Civil élet, rögös út

Civil szervezetben kezdőként tevékenykedni nem mindig az élet habos oldala. Főleg ha az ember magára van utalva. De csak eltökéltség (és idő) kérdése, hogy beletanuljon, belejöjjön az ifjonc. Nem mondom, hogy akkora tapasztalatom van, hiszen alig 3 hónapja kezdtem. Döcögött,még jobban döcögött, de van olyan is, amikor nem veszem észre a döcögést. Talán nem is azért mert nincs, hanem mert annyira beleélem magam. És nem hiszem, hogy ez baj forrása lehetne. Remek élményben volt részem elmúlt hétvégén és azt hiszem először, láttam is munkám gyümölcsét.
Az idősek napját ünnepeltük meg vasárnap (tudom, tudom, az Idősek Világnapja okt. 1-én volt, de nem hiszem, hogy ünnepeltjeink ezért a késésért bármit is a szemünkre vetnének). Az ötlet a Caritas Családsegítő Szolgálatának munkatársától származik (hálás köszönet érte Jutkának, és minden egyébért is), beszálltunk mi, a Szent Anna Nőegylet és a Tanács is nagylelkűen és bőkezűen kivette részét a szervezésből, megvalósításból. Szép kis előadást sikerült összehozni. Lényegében a 70. életévüket betöltötteket köszöntöttük, de nem korlátozódott csak rájuk. A sportcsarnok megtelt az előadás idejére, ami megnyugvást jelentett már számunkra. Az előadás is látszólag tetszett a résztvevőknek hisz az idősek ízlését próbálta eltalálni. Kedvenc részem a befejezés volt, amikor az énekkarral olyan dalokat énekelt, amelyeket a közönség is szívesen és könnybe lábadt szemmel énekelt velük. Meghatódottság tetőzése:) Aztán minden hetven éven felülit megajándékoztunk egy szál virággal és egy kis emlékkártyával. És persze elmaradhatatlan volt a kürtőskalács (nyami) és a köményes pálinka. Mindemögött részletes szervezés, utánajárás, fejfájás és végül a jól megérdemelt megnyugvás, ami az érdeklődésnek köszönhető. Hiszen mi lehet egy rendezvényszervezés legnagyobb rizikója? Ha nem lesz rá érdeklődés. A bizonytalanság, hogy hányan lesznek. Fel voltunk készülve. Igazából többre is, de szép eredmény volt. Lelkem megnyugodott, a néhány elismerő szó is jól esett, hisz nem dicsekednék vele, de érzem tettem valamit. Boldog vagyok, és felettesem szavaival élve, mindig megtérül valahol a befektetett erő, munka, jócselekedet. Azok, akiknek igazán jót tettünk ezzel emlékezni fognak rá. És ha 2 ember beszéli egymás között, már akkor örülhetünk.