Hétvégi többszörös bűnözés

Be kell vallanom, óriásit bűnöztünk ismét. De hát hiába, ha az ember élni szeret és minden pillanatot a lehető legmaximálisabban kihasználni, akkor úgy próbálja megvonni magától az kellemes dolgokat, hogy eldönti, aztán sutba dobja és igyekezik elnyomni a lelkiiseret időnként felcsendülő kolompját.
Döntésünk, miszerint nem utazunk, nem vásárolunk, mert gyűjtünk hazamenni, plusz az ajándékokra, létezik, de... nem nagyon betartható. Egyrészt, mert minél jobban megvonjuk magunktól, annál több minden történik, amire ki kell adni a pénzt. Pl összetörik egy drága képráma, amit rögtön meg kell javíttatni és bizonytalan, hogy nekünk kelle kifizetni. Vagy kiderül, hogy otthon hagyott költségeink törlesztésének egy részét nem a legjobb kezekre bíztuk, és bizony el volt felejtve a kifizetés. Ezt meg minél sürgősebben orvosolni kell, mert nem holmi apróságról van szó.
Egyszóval a pénzünk nem gyűl, hanem fogy, mi meg boldogtalannak kezdtük érezni magunkat, mert magunktól is meghúztunk minden jót, ami maiatt érdemes itt lenni és eredménye sincs.

Történt hétvégén, hogy bizonyos mértékben muszályból Londonba kellett menni. Kellemeset a muszállyal... Alig vártam végre kimozdúljak ebből a fészekből. Sikerült is elindúlni 9 óra után kicsivel, vasárnap reggeli nyugis forgalom az M4en, majd rátértünk az M25re, ahol fura mód állt a forgalom. érthetetlen, sem baleset sem semmi, csak egyszerűen dugó. De kijutottunk, Epsomba igyekeztünk és ezúttal voltunk elég okosak, hogy ne vegyük keresztbe Londont, hanem kerüljük ki. 11 után nem sokkal megérkeztünk a házaspárhoz, akikkel találkoznunk kellett. Eddig sosem láttuk őket, most meg "biznisz" miatt találkoztunk. Gondoltuk azt lerendezzük, aztán csatangolunk Londonban, megnézünk valami olyant amit még nem láttunk. De nem így alakult. Felhívtak a lakásukba, beszélgettünk és alakult a molekula:)

A házaspár szintén Romániából van, román házaspár és teljesen más a helyzetük, mint nekünk. 4 éve vannak itt, majdnem az egész családjuk itt él, a férfi manager a Morrisonsnál, a nő pedig fogorvosi asszisztens. Ők sem így kezdték, a férfi egy évig villanyszerelőként dolgozott, bár otthon informatika egyetemet végzett és analitikusként dolgozott. A nőnek is megvolt az asszistensi képzettsége, de azt itt nem ismerték el, más képzést kellett végeznie. Most sinen vannak, de mesélték, hogy mennyire nehéz volt az elején.
Nagyon kedvesek, szimpatikusak, aranyosak voltak velünk. Mondták, hogy mennek vásárolni Kingstonba, ha akarunk menjünk velük. Naná, ez az első alkalom, hogy valakikkel jól érezzük magunkat, ki nem hagynánk. Autóval elmentünk Kingstonba, majd sétáltunk egy nagyot a Temze parti parkban, berohantunk néhány üzletbe, mallba, majd egy pubba megebédeltünk, még néhány shopping kisérlet, persze semmi eredménnyel, majd fagyizás és indultunk vissza az autóhoz, mert lassan esteledett. Közben rengeteget beszélgettünk, az otthonról, az ittlétről, adtak tanácsokat, meghallgattak minket, bátorítottak. Végűl megérkeztünk hozzuk, búcsuzóul megöleltek és megpusziltak. Ilyen velünk még nem történt amióta itt vagyunk, úgyhogy ez egy óriási meglepetés volt és olyan kis melegség öntötte el a szívemet:)

Még korán volt hazajönni, nem éreztem beteljesültnek a napot, bementünk Epsom központjába és kicsit még sétálgattunk, már csak mi ketten. Aztán elindultunk és meg sem álltunk hazáig, csak az M25ön, ahol visszafele is ugyanaz fogadott, mint délelőtt.













Ismét csodás vasárnapunk volt, egy ilyen nap után sok minden megváltozik az emberben. Mivel mi ketten vagyunk, duplán gondolkozunk, azt megosszuk és a másik gondolatait is magunkévá tesszük. Így pl eldöntöttük, hogy hiába a nagy sporlás, vagyon abból úgysem lesz és csak boldogtalanokká válunk. Ha nem mozdulunk ki innen, csak rabszolgáknak érezzük magunkat és besokallunk az itteni élettől is. De mi azért vagyunk itt, hogy jobb legyen és ezt magunknak kell megteremteni. Ez a hazautazás elég sok fejfájást okoz nekünk, nem azért mert nem akarjuk, csak mert... lehet túl hamar jött. Karácsonyra is haza akartunk menni, de most már látjuk, hogy nem fog menni. Nem éri meg csak azért dolgozni ismét majdnem 4 hónapot, hogy hazamnejünk. Majd akkor megyünk haza, amikor úgy érezzük, hogy készek vagyunk rá és nagyobb erőfeszítések, megvonások nélkül megy is!
És hogy a hétvégét megkoronázzuk, mert ugye nekünk a vasárnap és hétfő a hétvége, akkor van szabad napunk, ma elmentünk Swindonba shoppingolni. Ajándékok, Ibizára való készülődés és még néhány dolog beszerzésének okából. Elfelejtettük a sporlást és kicsit kényeztettük magunkat. Amipedig a legfontosabb: boldogan jöttünk haza, nem szomorúan, mint akkor, amikor csak az a tudat volt bennünk, hogy csak kaját veszünk és semmi mást, mert nem költhetünk. És úgyis túlköltöttünk és evett a lekiismeret még 2 napig.

Gyönyörű hetem és hétvégém volt. Csend volt és nyugalom, na meg rend, mert hosztanyu nem volt itthon. A hétvége meg a pont az i-re. 3madszor is Londonban voltunk és sikerült ismét egy olyan oldalát látni, amit eddig nem. Epsom és Kingston is remek helyek, Epsom, nyugisabb, nem sok a látnivaló, inkább olyan alvó város, Kingston meg eléggé pezsgő. Amikor beérkeztünk a központba, bekeveredtünk a forgatagba, az volt az egyetlen érzés bennem, hogy mihamarabb el akarok menni ebből a semmiből, ahol jelenleg élek, olyan helyre, ahol érezni lehet az élet lüktetését, kimenni sétálni, leülni egy padra, ha zöldre vágysz elmenni a parkba és nem kinézni az ablakon és ott van. Tudjak elmenni gyalog vagy busszal shoppingolni, sétálni, emberekkel talákozni, ne kelljen folyton valakire várni aki elvisz és alkalmazkodni, hogy most lehete vagy nem.

Egy kedves au pairblog bejegyzésének címe nagyon megragadt bennem, annyira találó: "Élni jöttem ide, nem lakni". Remélem nem haragszik meg, hogy idéztem, engedélye nélkül ezért nem is linkelem.