Civil élet, rögös út

Civil szervezetben kezdőként tevékenykedni nem mindig az élet habos oldala. Főleg ha az ember magára van utalva. De csak eltökéltség (és idő) kérdése, hogy beletanuljon, belejöjjön az ifjonc. Nem mondom, hogy akkora tapasztalatom van, hiszen alig 3 hónapja kezdtem. Döcögött,még jobban döcögött, de van olyan is, amikor nem veszem észre a döcögést. Talán nem is azért mert nincs, hanem mert annyira beleélem magam. És nem hiszem, hogy ez baj forrása lehetne. Remek élményben volt részem elmúlt hétvégén és azt hiszem először, láttam is munkám gyümölcsét.
Az idősek napját ünnepeltük meg vasárnap (tudom, tudom, az Idősek Világnapja okt. 1-én volt, de nem hiszem, hogy ünnepeltjeink ezért a késésért bármit is a szemünkre vetnének). Az ötlet a Caritas Családsegítő Szolgálatának munkatársától származik (hálás köszönet érte Jutkának, és minden egyébért is), beszálltunk mi, a Szent Anna Nőegylet és a Tanács is nagylelkűen és bőkezűen kivette részét a szervezésből, megvalósításból. Szép kis előadást sikerült összehozni. Lényegében a 70. életévüket betöltötteket köszöntöttük, de nem korlátozódott csak rájuk. A sportcsarnok megtelt az előadás idejére, ami megnyugvást jelentett már számunkra. Az előadás is látszólag tetszett a résztvevőknek hisz az idősek ízlését próbálta eltalálni. Kedvenc részem a befejezés volt, amikor az énekkarral olyan dalokat énekelt, amelyeket a közönség is szívesen és könnybe lábadt szemmel énekelt velük. Meghatódottság tetőzése:) Aztán minden hetven éven felülit megajándékoztunk egy szál virággal és egy kis emlékkártyával. És persze elmaradhatatlan volt a kürtőskalács (nyami) és a köményes pálinka. Mindemögött részletes szervezés, utánajárás, fejfájás és végül a jól megérdemelt megnyugvás, ami az érdeklődésnek köszönhető. Hiszen mi lehet egy rendezvényszervezés legnagyobb rizikója? Ha nem lesz rá érdeklődés. A bizonytalanság, hogy hányan lesznek. Fel voltunk készülve. Igazából többre is, de szép eredmény volt. Lelkem megnyugodott, a néhány elismerő szó is jól esett, hisz nem dicsekednék vele, de érzem tettem valamit. Boldog vagyok, és felettesem szavaival élve, mindig megtérül valahol a befektetett erő, munka, jócselekedet. Azok, akiknek igazán jót tettünk ezzel emlékezni fognak rá. És ha 2 ember beszéli egymás között, már akkor örülhetünk.

Vagy mégsem...

Miért nem szólt senki? Miért nem kiáltottak rám, hogy "kislány, felnőve is naív vagy"! Örülni egy pillanatnyi változásnak, hinni, hogy most már minden rendben... lehet, csak jobb felkészülni rá, hogy ez csak rövid ideig tart.
Szóval tévedtem! Bevallom és szégyellem, hogy ilyen hiszékeny voltam. A problémamegoldás magas fokon nem müködik. Csak ideig óráig. Ugy-e a betegségek gyógyítására is ott van az orvos által felírt gyógyszer vagy a házipatika. Ebben az esetben a házipatika: kommunikáció, beszélgetéssel való orvoslás eredményessége lefújva!!! Én kiábrándulva, tanácstalanul, reménytelenül.
Legújjabb tanácsom: ne higgyétek, hogy valamit olyan egyszerű megoldani, mint az ahogy elsőre tűnik! Az csak leányálom, délibáb vagy "optikai csalódás"!

Problémamegoldás magas fokon

Probléma... kinek nincs? Családi probléma... hiányában jelentkezőket várok. Elhúzódó családi probléma...Na egyeseknek ilyen is van. Ez most nem a "mit tanácsol a pszichológus", de azért érdemes elgondolkodni. Ott van egy évek óta tartó dolog egy családon belül. Van aki kihúzza magát alóla férjhezmenetellel, van aki úgy tesz, mintha nem is létezne, és van aki őrli magát belülről, hogy mit kellene tenni, meddig mehet ez így, lesz-e vége egyáltalán. Rendezése egyetlen emberen múlik, aki valószínűleg nincs is tudatában tettei súlyosságának. A megoldás az ő kezében van, de senki nem szól neki. Évekig. Csak gyűl és gyűl, míg megtelik a pohár. Mi történik akkor? Valaki elszánja magát, napokon át készül rá, várja a megfelelő pillanatot. De ilyen helyzetben az nincs! Csak lépni kell és kész. Mi ez a lépés? A beszélgetés. Gondolná valaki? Hogy egy beszélgetés megoldhatna egy súlyos problémát. Teljesen és végérvényesen? Lehetséges? Úgy néz ki igen. Egyelőre. Nem is beszélgetés, inkább monológ. Jobb lenne a beszélgetés, de nem az volt. Hosszú mondatok rövid csendekkel, válaszokra várva, de azok késnek, és egyáltalán nem is jönnek. Nincsenek válaszok. Legalábbis hangosan nem. Helyette jön néhány igéret. Rövid, bizonytalan, mégis vigasztaló, reménykeltő. Talán évekkel ezeőtt is megoldható lett volna beszélgetéssel. Volt rá kisérlet. Nem ment. Nem volt jó a stratégia. Lehet szükség volt erre az időre, hogy összegyűljenek a megfelelő érvek. Hogy felnőjjön az ember és komolyan vegyék.
Emberek, arra kérlek beszélgessetek! Csendben, nyugodtan, nem ordítva és dobálózva. Meg kell hogy legyen az eredménye. Én mondom!

Tam-tam-tam

Időnként úgy érzem nem indokolatlan a zenében a playback. Hadd halljon a fül valami szépet is:)Persze szubjektív, hogy kinek mi a szép, de egy élőben nyikorgó figura... Hallgassunk meg valakit élőben és stúdiófelvételben. Talán nem hiába találták ki. Ráadásul azt mondják, ami szép Istennek is tetszik!

Az élet szép...

Tegnap, fogalmam sincs honnan és hogyan, eszembe jutott ez a dal. Azóta is ezt hallgatom. Nem tudok betelni vele. Gyönyörű!

Idősek világnapja alkalmából

Áldottak az öregek barátai
Mécs László


Áldott, aki megértéssel kísér
és fogja reszkető kezünket,

Áldott, aki tudja, hogy hallásunk
nehezen kapja el már a szót,

Áldott, aki nem csodálkozik,
hogy sok mindent nem látunk
és lassan jár nálunk az ész,

Áldott, aki nem veszi észre,
hogy ma megint kiömlött
a kávé az asztalon,

Áldott, aki mosolyogva áll meg,
hogy elbeszélgessen velünk,

Áldott, aki nem árulja el,
hogy ma kétszer hallotta
tőlünk ezt a történetet,

Áldott, aki fel tudja idézni
velünk a tegnap emlékeit,

Áldott, akitől megtudjuk,hogy nekünk is jut még
tisztelet, szeretet, hogy nem
vagyunk azért még mi se egyedül,

Áldott, aki segíti vinni öregségünk
keresztjét, amely nékünk
is oly nehéz,

Áldott, aki szerető leleményességgel
segíti ingadozó lépteinket
a hazafelé vezető úton.