Swing Vote

Nem vagyok filmkritikus, csak néző. Nemrég még fanatikus néző, mára kicsit lelohadtam, akadtak fontosabb dolgok is a rangsoraban. De esténként most is szívesen nézek meg egy-egy jó filmet. Bevallom a szerelmes kategória a kedvencem, utána meg a dráma. A másik véglet az akció meg a horror. Nálam a film művészfilmet jelent, a többi kategória nálam valami másnak számít:)

Szerelem meg drámaimádatomból kifolyólag természetes, hogy nem ritka a párnaáztatós filmezés a mi szobánkban. Annyira el tudok érzékenyülni... És egyes filmek esetében azt érzem, hogy ezt mindenkinek látni kellene. Nem nézem kritikus szemmel, nem keresem benne azt amit hibának vélek, vagy ami a film gyengesége, ami hibádzik benne. Csak egyszerűen, empátiával nézem. így érthető a gyakori zokogás, gondolom. El ne feledjem, amióta fanatizmusom alább hagyott, gyakran megesett, hogy egy filmhez több alkalomra volt szükségem, mert eljött értem az álommanó:)

A Swing Vote azon filmek egyike, amely alatt elkergettem jó messzire azt a manót. Nem éppen azért mert annyira izgalmas volt, hanem mert annyira megérintett. A családi drámák ritkán hagynak hidegen, bár elborzadva nézem őket, utána meg elalvásig imádkozok, hogy életemnek sose lehessen része. Az itt látható plakát teljes boldogságot áraszt, bár, hogy a végével kezdjem, ez csak a film utolsó kb 1o percére jellemző.

Korafelnőtt gyerek-züllött apa családmodell. Elképzelhető mi minden belefér ebbe.

Emlékszem, összetörtem, amikor annyira felnőttem, hogy rájöttem, a felnőttek nem mindig példaképek. Azok akikről azt hittem tiszteletre méltóak, tekintélyesek, stb, ők is hibáznak, nem tudják mindenre a választ.

És mit lát ez a kislány? Egyáltalán lehet valaki ilyen ha így nő fel? Persze, hogy elege van, bár szereti is nagyon az apját. Amit tud elvégez helyette, csodálatosan okos, értelmes kislány. Az első találkozáson a miniszterelnök azt mondja, hogy "mindenkinek szüksége van egy Mollyra".

És valóban, azt hiszem mindenki mellett van egy Molly.

A film persze a családi dráma mellett arról a politikai csatározásról szól, amely két elnökjelölt között folyik egy kampány során. A különbség és érdekesség az, hogy a kampány egy ember szavazatának elnyeréséért folyik. És be is vetnek minden lehetséges praktikát. Remek görbetükröt tartanak a politika portája elé. Mi is folyik egy-egy ilyen kampány alatt, mi a szerepe ebben a jelöltnek és mi a "háttércsapatnak"? Szegény Greenleaf...

Hosszan folynak a csatározások, sorra csalódik Molly az emberekben, főleg az apjában folyamatosan és megtanul átlátni mindenki hátsó szándékán. Az apja kezében van Amerika sorsa, özönlenek hozzuk a segélykérő levelek, amelyeket a kislány megválaszol. És amikor ismét csalódik, úgy dönt, hogy felkeresi az édesanyját. Mit ad Isten, anyu már nem akarja a kislányát... Micsoda élet, micsoda tapasztalatok. Erre való a szülő?

Végül persze happy end, az lenne furcsa, ha nem. De úgy ér véget a film, hogy csak ültem előtte és nem hittem a szememnek. Őrjöngtem, hogy ilyen nem létezik, nagy becsapás volt az egész. De aztán elgondolkodtam...

Érdemes megnézni ezt a filmet!

Végül egy kép, ami paródia, mert ebben a részben már túl voltak azon, hogy milyen politikai beállítottsága van. Mégis, nem is annyira komikus... Elhangzanak ehhez hasonló kijelentések is bőven, amelyek a drámát feledtetik velünk. Na meg a boldog befejezés.