi munkát (bár azon nem volt mit sajnálni, nem is munka volt) és elkezdtem üzletben dolgozni, hogy ha belekerülök a mókuskerékbe, onnan nem lesz kiút. Hát ezt választottam. Bárcsak erősebb és rátermettebb lettem volna...
Szóval az új meló. Gálya lesz, reggeltől éjfélig. Nem is zavarna, ha mondjuk az Egyesült Királyságban csinálnám, ahol a jelenlegi fizum min 5xösét kapnám havonta. Hogy lehetnek ilyen óriási különbségek? Időnként hihetetlennek tartom.
Nem hiszem, hogy sokat fogok a munkámról írni. Nem szeretnék. Nem akarok panaszkodni. Van egy clom, és annak érdekében teszem, így siránkozásnak helye nincs.
Holnaptól sok szerencsét magamnak és kitartást, türelmet, jó munkás kezeket. Ez jár a magamfajta szociológusnak!

Ki vagyok én?

Már több, mint egy éve írogatom kis blogomat és arra gondoltam, hogy itt az ideje leírni néhány dolgot magamról, még akkor is, ha már sokminden „elhangzott” az előzőekben. Legyen ez egy subjektív önéletrajz, ha úgy tetszik biográfia, töltve tényekkel és szentimentális gondolatokkal.
Sokszor gondolkodtam már azon, hogy meddig is emlékszek vissza az életemre. Azt hittem van egy nagyon régi emlékem. Kb 3 éves lehettem, amikor nagytatám, aki nemsokára eltávozott közülünk, odajött hozzám, virágot hozott és játszott velem, cirogatott engem. Később rájöttem, ez nem az én emlékem. Csak mesélték nekem, de mivel nem ismertem őt, csak képekről, ezért elhitettem magammal, hogy én emlékszek erre. Ma sem tudom mennyire képesek az emberek visszamlékezni kisgyerekkorukra. Pedig ez egy érdekes kérdés! Ovodás koromra már nagyon is emlékszek. Rengeteg emlékem van. Volt egy cicás piros-fehér-fekete táskámÉ:), meg egy műanyag fonott kosár is, amit szét lehetett szedni. Sosem voltam rossz gyerek, túl jó és lelkiismeretes is. De egyszer nagyon nem volt kedvem oviba menni. Kitaláltam, hogy nekem olyan nagyon fáj a szemem, hogy az kimondhatatlan. Csak sírtam és sírtam, így az ovónéni kénytelen volt hazaküldeni:). És fenyőfa volt a jelem! De nem hiszem, hogy én választottam, mert nem igazán teszett.
Aztán jött a suli. Első osztályból arra emlékszem, hogy egyszer nem tudtam a román leckét és kaptam egy nagy feketepontot az ellnőrzőmbe. Ez volt életem addigi legnagyobb kudarca. Aztán olyan megszokottá vált, hogy mindig én voltam az első tanuló. Örültem persze neki, de nem éreztem kihívásnak. Mindig azt hittem, hogy én nem vagyok olyan jó, csak már a tanárok is megszokták, hogy én legyek az. De talán mégis tudtam valamit, mert középsuliban is hoztam a formám. Na jó, az átlagom nem olyan volt, mint általánosba, de azért 9-11-be is én voltam az első (és még mindig nem hittem, hogy a legjobb). Nem tudom miért volt bennem ez az érzés vagy miféle, hogy nem érdemlem meg azokat a jó jegyeket, de máig is hiszek benne, hogy a jegyek nem mutatják az igazi tudást.
Az egyetem, aztán meghozta a várt kihívást. Nagyon is. Elkezdtem közgázas lenni. Nem mert akartam, hanem mert... nem sok lehetőségem volt. Tanulni akartam, de nagyon keskeny választékból szemerkélhettem az anyagiak miatt. Elvégeztem egy fél évet és a kedvenc tantárgyam az angol volt (aminek nem sok köze volt a választott szakhoz). Hamar rájöttem, hogy ez nem nekem való. Nem vagyok én az a reálos típus, sajnos. Pedig akkor is ösztöndíjas lettem. De ez sem motivált. Kiíratkoztam, veszítettem egy évet, majd elkezdtem szociológiát hallgatni. És végigcsináltam. És szerettem, bár úgy érzem nem implikálódtam annyira, mint szerettem volna. Ez is sajna, mert így nem értem sokat vele. Rengeteget tanultam, sokkal okosabb meg szélesebb látókörűbb lettem, de ezzel ennyi. Munkerőpiaci helyzetem nem lett sokkal jobb, mint ha érettségivel elmentem volna egy fast foodba vagy akárhová dolgozni. Nem hibáztatom az egyetemet, eszembe sem jut (leszámítva a kötelező gyakorlatok megszerzésének módszerét...). Én hiszek benne, hogy azok a könyvelők, közgazdászok, mérnökök, akik innen kikerülnek, képesek megállni a helyüket és letenni az asztalra sok mindent, mert van bíztos tudásuk. Szóval Sapientia... rulez! De mi, szociológusok? Talán our fault..., talán társadalmunk nincs még felkészűlve ránk. Tudja a jövő! Egy biztos: én már nem hiszek benne, hogy eljön az én időm, mint szociológus. Vajon miért? Csak nem azért mert épp egy gyorsétkezdébe nyomom, azért, hogy pénzt kuporgathassak és elhúzzak innen valahová, jó pénzért esetleg takarítani vagy jobb esetben pincérkedni?
Intellektuális fejlődésem folyamatáról való elmélkedés kipipálva. Voltak jó dolgok is abban a 16 évben. Általánosban természetesen a buszos kirándulások voltak a kedvenceim. Kinek nem? Azok voltak az év eseményei. 4-ben Vásárhelyre voltunk: állatkert, játszótér. Útbaestek egyebek is, de már nem emlékszek mindenre pontosan. Jártunk még Farkaslakán, Korondon, Parajdon, Szovátán, Segesváron, Szebenben, Fogarason, jaaaj, nem jutnak eszembe a helyek, pedig a földrajz mindig a kedvencem volt:). Bâlea-tó, Hét létra, Predeal, Sinaia, Peles-kastély, Tordai hasadék. Nem olyan emlékezetes helyek, de nekem azok. 8. végén az Egyes-kőhöz voltunk. Az is csodás 2 nap volt. Középsuliban turista osztály lévén gyakorlati héten mindig mentünk valahová és szállodákat látogattunk... szép emlékek. Egyetemi éveim alatt kihagytam mindent amit csak lehetett. Az egyetlen kirándulásom és életem egyetlen tábora, a gólyatábor volt. Erről igazán lehetne mesélni.
Közben voltak bulik, eleinte naaagyon sok, majd kevesebb, végül nagy ritkán, majd újra és egyáltalán. Voltak szerelmek... rövidek és még rövidebbek. Aztán nyúltak, most meg 2 éves, 7 hónapos, 2 hetes és 2 napos kapcsolatnál tartok. És szívből remélem, hogy egyszer majd ebből valami többet is kihozunk:).
9. elején elköltöztem otthonról, azóta 8 különböző helyen laktam albérletben, voltam fél évet otthon, majd újra városlakó, 1 év 3 hó-t ismét otthon, most meg 4 hónapja büszke városlakó vagyok. Sejtéseim és terveim szerint azonban ez a böszkeség nem jelenti a végső letelepedés melengető érzését. Szeretnék még felkerekedni, nyakamba venni a világot, látni sok mindent, élni sok helyen, mindezt nem egyedül, hanem szívem csücske társaságában. Ha egyszer elmehettünk, hazajövünk-e majd? Én nem ragaszkodom hozzá, egyelőre, bár még itthon vagyok és nem tudom mi vár. De ha rátalálunk valamire, ami otthonnak nézne ki, akkor... miért rohannánk? Nincs sok minden, ami visszahúz. (Kivéve a bankkölcsönt.)
Azért nem kell engem sajnálni. Nem olyan rossz az életem. Igaz másképp terveztem még babázós időszakomban, de hát... senkit sem okolhatok. Boldog vagyok, többnyire, és hiszem, hogy ennél csak boldogabb lehetek ezután. Van valaki mellettem, akire mindenben számíthatok, aki szeret, értékel, támogat. Aki mellettem van, ha mindenki elhagyott és ott van a legrosszabb napokon. Értem még senki ilyen dolgokat nem tett, ilyen szép szavakat sem hallottam előtte. Nem érteztem ezt a szeretetet, odaadást, aggódást. Annyira különbözőek vagyunk (ami vezet bizony vitákhoz is), de kiegészítjük egymást, úgy tudásban, mint érzelmekben vagy tettekben. Szeretem őt teljes szívemből!
Ki vagyok én?
Gyenge és érzékeny, mérgesen érős és határozott, komoly és mosolygós, hallgatag és morci.
Van bennem minden. Bár több komolyság, mint kellene.
Mindent a lelkemre veszek, ritkán tudok lazítani.
Van ambícióm, de sokszor abbahagyok elkezdett dolgokat (pl aerobic...).
Munkámat leliismeretesen végzem, legyen az bármi.
Elég sokat főzök, de csak akkor élvezem, ha kreatívkodhatok, új dolgokat kipróbálhatok. Sok mindent akarok, keveset teszek érte.
Cicarajongásom határtalan.
Időnként szeretek egyedül lenni, hallgatni a csendet, bámulni a semmit.
Szeretem a természet csodáit, mindenben meg tudom látni a szépet és mindenkiben a jót. Időnként gyorsan itélek, de majd átgondolom.
Inkább hallgatok, mint a semmiről beszéljek.
Szeretek új helyeken járni, még akkor is, ha az a közelben van.
Szeretem az angol nyelvet, sajna nem tudom eléggé.
Tudásszomjam végtelen, bár vannak témák amelyek hidegen hagynak.
Elég lesz ennyi? Nem azért mert ennyi vagyok én. Hanem mert hoszzú lesz a bejegyzés:). Kissé szentimenálisabbá sikerült, mint szerettem volna, de mindig máshová jukadok ki, mint ahová el akartam jutni... Ráadásul... bedtime!

Ezt már szeretem!

Csodálatos napom volt ma. Akárhogy belegondolok, semmi nem tudta ma elvenni a kedvemet. Csütörtök van ma, ami önmagában nem nagy szám, na, de ez meló előtti utolsó szabad napom. Hol lehetett volna jobb, mint otthon. Otthon, ahol már majd egy hónapja nem jártam, különböző, nem részletezendő okok miatt. De ma, kis hátsó szándékkal :) hazafújt a szél. Már reggel jól indult a nap, és számomra elképzelhetetlenül korán. 6:10-kor már talpon voltam (ilyen nem történt az elmúlt... legalább fél évben. Rohantam az állomásra, ahol anyum átutazóban volt és megdobott egy kis szeretetcsomaggal. Visszatérve ébredezett szerelmem, aki (velem ellentétben) melózni rohant csekély 24 órára. 8:30-kor már újra az állomáson voltam, majd robogtam hazafele. Olyan remek érzés volt közeledni. Figyeltem a közeledő, ismerős dombokat, szántóföldeket, házakat és éreztem, régóta először, hogy jó érzés haza menni. Kis falucskám táblájáról akartam fotót készíteni (googliban sem találtam, pedig gyönyörű faragott tábláink vannak), amikor rájöttem, hogy telefonom kamerája beadta az unalmast. Ez picit feltúrbózta az idegrendszeremet, de később minden megoldódott és gyönyörű képeket készítettem, amelyekből párat meg is mutatok, később.
Hazaérkeztem, leellenőriztem, hogy minden megvan-e, a fekete cica még mindig nincs, és a legkisebbek sem bújtak elő még (ha léteznek), de ketten ott vártak engem. Igaz a kicsit alig tudtam befogni egy simogatásra:)





Aztán hátsó szándékommal és biciklivel elindultam szeretett nagymamámhoz. (Hátsó szándékom egy kis nadrágátszabás-varrás volt.) Amint kinyitottam a kaput, csodálatos dolgot láttam. Olyan gyönyörű az az udvar! Csupa zöld és szines, tele virágokkal, fákkal. De beszéljenek a képek:















Elsőként egyet pletyiztünk, mentségünkre, rég nem találkoztunk, majd megvolt a kötelező reggeli és elmentünk falut látni:) vagyis a boltba. Visszafele megláttam, hogy van egy pad, amire gyakran szoktak leülni az idősebbek:


"Kiültek a vénasszonyok a padra, a padra..." :))))

Visszafele találkoztunk régi kedves ismerősökkel:


Komámasszony:) és a kis Ingrid



Keresztleányzóm

Aztán sokat varrogattunk, vagyis nagyi varrogatott, idegeskedett, hogy összejöjjön (csak nem lett olyan amilyenre akartam, de így is nagyon örülök neki!)- erről sajnos nem készűlt fotó. Majd hálából sok finomsággal elhalmoztam. Elsőként vaníliafagyis jegeskávét kapott tőlem, amihez foghatót (azt mondta:) még nem ivott. Majd jöttek sorban az ötletek. Segítségem is volt hozzá (nemcsak az ötlethez, hanem a megvalósításhoz is), kedves unokatesókám, Szílvia személyében. így készűlt a betervezett prézlis (házi)laska helyett bruschetta:


amit ők elsőre, én pedig sokadszorra is imádtunk.
Következett a Szílvia ötlete alapján készűlt gyümölcstúrmix:


Meggy, málna, piros és fekete ribizli. Elképesztően és abbahagyhatatlanul finom!

Mellette pedig régebben megtanult és állandóan ismételgetett mikrós-bögrés süti:


Nekik szintén először és nagyon ízlett.
Egyszóval ma villantottam a különlegességekkel otthon:)) Köszönet érte a hasznos gasztróblogoknak, amelyekkel nem tudok betelni!(Talán én is ráveszem magam...:)

Mindezek után meg már csak csomagolás, búcsúzkodás, ezer köszönet és egész napos napsütés után felhőszakadásos vonatraindulásmaradt hátra.

Ez a nap úgy volt tökéletes, ahogy volt!! Köszönet érte azoknak akik szeretnek!

Válságkezelési tanács

Nemrég, a Csíki Hírlapot olvasgatva lettem figyelmes erre a tanácsra, amelyet a Pénz-ügy rovatban jelentettek meg:
"Nem kell pesszimistának, sem optimistának lenni, az előző nem visz sehová, az utóbbi nem lehetséges. Ha sírunk, nem lesz jobb a helyzetünk, de ha nem sírunk sem változik. Egyetlen lehetőség van: realistának lenni."
És akkor minden rendben lesz...

Ki vagy?

Olyan jó látni, hogy honnan olvasnak engem, de még jobb lenne, ha azt is tudnám, hogy kik. Merthogy a kommenteket nézve azt hinném, hogy én vagyok az egyetlen író-olvasó. Nemrég azonban betettem a Global Visitors alkalmazást és ott bizony szépen látszik, legalább országokra, hogy ez nem így van. Ami nekem nagy boldogság.
DE nem elégedek meg vele:) Szeretném, ha azok akik időnként benéznek hozzám bejelentkeznének a rendszeres olvasók közé, vagy legalább egy aprócska kommentet hagynának.
Ezer köszönet!

Komplikációk

Jó értelemben (is). Még mindig nem indult be a munka, lassan bedilizek a várakozástól. DE a terveink állandó változásban vannak. Történik egy-két dolog az országban, ami semmi jóra nem fog vezetni. Máris bevezették a 24%-os ÁFát. Ez nem lassu árnövekedést eredményez, hanem tegnap virradóra hirtelen mindennek megnövekedett az ára 5%-al. Miközben a közalkalmazottak fizetése csökkent 25%-al. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy én nem keresek, a párom pedig szerződéses katona, tehát közalkalmazott. Plusz albérletben lakunk, annak minden költségével és még egy jó hatalmas bankkölcsönnel. Ne legyek beijedve? Csak a menekülés maradt nekünk, úgy néz ki így még van remény a valamivel jobb életre. Most már a párom is belátta, hogy a bizonytalanért muszály itthagyni a biztosat, mert az sem biztos többé. Tehát már nem akar engem előre küldeni, hanem inkább eladná egyetlen vagyonát, a Kicsi Ügyest (ami az autónk:), ha nem vagyunk itthon ugyis csak rozsdásodik vagy más használja, és nekivágnánk a nagyvilágnak. Minél sürgősebben!
Találtam egy ügynökséget, de még nem írok róla, amíg nem biztos. És már néhány napja elkezdtem újra az angol tanulást intenzíven.
Ezek az újdonságok. Penészedek a lakásban, még a napsütést sem tudom kihasználni (legalább teraszunk sincs) és hazamenni sem tudok. Mindezekkel együtt nem vagyok elkeseredve. Várom a fejleményeket. És lassan már az ehavi számlákat...

Elkezdődött!!!

...az életem egy újjabb szakasza. Találtam munkát. De még nem dolgozok. Egyelőre újjabb várakozás az osztályrészem. Egy gyorsétkezdében fogok dolgozni, ami most nyílik és kiválasztódtam, de a nyitás időpontja még rejtély. Örülök így is, bár már jó lenne ha minél hamarabb jönne valami a konyhára... Ránkférne. És hát mostmár lehet tervezgetni a javából. Nem csak úgy álmodozni, hanem igazi, komoly terveket szőni. A bátraké a világ és én eddigi életem nagy részében hanyagoltam a bátorságot, de ennek most véget kell vetnem. Ha akarok valamit azt csak tettekkel érhetem el! Terveznünk kell és azt legalább nagyrészben követnünk. És a tervekben az is benne van, hogy keményen neki kell állnom az angol tanulásnak. Tudok én valamennyit és igaz, hogy akkor lehet igazán megtanulni, ha reális élethelyzetekben gyakorolom, de akkor is... tanulni azért kell.
Szóval: munka-angol-gyűjtés-tevezés-...-továbbállás. Legkésőbb 1 év múlva már nem szeretnék itthon lenni. Igen, ez még nagy idő, én szertnék már jövő héten menni, de... erre nincs lehetőség. Lassan, komótosan készülünk, hisz mindent magunknak kell megteremtenünk. Apuci-anyuci vagy a bank nem tologat hátulról.
Keresgélem az ügynökségeket és érthető az a programdíj, de... ijesztő. Mégis keresek tovább, majd döntök egy mellett ha itt lesz az ideje, addig is jó ha napirenden vagyok, hogy milyen opciók vannak. És, hogy bele ne feledkezzek mi a cél!

Rövid cicamese

Rég nem írtam a cicáimról. Pedig nekik is zajlik az élet:) Mielőtt elköltöztem otthonról nagyon sokat szeretgettem az én bogárkáimat. Megmaradt ugy-e Kisördög, Ici-pici és az anyuka. Nőttek is szépen. Aztán Kisördög egyre jobban szeretett engem, Ici-pici pedig csak akkor amikor sokat-sokat simogattam. Különben jobban szeretett elbújni. Úgy terveztük, hogy ha beköltözünk a városba Kisördög is jön velünk. Sajnos földszínti lakásba költöztünk, ahol nem volt terasz, és mivel ő kertben nevelkedett ezért nem mertük behozni, féltünk nem fogja megtanulni a házirendet. Hibát követtünk el. Egyrészt nagyon hiányzik mindig. Amikor egyedül vagyok (elég sokat), annyira jól esne ha itt lenne velem. Másrészt meg... Kisördög eltűnt! Egyik hétvégén mikor hazamentem nem jött szembe velem és azután sem került elő. Pont ő, akit mind úgy szerettünk, a kis fekete cica, akit még anyum is a szívébe fogadott. így Ici-pici egyedül maradt a testvérek közül. De csak a saját generációjában, mert megérkezett a következő "rend". Ami jó alkalmat adott Ici-picinek, hogy újra szophasson. Remélem nem lopja el az apróságok elől az egész tejecskét. Még nem láttam őket, anyukájuk jobban elrejtette őket, mint tavaly, hogy rájuk ne leljek. De majd nemsokára előjönnek. Türelmetlenül várom, hogy láthassam őket. Mert biztos, hogy többen vannak. Egy nem lehet...:) Kár, hogy ritkán megyek haza, így nem foglalkozhatok velük annyit, és félek, hogy úgy járnak, mint Kisördögöm:((

Emlék a családról:

The Climb

Tudom már elég régi, meg tinis meg minden, de nekem a film is tetszett és ez a szám azóta sem megy ki a fejemből. Imádom hallgatni:))

Jövőről elmélkedve

Volt időm mostanában sokat gondolkodni. Mindenről. Magamról, az életről, a lehetőségekről, a világról, és nem mondhatom, hogy valami nagy és eddig előttem rejtett dologra jöttem rá, de valahogy más lettem. Talán jót tett nekem ez a néhány hét kényszermunkaszünet. Bár idegileg meg anyagilag ezt nem mondhatom el.
Mi is történt ez alatt a pár hét alatt? Először is felmondtam. Tudom, nem szabadott volna, hiszen azt a munkát is olyan nehezen találtam -és szakmámtól fényévekre, de mit is számít ez manapság... Egyszóval elegem lett a napi megaláztatásokból, a válság rajtam való elveréséből, a stresszből és a soktonnányi egóval rendelkező főnökök lekezeléséből. (Ha neki nem jön a pénz, akkor nyílván az alkalmazott a hibás, le kell vonni a fizetését és állandóan megalázni, talán ez majd motiválja, hogy jobban dolgozzon) Már egy ideje nézegettem az álláshírdetéseket, így azt gondoltam pikk-pakk kapok munkát néhány nap alatt. Tévedés, miért is lenne ilyen egyszerű? Pedig nem dipomámmal akartam sikert elérni, hisz arra esélyem sincs, csak egy munkát, amiért fizetnek, amiből el tudom tartani magam (mert jelenleg azt is más teszi- és hála neki mindenért!). Következett: CV-nyomtatás, sokszorosítás millió példányban, napi újságbújás, városkerülés, telefonálás, önéletrajzszétosztás, interjúrajárás, magamból a lehető legtöbbet való kihozás, esti szomorkodás, stb. Mert munka még így a harmadik hét elején sincs. Bár ma kicsit bizakodóbban jöttem haza az interjúról. Végre egy helyen elbeszélgettek velem (úgy igazából), meghallgattak és bíztattak. Legkésőbb péntekig választ is kapok.
Mi a jó és mi a szomorú? Jó, hogy be tudom fizetni az elmaradt számlákat (amelyeket egy jövedelemből 2 személyre nem lehet befizetni) és meg tudok venni néhány olyan dolgot, amire a háztartásban és a létfenntartásban szükség van. Talán pár hónap múlva utol is érhetjük annyira magunkat, hogy még egy kiadósabb szórakozást is megengedhetünk!!! (És csak 2 hete és néhány napja nem dolgozok!)Hát nem csodálatos? Ja, és végre nem kell otthonülnöm éjjel nappal és várni, csak várni.Biztos még van jó, csak most valahogy nem jut eszembe. Mi a szomorú: hogy ennyire boldog tudok lenni attól, hogy találtam EGY munkát. Amikor az előző munkahelyemen elhelyezkedtem még szomorkodtam, hogy feladtam az álmaimat, hiába jártam egyetemre. Most már ezen túl vagyok. Más terveim vannak, amelyek szintén ebben az időszakban születtek. Pillanatnyilag a lényeg az, hogy legyen egy munkám (amit fizetnek), mert különben esélyem sincs, hogy új terveimbe belevágjak.
Tervek
Elmenni ebből az áldott országból jóóóó messzire és csak látogatóba jönni haza. Tudom, hallottam, figyelmeztetnek: máshol sincs kolbászból a kerítés. Nem probléma, nem is szeretem annyira a kolbászt! Megfelel a pityóka is. Csak ne itt! Lehet korai még leírnom mik a tervek, de nem vagyok babonás, úgyhogy ha nem sikerül akkor sem emiatt lesz.
Legelőször kell egy kis tőke, amivel el lehet indulni. Itt most nem banki mennyiségű pénzről beszélek, hanem annyiról, amit én is képes vagyok előteremteni munkával. Annyira bátor sajnos nem vagyok, hogy csak úgy nekivágjak a nagyvilágnak, ezért szükségem van egy ügynökségre, aki segít munkát és lakhatási lehetőséget találni. Ha ezek megvannak, akkor indulhatok. Országot tekintve... szeretném bejárni a világot:)), de egyelőre leginkább az angol nyelvterület felelne meg, merthogy angolul valahogy elboldogulok.Munkát tekintve... ha egyedül megyek, akkor az au-pairkedés tünik a legjobbnak az elején, ha a párommal megyek, akkor... sok egyéb is jöhet. Cél nemcsak a gyorsan sok pénz szerzése (bár ez sem elhanyagolható:), hanem a világlátás, más kultúrába való belekóstolás, az élet minden pillanatának élvezése.
Talán sokat akarok, de pillanatnyilag elhiszem, hogy mindez megvalósítható, köszönhetően annak a számos blognak, amelyeket mostanában olvasok, olyanoktól, akik mindezt megélték, megélik nap mint nap és akik így ismeretlenül is bátorságot és reményt adnak, hogy elinduljak.

A munkakeresés örömei

Igen, ismét munkakereséssel töltöm napjaimat, amibe már nagyon beleuntam, de nem adhatom fel. Mindent megteszek ami tőlem telik, de talán még így is válogatós vagyok. Hogy egy egyetemi diplomával ez nem csoda? Nem, ebben az országban nincsenek csodák, csak kegyetlen valóságok. Mélységesen el vagyok keseredve és mélységesen haragszok erre az egész országra, erre a rendszerre és mindenkire, akinek hatalom van a kezében és nem tudja azt hatékonyan és jótékonyan használni. Miért vagyunk ilyen helyzetben? Szabad valakit hibáztatnunk érte? Vagy vállaljuk magunkra és mondjuk, hogy mindenki saját sorsának kovácsa? Ha az lehetnék, akkor lediplomázás után befészkeltem volna magam egy kényelmes, tágas, kellemes lapkiadó irodájába és boldogan élnék míg... mindig. De nem ott vagyok! Nem is értem miért...
Biztos nem vagyok elég törtető, de ez jár nekünk? Be kell érni ennyivel? 15 évnyi tanulás után bolti eladó vagy munkanélküli lenni, mert nem látok más lehetőséget? Vagy vannak lehetőségek, csak én nem látom őket? Egy éve próbálkozok. És dolgoztam, nem ültem otthon, várva, hogy valaki munkát ajánljon. Dolgoztam azt, amit találtam. Talán még nem csordult túl a pohár, mert még mindig folytatom. A keresést. Nem a jólétért, hanem a megélhetésért. Van egy nagy tervem. Elmenni innen! Sokan ezt teszik. Miért ne lehetnék egy közülük? Mert azt tanították, hogy a szülőföldön meg kell maradni és tudásommal azt gazdagítani? Rendben, szívesen tenném, csak nekem valamivel fontosabb saját magam fenntartása és esetleg jóléte. Látok egy halvány reményt. Még nem tudom, hogy bejön-e, megbánom-e, ha elmegyek és éjt nappallá téve dolgozok azért, mert munkámat megfizetik. De egyet tudok és hiszek. Itthon sosem fogok úgy élni ahogy szeretnék. Szakma ide vagy oda, azért dolgozik az ember, hogy beteljesítse a saját Maslow piramisát. Nem csak annak az alsó szintjét. De legalul azért az van, tehát az az első. Nálam jelenleg az is akadozik. Szóval győzzön már meg valaki, hogy maradjak itthon drága szülőföldem ékesítésére. Más érvvel, mint az, hogy máshol sincs kolbászból a kerítés!

Egy fogfájás története

Ritka az aki nem ismeri az érzést. Először csak alattomosan, gyengén, időnként belenyílall. Aztán elkezd sunyin, lassan és állandóan fájni. Napközben még elviselhető hisz az ember elfoglalja magát így csak közbe veszi észre. Az éjszaka kicsit nehezebb, fel-fel ébreszt néha a fájdalom. A következő napon kezd az agyadra menni. Éjszaka már lehetetlenség az alvás, minek következtében képes lehetsz hajnali 3:29-kor, miután minden pózt kipróbáltál az elalvás elősegítésére és a fájdalom enyhítésére, bekapcsolni a gépet és a jó öreg internet jótékony időtöltő funkcióját használni fel az éjszaka hátralevő óráinak elviselésére. Tépelődő perceidben rájössz, hogy egyetlen megoldás van: a fogorvos, aki pikk-pakk elintézi a dolgot. Hogy eddig ez nem jutott eszembe! Persze eszembe jutott, csak azt hittem 1-2 nap és nélküle is megoldódik a probléma. Igen ám, de amikor már annyira elviselhetetlen a fájdalom, hogy... nincsenek is rá szavak, akkor dönti el a fogorvostnemszerető ember, hogy nála csodálatra méltóbb lény jelenleg nincs. És, hogy reggel irány a rendelő. Ha közben meg nem dagad az arc. Akkor ismét el lehet bizonytalanodni, mert általában a bedagadt fogat nem húzzák ki, lévén szó menthetetlen bölcsességfogról. Előtte még jól megkínoznak, majd ha elmúlt a gyulladás, akkor vissza lehet menni kihuzatni. De kérdem én, ki megy foghuzatni, ha az már nem fáj? Inkább megvárjuk, amíg újra begyullad, hiszen eljön az az idő is, akkor begorombulunk és rögtön kihuzatjuk gondolkodás nélkül.
Én jelenleg az átinternetezős éjszakánál tartok...

Úgy szeretnék írni...

Régi álmom. Újságnak, folyóiratnak. Mindig jobban boldogultam írásban, mint beszédben:) Már kisikolásként kihasználtam a lehetőségeket, amikor a népszerű Szemfülesbe lehetett írni. Micsoda érzés volt, amikor néhány sor alatt ott állat az ÉN nevem... Aztán egy-két beszámolót jrtam újságba kirándulásról, ünnepi alkalomról. Elsőéves egyetemistaként újra fellángolt bennem a vágy, hogy legalább írásban "hallassam a hangom". Mivel olvastam az előző évi egyetemi újságot, azt hittem itt a nagy alkalom. Sajnos a 3 év alatt egyszer sem jelent meg a lap... De azért irogattam. Csak úgy, magamnak. Mert időnként szinte kényszert éreztem, hogy papírra dobjam gondolataimat. Végül elkezdtem a blogírást. Hiszen annyi mondanivalóm volt. És egyre kevesebb időm. Nem az lett belőle, amit elképzeltem. Óh, jaj, mennyi mindent szerettem volna megosztani. De idő hiányában elszállt az ihlet, vagy amire oda jutottam, már nem volt aktuális.
De a blog létezik. Nekem létezik. Persze nem csak nekem. Jólesik tudni, hogy van pár ember, aki olvas engem, akit érdekel a mondanivalóm, a gondolataim.
Tudom, rengeteg tanulnivalóm van, hiszen mindig csak hobbyként írtam. És nem tarozok azok közé, akik azt vallják, hogy az íráshoz csak tehetség kell( de az sem árt:). Mindig is a tanulással szerzett tudás híve voltam, így hiszem, hogy a jó íráshoz kevés a vágy vagy az akarat.
Teljesen tudatlan azért nem vagyok ám! Szociológiai tanulmányaim során elsajátítottam az adatgyűjtés és feldolgozás formáit, legyen szó akár interjúról, kérdőívről vagy megfigyelésről. Viszonylag sokat foglalkoztam nőkkel kapcsolatos témákkal, mindig ez volt nálam a kedvenc.
Szeretek olvasni, bármit, ami a kezembe kerül. Gyakran kapom magam azon, hogy evés közben a kechup, margarin, mustár, ecet feliratát böngészem. Gondolom így már nem meglepő az sem, hogy imádom a Cosmopolitant, meg a hozzá hasonló lapokat, legyen akár magyar vagy román nyelvű. Egy-egy ilyen kiadvány napokra le tud kötni (persze szabad perceimről beszélve) és utána óriási lelkesedésel tudom mesélni, hogy mi jót olvastam benne, főleg életmód és táplálkozás terén.
Egy Cosmó "kaliberű" lapnak dolgozni... hát, bizonyára nemcsak az én álmom! Bár beérném kevesebbel is. Mondjuk egy életmódmagazin egy heti- vagy napilapban. Csak valami olyanról merek álmodni (egyelőre), ami helyi szinten megvalósulhatna...

Örömdolgok

Igazából nem ezt terveztem mára, hiszen már nagyon régen nem írtam.De időmből és energiámból már megint csak rövidre futja. De annál szebbre. Müller Pétert olvastam mostanában. Először a Szeretetkönyvből kóstolgattam, majd az Örömkönyv következett. Van úgy az ember, hogy olvas valamit és nem is tudja miért, de néhány gondolat annyira megragad benne. Ilyen gondolatot szeretnék most megosztani, csupán 3-at.


"...Általában a nők rendelkeznek ezzel a másik embert érző-ismerő, becsaphatatlan tudással. Nem azért mert ez valamiféle "női ösztön", hanem azért mert a nők jobban szeretnek manapság, mint a férfiak." (-mondja ezt egy férfi...)


"A közöny fagyos. A gyűlölet hideg, a szenvedély forró...
A szeretet meleg."


"A könny a megfagyott élet olvadása."


És végül még egy idézet egy Wass Albert regényből: "Az angyalok álmát megzavarni nem szabad."

Filmrajongóknak

Régóta keresem a megfelelő lehetőségeket online filmnézésre. Időnként találtam, de valami sosem volt az igazi. Nemrég tudomásomra jutott egy oldal, ahol román felirattal lehet nézni sokféle műfajban és meglehetősen új filmeket. Itt a link azoknak, akik még nem ismerik: Román feliratos filmek
És van még egy, amelyen nagyobb a választék és van ott minden: Magyar szinkron, feliratos, film, sorozat és még egyebek. Filmek Ide regisztrálni kell, aztán meg csak válogatni. Igaz mindkettő megköveteli a viszonylag jó internetkapcsolatot. De nem kell azért annyira csúcssebesség hozzá. Csak elindítás után kell várni pár percet, hogy betöltse. Jó filmezést. Ujabban én csak innen nézek filmeket.

Ó jaj, szomszédok!

Mit gondol az egszerű városi fiatal? Az a jó falun, hogy nagy házibulikat lehet csapni, hisz nincs fölöttünk, alattunk, mellettünk szomszéd. Még sok mindenben különböztetik meg a vidéket a várostól, mint pl. nagyobb az összetartás, erősebb a közösségtudat, a segítségnyújtás. Igaz a tolerancia jelenlétét sehol sem említik. A szájról szájra terjedő híreket annál inkább. Szükségtelen is bármilyen sajtótermék jelenléte.
Na de a szomszédság! Igen, van olyan is, akit megáld az ég jó szomszédokkal. Van akit képmutatókkal, hátbadöfőkkel. Olyanokkal, akik a piszkos munkát másra bízzák (rögtön megérted mire gondolok). Volt részem vidéki és városi szomszédságban egyaránt. És bátran elmondom, inkább hallgatom a tömbházi szomszéd fürdőbeli folydogáló dolgait, mint az otthoni, kert mögül hangtalanul kivillanó szemek látványát.
Történt ugyanis, hogy szombat este összehívtuk barátainkat és igyekeztünk kihasználni a tavasz és tágas udvarunk nyújtotta lehetőségeinket.Igy hát autóból szólt a zene és bizony jól éreztük magunkat a szabadban. Más vétséget nem követtünk el. (És a jól éreztük magunkat alatt nem értek semmi olyat, ami a normálistól elrugaszkodna) Fél egykor mégis besétált a rend rettenthetetlen őre az udvarunkra (elképzelhető fellépéssel, hiszen valószínűleg fel kellett kelnie, mert valamelyik szomszédunk már képtelen volt elviselni. Értem én ha sokan úgy vélik jogtalan a panaszom. Belátom, hogy zavartuk a falu megszokott kutyavonítástól meg egyebektől csendes éjszakáját. De hát mégis, kedves szomszéd, nem lehetett volna először másképp megpróbálni? Főleg azért, mert először fordult elő és nem tartott 3 napig. Meg azért is, mert életmódunknál fogva számolhatják, hogy havonta hányszor látnak bennünket.Egyszóval véleményem szerint eddig soha senkit nem zavartunk. Akár "fiatalság, bolondság" vagy "Kivételes alkalom" címszó alatt is belefért volna néhány óra. De könnyebb volt az inkognítós segélyhívás, mint átjönni és szólni pár szót. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy az a szomszéd idős volta miatt volt képtelen szemernyit is toleráns lenni. Akárki is volt az, 40 évnél fiatalabb, hisz viszonylag fiatal a szomszédságunk. Mindenképp köszönet nekik, mert segítettek megerősíteni hitünkben, mely szerint nem tarozunk közéjük (több értelemben sem).
Ennyit a falusi, mélyen gyökerező közösségről. Megigérhetem, hogy többé nem fordul elő. Meg azt is, hogy emiatt nem fogok szégyenkezni, sem lehajtott fejjel járni-kelni.
Ja, és a rendőrtől figyelmeztetést kaptunk és megkért, hogy halkjtsuk le a zenét!
Irom mindezt akkor, amikor Müller Péter "Szeretetkönyv"-ét olvasom... és tanulom a szeretetet meg az összetartozást!

Legújjabb kedvenc kép

Filmes

Feladatot kaptam Orsitól . 5 kedvenc filmemet kellene felsoroljam. Ez remek. De nekem nehéz feladat, mert igazi filmimádó vagyok. Ezért nagy dolog 5-re egyszerűsíteni a listát.

A filmnézés nálunk nem időtöltés, hanem... szükségszerűség. Akárcsak az evés, alvás, annyira fontos és programszerű. Ráadásul megkapom azt a kényelmet is, hogy nem sokat kell aggódnom a filmbeszerzésen. Van aki helyettem ezt megteszi. Persze van amikor rámjön, hogy pillanatnyi hangulatomnak megfelelő filmet keressek és töltsek le, amiket aztán egyedül, elalvás előtt megnézek.A másik fontos dolog, hogy mindig eredeti hanggal és román felirattal nézzük. Mi már csak ilyenek vagyunk..., hogy mindenkinek jó legyen.
Bár sokmindent megnézek, olyanokat is, amiről eleve azt mondanám, hogy nem szeretem, van néhány műfaj, amelyeket nem kedvelek. Ilyenek a történelmi filmek, a dúrva horror és akció.
Ás akkor essen szó a kedvencekről, még akkor is, ha képtelen vagyok ranglistát felállítani:
1.Australia



Mert megható, szerelmes, romantikus, happy endes. A nő, aki megmutatja... És a férfi, aki férfi. Igaz, kicsit hosszú, de unalmasnak nem nevezném egyetlen részletét sem. Talán azért is tetszikennyire, mert emlékeztet egy filmre vagy sorozatra még gyerkkoromból. Csak arra emlékszem, hogy marhákat tereltek benne, akik megriadtak és belerohantak a szakadékba. És emlékszek, hogy sírtam. De a címére nem tudok rájönni.

2. Evita



Mert musical és nagyot sírtam rajta. Már írtam róla a Madonnaőrület kapcsán.És mert szeretem a musicaleket. Vidámat is, szomorút is.


3. Princess Protection Programe



Fiatalos(kislányos:), szórakoztató, elgondolkodtat az önzésről, pörgős. Imádom az ehhez hasonló filmeket. Bármennyit meg tudok nézni belőlük, még akkor is, ha az az érzésem, hogy nem sokban különböznek egymástól. Ehhez hasonló kedvenceim: Camp Rock, Ice Princess, Sztár születik, High School Musical, Legally Blonde, The prince and me, Princess Diaries, Cinderella story és még megszámlálhatatlanul akárhány.


4. Taken



A film amelyet rettegve néztem végig és most is átfut a hideg a hátamon, ha látom. Ilyesztő és csak arra tudok gondolni, hogy bármelyikünkkel megtörténhet. Mert fiatalok vagyunk, kalandvágyóak és naivak. Ezt a filmet látni kell.


5.Twilight



Sokunk kedvence. A vámpírfiú és az egyszerű lány esete. Remek történet, nagy szerelem, természetfölötti erők. Aztán itt van nekünk a Twilight Saga: The New Moon. Ez sem elhanyagolható. Bár nekem az első mégis csak jobban tetszett.


Amint az látszik, modern filmkedvelő vagyok. Régen szerettem a fekete-fehér magyar filmeket, de talán mert nem volt másra lehetőség. Vannak persze magyar kedvenceim is: S.O.S szerelem, Valami Amerika...
Imádom a rajzfilmeket is. Örök kedvenc Shrek, Madagaszkár, Open Season, Vadkaland, Mulan, Monsters Inc,stb.
A Yes Man-t ajánlom meleg szívvel, annyira elgondolkodtató, ráadásul Jim Carrey megadja mindazt amit tőle várhatunk.
A legujjabb filmek közül a The Proposal, Post Grad, 2012, Avatar, The Ugly Truth, Angels and Damons és még millió egy a kedvenceim.

Tervek is vannak, hogy miket szeretnék látni, első helyen az Alvin and the Chipmunks: The Squeaquel. Elfoglaltságaim miatt azonban előfordulhat, hogy mostanában nem sok idő jut erre a tevékenységre:)

Pillanatnyi kedvenc

Sadness

Magány

Eltévedve, dideregve, egyedül és reményvesztve.
Néha homály, néha köd, eső és hó szembejön.
Várni kell még? Cselekedni? Minden akadályt legyőzni?
Ó, csak legyen akadály. Az már derűvel kínál.

Látom, hallom, érzem a magányt,
Gyengeségem szakadékba kíván.

Segítség!? Ugyan kitől? A harc megvívásra vár.
Elmondani? Ugyan kinek? Vagy talán hasztalannak vélem.

Megértés és segítség. Bizalom, hiszékenység.
Jók ezek? Vagy átok tán?
Legyél ilyen, amolyan, éppen csak ne önmagad.
Megfelelni, térdepelni, szerepelni, elémenni.
Titokban zokogni, sírni, naplót írni, reménykedni.

Ha én egyszer nagy leszek, sok virágot ültetek,
Öregeket szeretek, boldog leszek veletek!

Ünnepek után

A sok születésnap után végre eljött a legnagyobb nap is, a Karácsony. Sok tervvel készültünk, mint kiderült túl sokkal is, így le kellett faragni belőle. Családi Karácsony, mint ahogy az illik. Gondolkodtam mitől is lesz számomra igazi ez az ünnep és arra jutottam, hogy az igazi Karácsony feeling akkor van jelen, ha látom a kisgyerekek örömét. Az a hit ami bennük van..., az a várakozás és öröm, amikor látják, hogy megjött az angyalka. És mesélnek...mesélnek látni vélt angyalokról, akik a kúlcslyukon hozzák a karácsonyfát.Nem tünik fel nekik, hogy évről évre ezen a napon nekik el kell menniük otthonról és ezidő alatt megérkezik az ajándék. Hisznek, és ez a hit, ami engem ámulatba ejt.
Történt, hogy unokahugomnak már megérkezett az otthoni angyal mire mi odaértünk. És akkor ugy-e még egy érkezett. Időnként azt vettem észre, hogy Bernadett odalopakodik az ajtóhoz és kiles az ablakon, hátha még érkezett valami:)
Aztán Szilveszter. A legnagyobb, legbulisabb, leghosszabb, legfárasztóbb, legeseménydúsabb és azt hiszem kijelenthetem, hogy az eddigi legjobb is volt egyúttal. Nem volt újévi fogadalom, hisz minden nap megfogadok valamit, de nem ezen múlik. Tervek vannak erre az évre is, remények is, már csak elhatározás, magabíztosság és bátorság kell hozzá. Ezek megteremtésén gyakorlatozok!