Egy fogfájás története

Ritka az aki nem ismeri az érzést. Először csak alattomosan, gyengén, időnként belenyílall. Aztán elkezd sunyin, lassan és állandóan fájni. Napközben még elviselhető hisz az ember elfoglalja magát így csak közbe veszi észre. Az éjszaka kicsit nehezebb, fel-fel ébreszt néha a fájdalom. A következő napon kezd az agyadra menni. Éjszaka már lehetetlenség az alvás, minek következtében képes lehetsz hajnali 3:29-kor, miután minden pózt kipróbáltál az elalvás elősegítésére és a fájdalom enyhítésére, bekapcsolni a gépet és a jó öreg internet jótékony időtöltő funkcióját használni fel az éjszaka hátralevő óráinak elviselésére. Tépelődő perceidben rájössz, hogy egyetlen megoldás van: a fogorvos, aki pikk-pakk elintézi a dolgot. Hogy eddig ez nem jutott eszembe! Persze eszembe jutott, csak azt hittem 1-2 nap és nélküle is megoldódik a probléma. Igen ám, de amikor már annyira elviselhetetlen a fájdalom, hogy... nincsenek is rá szavak, akkor dönti el a fogorvostnemszerető ember, hogy nála csodálatra méltóbb lény jelenleg nincs. És, hogy reggel irány a rendelő. Ha közben meg nem dagad az arc. Akkor ismét el lehet bizonytalanodni, mert általában a bedagadt fogat nem húzzák ki, lévén szó menthetetlen bölcsességfogról. Előtte még jól megkínoznak, majd ha elmúlt a gyulladás, akkor vissza lehet menni kihuzatni. De kérdem én, ki megy foghuzatni, ha az már nem fáj? Inkább megvárjuk, amíg újra begyullad, hiszen eljön az az idő is, akkor begorombulunk és rögtön kihuzatjuk gondolkodás nélkül.
Én jelenleg az átinternetezős éjszakánál tartok...