Cicamica

Cila, Cicu, Piszu, Cicamica, Macska, Cica, Cicc-Micc, Cicus és a kedvencem, Cini-mini. Neem, ez nem egy focicsapatnyi cica, csak egy. Ő az én cicám. Valahogy elmaradt a névadás, sokáig csak vendégnek tekintettük. Aztán kiderült, hogy marad. Bizony, nem egy hétköznapi történet.
Néhány hónappal ezelőtt egy szerencsétlen cica vetődött az udvarunkra. Annyira sajnálni való volt. Menni is alig bírt, csak szédelgett a lépcső előtt. Kért volna valami betevőt, de csak látszott, hogy nyávog, nem hallatszott. Nem vagyok az az elszánt állatvédő/barát, de őt igazán megsajnáltam. Egyáltalán nem volt szívderítő látvány. Arra gyanakszom, hogy megverték valahol. Hozzám menekült és jó helyre jött. Mindig csak kiskutyánk volt. Amelyek sorra kimúltak, jól megsírattuk és eltemettük. De most itt volt ez a kisállat. Rajtam kívűl senki nem szerette a családban. Azt sem akarták hagyni, hogy hozzáérjek. Enniadtam, hamar kiderült, hogy válogatós a kicsike. Csak a húst szereti, leginkább nyersen. A földre kell tenni az ételt, edényből nem eszik. A tejet nem szereti. Húsban is válogat. A chips, keksz, nápolyi, na ezek mennek. Nem olyan tipikus macska. Nem láttam vadászni, kertre, fára mászni, ugrálni, szaladgálni. Aztán rájöttem, hogy valószínűleg már elég öreg, mert ha nem látja hová teszem az ételt, nem találja meg. Tehát a szaglóbimbói nyílván elromlottak.
Én pedig egyre jobban megszerettem. Nem hullatta a szőrét, lehetett simogatni, nem szaladt el, imádta ha babusgattam. Aztán marokszámra hullott a bundája. És eljött az a bizonyos időszak is, amikor olyan ilyesztően csinálnak a cicák. A párzás ideje. Azelőtt macskát nem láttam az udvaron, akkor meg sorra jöttek. És elkezdett nőni a pocija. Utána néztem, hogy a cicák vemhessége 9 hétig tart. Csak vártam, vártam, hogy teljen már el, de nem tudtam mikor telik ki az ideje. Már azt hittem csak meghízott, amikor egy reggel eltűnt. Szomorú lettem, mert vagy 2 napig nem láttam. És megérkezett. Jaj de éhes volt. És eltűnt a pocakja. Nagy esemény volt ez nálunk. Bár nem tudtuk hol lehet a fészke, később észrevettük, de nem lehet hozzáférni. Időnként előjött, aztán eltünt, míg egyszer csak túl sokáig maradt, azt hittem nincs is semmi kiscica. Kb 4 nap mulva ott találtuk az ajtóban, szájában egy csöppséggel. Elolvadtam a boldogságtól. Annyira pici, még a szeme sem nyílt ki, a hangja is alig hallatszik. Nem tudtam betelni vele. És miyen büszke volt az anyuka... Úgy néz ki csak egyedül van, mert többet nem hozott. Készítettünk egy kosarat, beletettük őket és jól elvoltak. Aztán elmentünk otthonról és mire hazaértünk elvitte a picit. Azóta sem láttam. Eltelt kb 4-5 nap. Az anya meg majdnem mindig itt van. Nem tudom mit gondoljak, talán már nem él a cica-baba? Vagy már elmúlt egy hetes és hosszabb időre is magára hagyja? Én félnék helyében. Mi van ha elmászkál valahová és mikor vissza megy nem találja meg? Ha tényleg ott hagyja, akkor nem a világ legjobb cica anyukája.
Én így is szeretem és ő már hozzám tartozik (lassan más is megbarátkozott vele, bár anyu szerint nincs benne semmi szép, különleges), de ha előhozná azt az édes kis manót, akkor egyenesen imádnám! Mindkettőjüket.