Szülőőők...!!!

Már egy ideje érlelődik bennem ez a téma, de valahogy sosem jött, hogy írjak róla. Én valahogy úgy vagyok vele, hogy a szülőknek naagy tisztelettel és hálával tartozunk és nem illik arról beszélni, hogy ők sem tökéletesek. Pedig így, félig meddig felnőttként sok doolgot másként látok. Mostanában össze is gyűlt. Olyan sok ismerősöm panaszkodik , sír, vívódik a szülei miatt.
Barátaim nagy része most van abban az időszakban, amikor függetlenedni próbál szüleitől, esetleg más valaki mellett keresik a biztonságot. A szülők nagy része pedig ezt nem veszi jó néven. De talán még ez lenne a legkisebb probléma, hiszen érthető, hogy aggódnak gyerekeikért. Vannak dolgok, amelyek ennél sokkal súlyosabbak. Pl az alkoholprobléma. Van aki beszél róla, van aki próbálja titkolni, de istenem, mi van ezekkel a szülőkkel? Mást sem hallok, csak, hogy apám iszik, anyám iszik, vagy mindketten együtt. A felnőtté vált gyerek meg ezt látta talán egész gyerekkorában és még ma is. Nem a szülők kellene a példaképek legyenek? Azt szeretnék, ha gyerekeikből is az lenne, ami belőlük? Beszélgetni nem lehet velük, ha felhozod a témát, ők vannak megsértődve, segítséget nem fogadnak el, mert "nincs semmi baj".
Van akinek pokol az élete otthon, de nem mer elköltözni és a saját életét élni, mert fél, hogy ha nincs otthon valami nagy baj fog történni. Tényleg az a feladata egy fiatalnak, hogy fogja szülei kezét? Az rendben, hogy hálval tartozik, mert felnevelték, de azzal nem értek egyet, hogy bárhol van, bármit csinál rettegnie kelljen, hogy most vajon mire megy haza.
Felelősségérzet ide vagy oda, véleményem szerint meg kell próbálni beszélgetni velük, hatni rájuk, bár nem sok az esély a sikerre, de nem áldozhatja fel az életét senki, azért mert fél, hogy mi lesz a szüleivel nélküle!

Problémamegoldás magas fokon

Probléma... kinek nincs? Családi probléma... hiányában jelentkezőket várok. Elhúzódó családi probléma...Na egyeseknek ilyen is van. Ez most nem a "mit tanácsol a pszichológus", de azért érdemes elgondolkodni. Ott van egy évek óta tartó dolog egy családon belül. Van aki kihúzza magát alóla férjhezmenetellel, van aki úgy tesz, mintha nem is létezne, és van aki őrli magát belülről, hogy mit kellene tenni, meddig mehet ez így, lesz-e vége egyáltalán. Rendezése egyetlen emberen múlik, aki valószínűleg nincs is tudatában tettei súlyosságának. A megoldás az ő kezében van, de senki nem szól neki. Évekig. Csak gyűl és gyűl, míg megtelik a pohár. Mi történik akkor? Valaki elszánja magát, napokon át készül rá, várja a megfelelő pillanatot. De ilyen helyzetben az nincs! Csak lépni kell és kész. Mi ez a lépés? A beszélgetés. Gondolná valaki? Hogy egy beszélgetés megoldhatna egy súlyos problémát. Teljesen és végérvényesen? Lehetséges? Úgy néz ki igen. Egyelőre. Nem is beszélgetés, inkább monológ. Jobb lenne a beszélgetés, de nem az volt. Hosszú mondatok rövid csendekkel, válaszokra várva, de azok késnek, és egyáltalán nem is jönnek. Nincsenek válaszok. Legalábbis hangosan nem. Helyette jön néhány igéret. Rövid, bizonytalan, mégis vigasztaló, reménykeltő. Talán évekkel ezeőtt is megoldható lett volna beszélgetéssel. Volt rá kisérlet. Nem ment. Nem volt jó a stratégia. Lehet szükség volt erre az időre, hogy összegyűljenek a megfelelő érvek. Hogy felnőjjön az ember és komolyan vegyék.
Emberek, arra kérlek beszélgessetek! Csendben, nyugodtan, nem ordítva és dobálózva. Meg kell hogy legyen az eredménye. Én mondom!

Mindennapok bonyodalmai

Az ember ugy-e társas lény. Arra törekszik, hogy ne legyen egyedül, és már születésünk pillanatától majdnem állandóan mellettünk van valaki. Szocializációnk során is többnyire ezt tesszük magunkévá. Először anyu és a család, majd óvoda, iskola, közben a barátok, akik az is lehet, hogy sokáig megmaradnak, majd ha elég nagyok lettünk, akkor azon törjük a fejünket, hogy kellene valaki, valaki olyan igazi, mint a nagyoknak. És előbb utóbb elveszítjük a fejünket, csak az az egy kell, ha lehet ha nem.
Közben akadnak megoldani való nehézségek, átsírni való esték akár családdal, akár barátokkal, akár a nagy szerelemmel. Hol nincs gond? Gyakran emlegetett közhelyek: az ember a családját nem választhatja meg; az igazi barátot a bajban ismerjük meg; szerelemről meg... millió-egy van. Na de nem csak ez a három dimenzió létezik ám. Ott van még a munka, munkahely is. Ajaj de nehéz tud lenni. És itt nem a fizikai vagy szellemi erőkifejtésre utalok. Társaslényi mivoltunk mellékhatásokat is hordoz magával. Kommunikáció, integrálódás, elfogadás, konfliktuskezelés. Ezek mind olyan képességek, amelyekkel eltérő mennyiségben és módon rendelkezünk. Meglétük bizonyos szintjei segíthetik vagy gátolhatják egyes munkakörök betöltését. Van aki mindenhol megtalálja a helyét, mindenkivel ki tud jönni, más meg... az antiszociálisabb típus.
Ugyanez vonatkozik a barátokra is. Van akinek könnyen megy és millió barátja van, másnak meg kinszenvedés az egész. Mi a jó? Talán megtalálni az arany középutat. Tudatában lenni képességeinknek, megismerni önmagunkat, bizonyos mértékig alkalmazkodni aktuális környezetünkhöz, rájönni, hogy hol a hiba, ha nem is vagyunk képesek kijavítani. Mert gyakran nem tudjuk megtenni. És mástól elvárhatjuk, hogy megváltozzon értünk? Van erre jogunk? Nemrég nyomtak egy cikket az orrom elé, amelyben pszihológus sorolja fel azokat az okokat, amiért a nő ne kérje arra párját, hogy megváltozzon. De vajon ha nem változunk egymásért, akkor meddig vagyunk képesek elviselni egymást? Lehetséges míg a világ eltűrni olyan dolgokat is amelyeken véleményünk szerint lehetne változtatni? "Nincsen olyan ház ahol ne zörögne néha a tányér", mondta egy barátnőm. De az a kérdés, hogy mennyire zörög? Mennyi a "megengedett"? Döntse el mindenki maga! Bár sokszor jól jönne a segítség...

Murphológia

"Murphy törvénye szerint „ami elromolhat, az el is romlik”. A szállóigeként régóta létező megfigylést először 1952-ben említi ezen a néven Anne Roe, egy meg nem nevezett fizikus ismerősét idézve. Nick T. Spark szerint az elnevezés Edward Murphy amerikai mérnökre utal, aki egy 1948–49 között a Wright-Patterson légitámaszponton végzett, a gyorsulás emberi szervezetre kifejtett hatását vizsgáló kísérletsorozat során mondta ezt, amikor egy rosszul felszerelt mérőműszer miatt egy kísérletet előről kellett kezdeni."

Érdekes kezdet... aztán hová jutottunk! Ki az, aki manapság ne hallott volna Murphy törvényéről. Keressünk csak rá a gúgölön. Csupa érdekességre bukkanhatunk. Na de nem kell a szomszédba mennünk, hogy láthassuk Murphy törvényének megvalósulását. Jelentkezzen, aki még nem tapasztalta! Hogy éppen akkor esik az eső, amikor strandolni menne, vagy amikor a Csíksomlyói Búcsú van. Hogy akkor nincsen internetkapcsolata, amikor sürgősen el kellene egy mailt küldenie. Hogy akkor nem sikerül a frizurája, amikor fontos helyre kell menni. Hogy akkor ég oda a töltöttkáposzta, amikor anyósék jönnek ebédre, vagy vágódik el a majonéz. Hogy akkor romlik el az autó, amikor sürgősen be kell jutni a városba. Hogy akkor szakad ki a harisnya, amikor a legigéretesebb randira megy. Hogy elromlik a fényképezőgép, amikor az Angel vízesésnél jár. Hogy elromlik az ajtózár, amikor egy vonatot kell elérnie. Hogy becsípi a jobb mutató újját az ajtó, amikor másnap írásbeli vizsgája van. Vagy rokonok jönnek bejelentetlenül látogatni, amikor másnap vizsgája van. Vagy akkor jön a legjobban a szó a szájára, amikor másnap ismét csak vizsgája van. És még egy: akkor van az év legnagyobb bulija, amikor másnap reggel a legfontosabb vizsgája van. Hogy akkor tör ki a veszekedés, amikor legjobban várja haza párját. Hogy akkor kapja a legrosszabb híreket, amikor a legjobb passzban van. Hogy a megtervezett nyaralásnak pontot tesz a végére egy hirtelen jött pénzkiadás. Hogy beletörik a dugóhúzó a borosüvegbe. Vagy, hogy bedagad a foga az államvizsga előtt...

Nem nagy dolgok, bárkivel megtörténhetnek, de akkor is, gyakran feltesszük a retórikai kérdést, hogy "Miért pont én?" Mondom retórikai, mert mi más lehetne a válasz, mint, hogy hát... ez puszta véletlen (mondja más), és tudtam, hogy valami történni fog (mondjuk mi). Ki lehet kerülni, lehet intézkedéseket tenni, bebiztosítani magunkat ellene?

"Ha ráj5tél, hogy 1 mûvelet 4féle módon mondhat csõd5, s mind1iket kivéded, menten fellép az 5ödik. "

Vagy: "Semmit sem lehet a 2balkezesek ellen bebiztosítani, mert a 2balkezesek rendkívül találékonyak."

De akkor mit tegyünk? "Bármely rendszert úgy kell megtervezni, hogy a körülmények legrosszabb elrendezõdését is kibírja."

Nem vagyunk távolról sem tökéletesek. Hibázunk, tévedünk, vagy megtörténik magától, vagy az jószagú tulipán tudja mitől és "Amit ember összerakott, elõbb-utóbb szétesik." És "A dolgok elõbb romlanak, és csak azután javulnak."

Azt mondom nincs megoldás. Azóta, hogy Murphy kimondta a varázsigét... nem jött el a tündér, aki azt feloldja. Várjunk rá... és reménykedjünk... és figyeljük a médiát, nehogy bekövetkezzen és ne tudjunk róla. Aztán azt hisszük még érvényben van és csodálkozunk, hogy mindenki másnak rendben mennek a dolgai...