Ismét morfondírozok

Itt a tél. Nem a kedvencem. A hangulatomat is magával vitte. Annyi minden van a fejemben, annyi mindent szeretnék csinálni, elérni, de mindennek akadálya van. Egy ideig szüneteltettem a külföldre vonulás gondolatát, de most újra előjött és erősebb, mint valaha. Ez most remélem nem múlik el, amíg meg nem történik. Vannak támpontok is, úgyhogy látszik már egy kis fény a távolban. Olyan sok ismerősöm van odakint, hogy már már lélekben nem is vagyok itthon. Közbe azt veszem észre, hogy azt figyelem milyen ott az idő, ki hol van, tanulmányozom a térképet, az érdekel, hogy ott mi történik. Itthon már csak testben létezem. Lehet ez nem egészséges, de nem is akarok ellene tenni, mert amíg nagyon akarom, addig van esély rá, hogy megtörténjen. Sok bátorítást kapok, hogy menni kell és ez is nagy erőt ad.
Itt vannak az ünnepek, annyi teendő lenne, de tudom, hogy nem lesz olyan a Karácsony sem, amilyet szeretnék. Azon filózok, hogy legalább a következő Karácsonyunk Angliába érjen minket. Az idei is csak úgy eltelik, a lehetőségekhez mérten. Többet akarok és ezért tenni is fogok!
A hetek csak úgy telnek, meló, fáradtság, de legalább ha lenne értelme... Úgy érzem visszafele haladok. Mostanában többször vettem észre, hogy negatív példa vagyok azzal, hogy egyetemet végeztem. Elsőként a munkahelyemen, aztán meg egy rokonom jött azzal, hogy ő nem fog tovább tanulni értettségi után, hisz itt vagyok én elrettentő példának. Minek pazarolni az időt tanulásra, ha ide jut, mint én. Lassan szégyenkeznem kell amiatt, hogy elvégeztem az egyetemet...
Lassan 25 éves leszek. És sehol semmi. Még ha nem is látszik semmi, de ha legalább elégedett lennék! Sokaknak családja, gyereke van. Én is szeretnék. De nem így. Nem akarok gyereket szülni a bizonytalanságba. A semmibe. Ha most elmegyünk és össze is jön, hány évre van szükség, hogy készen érezzem magam a gyerekvállalásra? Késő lesz már akkor?