Jövőről elmélkedve

Volt időm mostanában sokat gondolkodni. Mindenről. Magamról, az életről, a lehetőségekről, a világról, és nem mondhatom, hogy valami nagy és eddig előttem rejtett dologra jöttem rá, de valahogy más lettem. Talán jót tett nekem ez a néhány hét kényszermunkaszünet. Bár idegileg meg anyagilag ezt nem mondhatom el.
Mi is történt ez alatt a pár hét alatt? Először is felmondtam. Tudom, nem szabadott volna, hiszen azt a munkát is olyan nehezen találtam -és szakmámtól fényévekre, de mit is számít ez manapság... Egyszóval elegem lett a napi megaláztatásokból, a válság rajtam való elveréséből, a stresszből és a soktonnányi egóval rendelkező főnökök lekezeléséből. (Ha neki nem jön a pénz, akkor nyílván az alkalmazott a hibás, le kell vonni a fizetését és állandóan megalázni, talán ez majd motiválja, hogy jobban dolgozzon) Már egy ideje nézegettem az álláshírdetéseket, így azt gondoltam pikk-pakk kapok munkát néhány nap alatt. Tévedés, miért is lenne ilyen egyszerű? Pedig nem dipomámmal akartam sikert elérni, hisz arra esélyem sincs, csak egy munkát, amiért fizetnek, amiből el tudom tartani magam (mert jelenleg azt is más teszi- és hála neki mindenért!). Következett: CV-nyomtatás, sokszorosítás millió példányban, napi újságbújás, városkerülés, telefonálás, önéletrajzszétosztás, interjúrajárás, magamból a lehető legtöbbet való kihozás, esti szomorkodás, stb. Mert munka még így a harmadik hét elején sincs. Bár ma kicsit bizakodóbban jöttem haza az interjúról. Végre egy helyen elbeszélgettek velem (úgy igazából), meghallgattak és bíztattak. Legkésőbb péntekig választ is kapok.
Mi a jó és mi a szomorú? Jó, hogy be tudom fizetni az elmaradt számlákat (amelyeket egy jövedelemből 2 személyre nem lehet befizetni) és meg tudok venni néhány olyan dolgot, amire a háztartásban és a létfenntartásban szükség van. Talán pár hónap múlva utol is érhetjük annyira magunkat, hogy még egy kiadósabb szórakozást is megengedhetünk!!! (És csak 2 hete és néhány napja nem dolgozok!)Hát nem csodálatos? Ja, és végre nem kell otthonülnöm éjjel nappal és várni, csak várni.Biztos még van jó, csak most valahogy nem jut eszembe. Mi a szomorú: hogy ennyire boldog tudok lenni attól, hogy találtam EGY munkát. Amikor az előző munkahelyemen elhelyezkedtem még szomorkodtam, hogy feladtam az álmaimat, hiába jártam egyetemre. Most már ezen túl vagyok. Más terveim vannak, amelyek szintén ebben az időszakban születtek. Pillanatnyilag a lényeg az, hogy legyen egy munkám (amit fizetnek), mert különben esélyem sincs, hogy új terveimbe belevágjak.
Tervek
Elmenni ebből az áldott országból jóóóó messzire és csak látogatóba jönni haza. Tudom, hallottam, figyelmeztetnek: máshol sincs kolbászból a kerítés. Nem probléma, nem is szeretem annyira a kolbászt! Megfelel a pityóka is. Csak ne itt! Lehet korai még leírnom mik a tervek, de nem vagyok babonás, úgyhogy ha nem sikerül akkor sem emiatt lesz.
Legelőször kell egy kis tőke, amivel el lehet indulni. Itt most nem banki mennyiségű pénzről beszélek, hanem annyiról, amit én is képes vagyok előteremteni munkával. Annyira bátor sajnos nem vagyok, hogy csak úgy nekivágjak a nagyvilágnak, ezért szükségem van egy ügynökségre, aki segít munkát és lakhatási lehetőséget találni. Ha ezek megvannak, akkor indulhatok. Országot tekintve... szeretném bejárni a világot:)), de egyelőre leginkább az angol nyelvterület felelne meg, merthogy angolul valahogy elboldogulok.Munkát tekintve... ha egyedül megyek, akkor az au-pairkedés tünik a legjobbnak az elején, ha a párommal megyek, akkor... sok egyéb is jöhet. Cél nemcsak a gyorsan sok pénz szerzése (bár ez sem elhanyagolható:), hanem a világlátás, más kultúrába való belekóstolás, az élet minden pillanatának élvezése.
Talán sokat akarok, de pillanatnyilag elhiszem, hogy mindez megvalósítható, köszönhetően annak a számos blognak, amelyeket mostanában olvasok, olyanoktól, akik mindezt megélték, megélik nap mint nap és akik így ismeretlenül is bátorságot és reményt adnak, hogy elinduljak.