Az élet Angliában - Update

Mivel a statisztika szerint még mindig ez a legnépszerűbb és legkeresettebb bejegyzésem, ezért így félév után gondoltam kicsit érdemes lenne updatelni. Főleg mert már annyi idő eltelt azóta, hogy mondhatni profi lettem a témában:) Na jó, egyáltalán nem, de sokkal okosabb vagyok:)))

Bevezető összegzésként: az élet Angliában még mindig szép. És hiszem, hogy egyre szebb lesz. Még akkor is, ha sorra jönnek az akadályok. Egyeseket sikeresen vesszük, másokat kikerüljük vagy megpróbálunk más utat keresni.

Hadd kezdjem újra az elején. Csak röviden. Mi szükséges ahhoz, hogy Romániából Angliába "népvándolorjunk"? -merthogy eléggé tömeges még a jelenlegi helyzetben is.
1. Valamilyen színtű nyelvtudás. Enélkül csak turistáskodjunk. Még az sem egyszerű.
2. Erős elhatározás. Anélkül csak szenvedés lesz az egész. Főként az elején.
3. Felkészülés. Anyagilag, lelkileg. Otthon minden folyamatban levő dolog lezárása.
4. Útlevél. Tudom ez nem kötelező, de azt mondom jobb ha van. Főleg, hogy a hivatalos tartózkodás megszerzése miatt el kell küldeni a Border Agencyhez egy személyedet igazoló iratot, ami lehet útlevél vagy személyi. Ha csak egyik van, akkor jó pár hónapig nem tudod igazolni majd sehol sem magad. Esetünkben 5 hónap! Jóljött, hogy megvan az útlevél.
5. Tisztában legyünk a lehetőségeinkkel. Jelen esetben azzal, hogy romániaiként pillanatnyilag nem lehet szabadon munkát vállalni. Legálisan. Tehát hiába reménykedünk abba, hogy kijövünk és majdcsak lesz valami. Nem, nem lesz, mert dokumentumok nélkül senki nem vesz fel. Ha céggel jövünk vagy au pairként, mezőgazdasági munkára, akkor igen.

Amint megérkeztünk: ne húzzuk az időt, legjobb első héten elküldeni a papírokat a Border Agencynek, úgyis rengeteg időt felvesz.
Nyissunk bankszámlát. Ha egyik bank nem akar, akkor keressünk másikat. Minden bankban mások a feltételek, nekünk a NatWest jött be és teljesen elégedettek voltunk. Fél év után máris ugradelték a számlánkat. Ami jó.
Keressünk nyelviskolát. Minél több idő eltelik annál frusztrálóbb, hogy nem megy annyira a nyelv mint kellene. Ha nem tanulsz nem leszel okosabb. Vannak ingyenes nyelvkurzusok, nem kell startból Cambridge kurzust végezni. Majd idővel:)

Au pairnek lenni nem mindig szuper. Vannak jó oldalai is, mint pl, hogy minden számlát a család áll, jó esetben még kajára sem kell költeni, tehát a kis kereset majdnem teljes egészében megmarad. Nekünk ez nem teljesen így van, kajára és üzemanyagra nagyon sok elmegy, de kárpótlásként van egy 3 szobás +konyha, fürdő, teljesen külön álló lakásunk tvvel, internettel. Napi 5 óra munka után azt csinálunk amit akarunk, van rendelkezésünkre álló autó, amit akkor és arra használunk amikor és amire akarunk. És van extra munkánk, amivel még egyszer annyit keresünk amit itt a családtól kapunk. Így tudunk kicsit félretenni is és shoppingolási kényszermet is sikresen kielégíthetem időnként:) Ha ez nem lenne elég pozitívumból, akkor folytatom. Kirándulunk, lustálkodunk, egyszóval jól élünk. Örömmel tölt el, hogy amikor azt hallom otthoniaktól, hogy, nincs pénz a legszükségesebbekre sem, akkor én... már több, mint fél éve nem tudom milyen az, amikor nincs. Ez meg nem dicsekedés akar lenni, hisz még csak a legalján vagyunk. De ha csak ennyire lesz jó ezután is, már akkor is megérte eljönni és otthagyni az otthoni életet!

Panaszkodni ugyan mindig lehet, nekem is előjön időnként, elkeseredek a létező rossz miatt... de minek? Eddig is egymagam jutottam el, vagyis mi ketten, ezután is menni fog. Jobban esik megosztani azt, hogy... ma megvettem egy cipőt, ami az álmom volt, mint oldalakon részletezni, hogy mi nem felel meg nekem és miért kell így lennie.

Néhány dolog, amiket érdemesnek tartok megemlíteni:
Közlekedés: Szeretem, hogy mindenhol, minden ki van táblázva, lámpázva, festve, csak hozzá kell szokni és minden olyan praktikus, gyors, egszerű. Az autópályák nem a kedvenceim, mert olyan unalmasak. De ha gyorsan kell eljutni valahová, akkor a legjobb megoldás. Mindenhová több út vezet. Ha nem jó helyen térünk le, még mindig ott a következő letérő. A vezetéssel sajnos bajban vagyok. Nem azért mert nem megy, hanem amire belejöttem volna hostanyu beszólt, hogy nem vagyok bíztosítva és nem kellene vezetnem az új autót. Igaza van, de mivel a bíztosítás nagyon sokba kerül és itt személyre, nem autóra csinálják, egyelőre úgy döntöttünk, hogy nem is leszek.

Táplálkozás: Anglia nem a konyhájáról híres és időnként nagyon elámulok, hogy miket esznek és neveznek ebédnek, illetve vacsorának. De van benne jó is, csak hozzá kell szokni. Nekünk eléggé nehezen ment, kezdve a krumplitól, kenyér, fűszerek, egyéb alapanyagok. Van, amivel ma sem tudtunk megbékélni, de már vannak kedvenceink. A heti nagybevásárlásnál már rutinosan járjuk a sorokat és tesszük a kosárba az egyes alapanyagokat, étkeket. Nem, nem eszünk kész ételeket. Próbáltuk, nem jött be. Félkész néha becsúszik, a félkész pizza és fagyasztott szalmakrumpli a mi "quilty pleasure"-ünk. Azonban sokkal több tejet, tejterméket, zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk mint otthon. Nem feledkezünk meg a "5 a day"-ről. Ha nincs is meg minden nap, de igyekezünk.

Életvitel: A munka mellett legyen meg a kikapcsolódás is. Ne csak abból álljon az élet, hogy munka-alvás-munka-alvás. És évente legalább egyszer, de inkább kétszer nyaralás/utazás. Karácsonyra mi is tervezünk egy kisebb kiruccanást. Aztán jövőre már nagyobbat is, az országon kívül. És nem a hazalátogatásra gondolok!

Amiket szeretek: képeslapküldés mindig, minden alkalomra, mindig hoz levelet a posta, mindent el lehet intézni interneten, telefonon, levélben, van sok szabadidőm, azok a vidéki mesebeli házikók, mindenki kedves, shopping:)), kicsomagolni bevásárlás után, megtömni a huttőt minden hétvégén, andalogni ismeretlen városokban, megpihenni a parkok rövidre nyírt füvén...

Amiket nem szeretek: a házak, lakások berendezése, nincs függöny, sok légy, bogár, pók, időjárás!!!, legtöbb helyen nincs keverőcsapos víz, nem tudok tusolni csak fürdeni, fürdőkben a spárgás villanykapcsoló, elhagyatott helyen való élés, hideg a lakásban, beépített szekrények...

Mindezeket elmondva talán érthető, hogy miért nem adnám fel mindezt és mennék haza, csak azért, mert különben a törvénykezés miatt itt kell maradnom még 9 hónapig. És otthon mit csinálnék? Mindennek megvan a rossz oldala is, nem tartom érdemesnek arról beszélni. Mondom én, minazt eltörli egy egy csodásra sikerül nap.
Amit esetleg megemlítenék, még mindig nem sikerült barátokat szereznünk a környéken és egyre magányosabbnak érezzük magunkat. Jól esne kicsit másokkal kimozdulni, elmenni ide-oda. De rajta vagyunk, csak valahogy sosem az igazi.

Mindazokak, akik hasonlóra készülnek, azt ajánlom, legyetek bátrak, merjetek belevágni és ne féljetek az újtól! Legyetek felkészülve és rugalmasak. Ha nem éppen úgy alakúl, ahogy otthonról látszott...van megoldás, nem kell hazarohanni, mérlegelni kell és lehetőséget keresni. Tudni kell kompromisszumot kötni, néha helytállni és megmutatni, hogy igenis van helyed itt.

Családunk

Az előző bejegyzésemmel kicsit a közepébe vágtam a dolgoknak, nem tartottam fontosnak minden részletről beszámolni, de vannak dolgok, amiket mégis csak meg kellene említenem.
A család:
Eduardo, az apuka. New Yorkba született, de 9 éves korától szülei Angliába taníttatták. Londonban dolgozik, tőzsde, állítólag. Hétfő reggeltől csütörtök estig ott van, péntek-vasárnap itthon. Jó fej, talán a legjobb a családban. Szimpatikus, kedves, bármit el lehet neki mondani, bármilyen problémánk van rögtön megpróbál megoldást találni rá. Ha tud persze:) Hét közben nincs itthon, de a hétvégén megpróbálja maximálisan bepótolni a lemaradást. Elég sokat játszik a gyerekekkel, főleg kinnt. Lefoglalja, tanítja őket. Egyszóval látszik rajta, hogy nem igazi angol. Sokkal tágabb a látóköre, szerintem, mint ezeknek itt.
Sophie, anyuka. Szőke, kék szemű, mint általában itt minden nő. Kb 45,47 éves lehet, nem tudom pontosan, de 50 kilónál nem több és csupa izom. Nagyon nagyon kondiban van, igaz teniszezik és lovagol rendszeresen. Ha bele gondolok, hogy otthon hogy néznek ki a vele egykorú nők...:) Szóval, fiatalos, aktív, annyi energiája van, hogy a gyerekei nem tudják követni, folyton tevékenykedik valamit (na persze nem rendet rak vagy hasonló:) Ja, nem dolgozik, de nem telik el nap, hogy nyugisan itthon ülne, folyton van programja. Itthon is állandóan pattog, de szó szerint. Mindenfélét kitalál a gyerekeknek, suli után cipeli őket mindenhova, bár szegények már a lábukat alig bírják mozdítani. Itthon én nem láttam még egyszer sem, hogy játsszon velük. Örül, hogy 3-an vannak, ami azért jó, mert jól elvannak egymással. Szereti a gyerekeit, a legjobbat adja nekik, bár ami a kaját illeti... sokszor azt ami neki könnyű, nem azt amit ők szeretnek. Kicsit olyan angol vér, Vagyis egészen az, csak ahogy viselkedik. Kedves, aranyos, de mégis, van benne valami gőg, valami olyan, hogy... ő mégiscsak valaki több. Velem is nagyon rendes, ha valamit nem jól csinálok, akkor is: don't worry, és elmondja vagy mutatja újra. Ha valamire megkér, utána folyton dicsér: "good girl!"(mint a kutyáját:) vagy "Emi, you're a superstar!" Jólesik a dicséret, de valahogy nem olyan igazi, csak úgy mondja, olyan lazán, nem szívből. Nem az a nagy dumálgatós velem, csak elmondja, amit akar és el is ment. És folyton elmondja mit akar. Nem az van, hogy én már tudom mit kell csináljak és csinálom, hanem minden nap megmondja, ezt ma csináld meg. Nem hiszem, hogy valaha is közel kerülünk majd egymáshoz.
A lányok:
Livia vagyis Livi. 9 éves, nagyon okos, érett komoly, független lány. Nem kell neki már semmiben segíteni, csak közbe noszogatni, hogy igyekezzen kicsit. Első napokban egyáltalán nem beszélgetett velem, tartotta a távolságot. Most meg úgy meg van eredve a nyelve, hogy be nem áll a szája, amíg rá nem szólok, hogy ideje ezt v azt tenni. Talán ő a kedvencem, mert nincs sok baj vele:)
Alicia vagyis Lissy: 7 éves. Ő a legvirgoncabb, legrosszcsontabb. Ő mindig mást akar, neki mindig más kell, ő mindig másképp akarja, szóval a lényeg, hogy ne úgy legyen, ahogy neki mondják. Nála mindig van egy "but..." Természetesen húzza maga után a többieket is, ha valami rosszaságról van szó. Főleg a kicsinek nem is kell sok biztatás.
Marina vagyis Mina: 5 éves, a család babája. Pedig ő már nagylány. Kivéve, ha azt mondom neki, hogy te már nagy vagy, akkor ő bizony csak egy baby:) Először ő volt a kedvencem. Olyan kis aranyos, édi, még kicsit selypít, tiszta szimpatikus. De elég hisztis, bármiért képes sírni. 5 évesen már egész szépen olvas, minden este lefekvés előtt olvasnia kell, van egy könyv amit a suliból hoz és azt kell olvasnia. Tisztába van vele, hogy ő a kicsi és ezért neki kicsivel többet szabad és ezt próbálja is elérni, főleg sírással.
Mindhárman suliba járnak, természetesen:) A sulijuk kb 45 percre van innen autóval. 6:40-kor kelnek reggel és 5,6, órakor érnek haza. Nem csoda, hogy 7, 7:30kor már ágyba vannak. Nem hiába van messze a suli, puccos magániskola, vagyonokat fizetnek érte, csomó plusz tevékenység, mindenféle sport, játék, pfff...
Szép kis család, bár ma sem értem miért itt laknak, ahol. Ma Lissy sírva elmondta, hogy utál itt lani, mert semmit sem lehet csinálni. Igaza is van. Attól eltekintve, hogy addig futhat körbe az udvaron míg leesik a lábáról, zöld fű, levegő, kiskutya, bicikli... nem sok minden van. Egy faluba mégis csak emberek közt él az ember, de itt... elzárva. Ugyis nagyrészt aludni járnak haza, akkor meg minek ilyen messze lenni mindentől? Még csak nem is sajátjuk a lakás legalább. Szülők szerint ez a legjobb hely a gyerekeknek felnőni. Ők meg... nem szeretik annyira.
És itt van egy életkép a két kisebb lányról, ahogy megpróbálnak behatolni a konyhánkba ... az ablakon, minek is ajtó:)

Az élet Angliában

Mivel már elmúlt egy hónapja, hogy itt vagyunk, elérkezettnek érzem az időt, hogy véleményt nyilvánítsak:)Magamért, másokért, azokért, akik otthonról olvasnak és azokért akik innen, vagy bárhonnan a nagyvilágból. Igaz, ez az egy hónap még távolról sem elég ahhoz, hogy megismerjek egy országot, egy kultúrát, egy életformát. Nem is ezt állítom, de egy "angol" családdal együtt töltve napjaimat, sok mindent láttam és tapasztaltam már ennyi idő alatt is. Azért írtam idézőjelbe az angolt, mert a Tomacelli családnál élünk. Na, gondolom erről a névről senkinek sem egy tősgyökeres britt család jut eszébe. Családfőnk és a család névadójának múltja még ma sem teljesen tisztázott előttünk. Tudjuk, hogy gyökerei Olaszországból származnak, ő viszont New Yorkba született, itt él UK-ben, Londonban dolgozik. Nem tudjuk, hogyan jutott ide vagy miért, de egész családja itt él ma Angliában. Anyukánk már igazi britt vér. Így a 3 kislány is, bár a Tomacelli nevet visleik, igazi angolok, legyen szó akcentusról, életformáról, viselkedésről, táplálkozásról. A lánykák 5, 7, 9 évesek, kis aranyos szőkeségek. Az érdekes az, hogy itt körülöttünk minden nő és kislány szőke. Mintha Norvégiában lennénk:) Lányaink suliba járnak, 5 éveskénk már egész jól olvas. Atya ég, nálunk csak 7 évesen mennek suliba!
Ennyit a családról egyelőre, bevezetőnek.

Milyen itt az élet?
Totálisan más, mint otthon. Azért jöttünk el, hogy jobban éljünk. Egyelőre ez meg is van, bár nem érzem úgy, hogy otthon lennék, hogy megérkeztem volna. Nem, ez nem az otthonom, ez egy átmenet, ami segít előkészíteni itteni életünket, hozzászokni mindenhez. Első 2 hét teljes extázis volt. Imádtunk mindent, élveztük az újat, rácsodálkoztunk mindenre, nem üldögéltünk itthon. Most is jó, nem panaszkodok. De mostmár kezdünk hozzászokni. Többet vagyunk itthon, jobban meggondoljuk a dolgokat, főleg ami a pénzköltést illeti. Kezdünk plusszmunkát vállalni, hisz a napi 5 óra itteni munka mellett van időnk bőven. Örülünk, ha bejön egy plusz meló. Változatosság. Tegnap kezdődött a suli, ma és holnap csak mi vagyunk a lányokkal. Nem lesz egy sétagalopp, de képesek vagyunk rá. 5 fele érnek haza és fél 7kor már kezdenek lefeküdni. Csak ne lennének olyan kis akaratosak. Megpróbálnak félrebeszélni, hogy nem, nekik még nem kell elrakni a játékokat, megfürdeni, lefeküdni. Aztán reggel, mintha látnám, hogy nem, még nem kell felkelni:) Na de megbírkozok velük valahogy!

Hogyan élnek ők?
Ez az amit én láttam eddig. Kedves au pair bolgtársak, ha olvastok kérlek erősítsetek vagy cáfoljatok meg!
Nem stresszesek. Bármi is van: It's OK! Minden problémát meg lehet oldani. Barátságosak, kedvesek. Legyen szó a családról, vagy a bolti eladóról, szupermarketről, bankról. Mindenhol otthon nem nagyon tapasztalt kedvességgel találkozok. Úgy beszélgetnek, mintha ezer éve ismernénk egymást.

A sofőrök türelmesek, toleránsak. Nem dudálnak egymásra, sőt elsőbbséget adnak, akkor is, ha nem nekik kell. És megköszönik akkor is, ha nem is kellene. Lehet ez Londonban meg nagy városokban nem így müködik, nem tudom, de itt vidéki környezetben és kisvárosban ez van. És persze őrült gyorsan vezetnek. Nekünk is van egy kis ügyes autonk, így gyorsan hozzá kellett szokni az itteni forgalomhoz. Nem könnyü. Én még nem vezetek, még nem voltam rákényszerülve. De tegnap is megtörtént, hogy a kormány felőli oldalon akartam beülni. Otthon nem is vettem észre, hogy ennyire belém van rögzülve, hogy az autó melyik oldalán mi van:) Lassan nekem is neki kell kezdeni a vezetésnek, ideje. Itt ugye mindenki vezet és anyukánk már mondta, hogy meg kell szokjam, mert mi van, ha Alex nem tud valamiért elmenni a gyerekekért, akkor nekem kell. Az út pedig kb. 40 perc, csak oda.

Táplálkozás. Uncsi, legalábbis, amit a mi családunk eszik. Gyerekek, reggeli: cereals, minden áldott reggel. Igaz, hogy millió féle, fajta van nekik, de akkor is... Az ebéd itt a fő étkezés. Már amikor mindenki itthon van. Csirke, krumpli sülve és saláta. Más húst én még nem láttam. Vacsora, vagyis tea (aminek a teához persze semmi köze) valami könnyű pirítós vagy tészta, spagetti, fish fingers, rizs zöldséggel. Sok gyümölcs, zöldség, gyümölcslé. Nem esznek sokat, inkább egészségeset és elég unalmasat. Pedig olyan sok mindent lehetne készíteni abból, amivel a hüttők tele vannak. Na de ez sem az én dolgom. Kivéve ma este és holnap reggel. Igaz erre is receptet kaptam. Ma este: fish fingers, small potatoes, brokkoli. Nem tudom a gyerekek mennyire örülnek ennek, de ma kideritem:)

Életmód. Sport, mozgás, levegő, olvasás, utazás és ehhez hasonló finomságok. Sport: gyerekeknek lovaglás, úszás, sok sok iskolai program mindenféle sporttal. Anyukának lovaglás, tenisz. Apukának foci. Mindenkinek sok kirándulás, vakációban nagy utazás. Mindenkinek kell olvasni, lefekvés előtti program. Persze van is amit. Itt szeretnek könyveket vásárolni az emberek. Otthon valahogy divatjamúlt dolog az olvasás.
Korán fekvés, korán kelés, minden pillanat kihasználása, én itt még olyat nem hallottam, hogy valaki fáradt vagy mára már elege van és egyet kidől. Csupa energia mindenki.

Még annyi minden van, de lassan mennem kell dolgozni, közben gyűjtöm a gondolataimat. Ja, ami még nagyon fontos. Nagyon rendetlenek. Azt hiszem ez nem csak itt van így, mert ahová plusz melózni járok, ott is ugyanez van. Egy ajtót, szekrényajtót, fiókot be nem csuknak maguk után. Egy villanyt le nem kapcsolnak, egy ruhát el nem raknak. Cipő, zokni az asztalon. Mindig azt hiszem, amikor belépek, hogy valami nagy dologra készülnek, úgy áll a lakás. Közbe ez csak a normális:)

Az élet szép...

Tegnap, fogalmam sincs honnan és hogyan, eszembe jutott ez a dal. Azóta is ezt hallgatom. Nem tudok betelni vele. Gyönyörű!

Mindennapok bonyodalmai

Az ember ugy-e társas lény. Arra törekszik, hogy ne legyen egyedül, és már születésünk pillanatától majdnem állandóan mellettünk van valaki. Szocializációnk során is többnyire ezt tesszük magunkévá. Először anyu és a család, majd óvoda, iskola, közben a barátok, akik az is lehet, hogy sokáig megmaradnak, majd ha elég nagyok lettünk, akkor azon törjük a fejünket, hogy kellene valaki, valaki olyan igazi, mint a nagyoknak. És előbb utóbb elveszítjük a fejünket, csak az az egy kell, ha lehet ha nem.
Közben akadnak megoldani való nehézségek, átsírni való esték akár családdal, akár barátokkal, akár a nagy szerelemmel. Hol nincs gond? Gyakran emlegetett közhelyek: az ember a családját nem választhatja meg; az igazi barátot a bajban ismerjük meg; szerelemről meg... millió-egy van. Na de nem csak ez a három dimenzió létezik ám. Ott van még a munka, munkahely is. Ajaj de nehéz tud lenni. És itt nem a fizikai vagy szellemi erőkifejtésre utalok. Társaslényi mivoltunk mellékhatásokat is hordoz magával. Kommunikáció, integrálódás, elfogadás, konfliktuskezelés. Ezek mind olyan képességek, amelyekkel eltérő mennyiségben és módon rendelkezünk. Meglétük bizonyos szintjei segíthetik vagy gátolhatják egyes munkakörök betöltését. Van aki mindenhol megtalálja a helyét, mindenkivel ki tud jönni, más meg... az antiszociálisabb típus.
Ugyanez vonatkozik a barátokra is. Van akinek könnyen megy és millió barátja van, másnak meg kinszenvedés az egész. Mi a jó? Talán megtalálni az arany középutat. Tudatában lenni képességeinknek, megismerni önmagunkat, bizonyos mértékig alkalmazkodni aktuális környezetünkhöz, rájönni, hogy hol a hiba, ha nem is vagyunk képesek kijavítani. Mert gyakran nem tudjuk megtenni. És mástól elvárhatjuk, hogy megváltozzon értünk? Van erre jogunk? Nemrég nyomtak egy cikket az orrom elé, amelyben pszihológus sorolja fel azokat az okokat, amiért a nő ne kérje arra párját, hogy megváltozzon. De vajon ha nem változunk egymásért, akkor meddig vagyunk képesek elviselni egymást? Lehetséges míg a világ eltűrni olyan dolgokat is amelyeken véleményünk szerint lehetne változtatni? "Nincsen olyan ház ahol ne zörögne néha a tányér", mondta egy barátnőm. De az a kérdés, hogy mennyire zörög? Mennyi a "megengedett"? Döntse el mindenki maga! Bár sokszor jól jönne a segítség...

A nagy nap

Az egyik legnagyobb... életemben (és még sokakéban) a legnagyobb. Dolgoztunk rajta, talán egy fél évet keményen, van aki csak heteket, attól függ, kinek milyen a munkatempója. Terveztük, szerkesztettük, kutattuk, feldogoztuk, megirtuk. És mindez nem elég, még védjük is meg. 2o perc miatt dolgoztunk hónapokon át. Most aztán itt van. Egyszer már kipróbáltuk magunkat kicsiben, vagyis itthoni terepen, úgyhogy jöhet az... igazi. Kicsit félünk, talán nagyon is, de túl leszünk rajta, akárcsak az érettségin. Utána reméljük, hogy csak legyintünk, óóó semmiség volt. demégis, már most, így előtte is büszkék lehetünk magunkra. Mindannyian, akik eljutottunk eddig. Nézzünk körül, nem mindenki van itt, de mi igen! És ott leszünk hétfőn és kedden. Ki hamarabb (mint én), ki később (mint sokan mások). Megszenvedünk? Vagy nem is lesz olyan ördögi? Nem tudjuk. De bíztos vagyok benne, hogy akik ott leszünk, mind alapos felkészülés után jutottunk el oda. Itt meg nem a hátizsák alapos összekészítésére gondolok... Megküzdöttünk, megdolgoztunk, megérdemeljük, hogy ott legyünk. Nem tudom mások, hogy vannak vele, én néha elcsodálkozom, amikor saját akotásomat olvasom. Ez tényleg az én fejemből szökkent ki? Hát persze, képes vagyok rá! Sokan képesek vagyunk rá.

Örülök, hogy itt lehetek és nagyon örülök annak, hogy sokan büszkék rám. Tudom, nekem a legnagyobb öröm, ha meglesz, de vannak néhányan, akik teljes szívükből támogatnak és végig támogattak a maguk módján. Tudjuk, sokszór az is segítség, ha békén, csendben hagynak. Hány órát, hány hetet töltöttem el ezzel a munkával. Megértés vett körül és bátorítás. Ha már feladtam volna, akkor sem hagyták. Szóval ez nemcsak az én érdemem.

Akadályok is voltak lépten-nyomon. De túlléptem. Gyakran megijedtem, hogy most hogyan tovább. Mindig volt valaki, aki kisegített (ha magamtól nem találtam ki). teljesen nem tudta elvenni semmi és senki a kedvemet.

Itt vagyok, készülök, felkészültem és ha kicsit citeráznak is a lábaim (vagy a hangom) közben... megyek. Igen, persze, az államvizsgáról van szó. Sok szerencsét mindenkinek! Majd jövök a beszámolóval.

Tervek a jövőre

Szeretnék/m...

..."életet" élni +
...boldog lenni
...szellemi és kommunikációs képességeimet fejleszteni +
...lakásfelujítás +
..."abban" a házban "azt" a konyhát +
...VW Polot +
...kiscicát, kiskutyát +
...fehérhabruhás esküvőt +
...nászutat +
...két gyereket
...hátrányosnak vélt tulajdonságaimat elhagyni
...szebb, jobb, társaságibb, emberbarátabb lenni
...beutazni a világot +
...ha nem is a világot, azokat a helyeket, amelyekről azt mondják, hogy azt az életben egyszer látni kell +
...elégedett lenni önmagammal
...önbizalmat fejleszteni
...megtanulni úszni
...sokat strandolni +
...barátokkal a kapcsolatot sokkal jobban tartani
...szeretetemet sokkal jobban kimutatni
...látni az északi fényt +
...kiépített kertet élősövénnyel +
...könyvtárat +
...fizikai adottságaimból kihozni a legjobbat +
...elmondani mindazt amit valaha elmulasztottam
...több bátorságot
...idegennyelveket tudni +
...kipróbálni a bungee jumpingot +
...esős napokon a kandalló előtt hallgatni egymás történeteit +
...karriert +
...békés világot
...jobb belátásra téríteni az embereket
...megszüntetni minden viszályt, háborút, betegséget, szenvedést, boldogtalanságot, veszekedést, ellenségeskedést +
...nemi egyenlőséget minden téren
...megszeretni a halat
...megszeretni a főzést
...nem panaszkodni
...minden és mindenki fontosra időt szakítani
...nem érezni bűntudatot, ha nem vagyok hibás
...pozitívabban gondolkodni
...gazdag lenni...
...
...
Miért gazdag lenni? Mert jó néhány "szeretném" valósulhatna meg. (Azok amelyek után +-ot tettem.) Nem olyan sok, mégis... talán jobb lenne...