Mit eszünk?

Vagy esetenként: mit főzzek? Nagy kérdések ezek már egy jó ideje nálunk. Nem vagyunk azok a nagyétvágyúak, néha mindenevők, néha meg semmit. Főleg én. Ezért is voltam nyolcadikos koromban 29 kiló:) Vagy talán másért, de úgy kb 21 éves koromra teljesen kinőttem. A kóros soványságot, nem a rossz étvágyamat. Régebben utáltam minden olyan kaját, amit még sose ettem vagy nem hallottam róla. Nekem csak az volt étel, amit anyukám, esetleg nagymamám főzött. Minden más eledelt ehetetlennek nyílvánítottam és messziről elkerültem. Amint felcseperedtem kicsit, másképp nagylány lettem és albérletbe költöztem... csak rosszabb lett a helyzet gyomrom szempontjából. Volt ott rokon meg házinéni, aki megpróbált főzni nekem, aztán idővel mindkettő lemondott róla. Ja, és én nem törtem le sehol a tűzhely gombjait. Anyunak is adtam nem kis dolgot minden vasárnapra, amikor "pakolnia" kellett nekem egész hétre.

Azóta eltelt lassan 8 év. Ajaj, szegény anyu. Igaz úgy 3 éve változtatnom kellett valamit, mert már nem jöttem minden hétvégén haza. így történt, hogy elkezdtem megenni olyanokat is, amik korábban főméregnek számítottak nálam. És rátaláltam olyan ételekre, amelyek finomabbak voltak, mint amit anyu főzött. Hát ezzel bizony nem szereztem jó pontokat otthon:( Időnként még főzni is elkezdtem. Sőt egyszer arra is vállalkoztam, hogy az egész lakotársamnak vacsorát készítsek. (Voltunk vagy 6-on) Sose az volt a baj, hogy nem tudok, hanem nem szeretek főzni. Időpazarlásnak tekintettem eltölteni órákat valami olyannal, amit pár perc alatt eltüntetünk. arról nem is beszélve, hogy a szakács ugy-e általában már nem tud jót enni a főztjéből. Ha nekifogtam főzni, akkor valami eszement ötletemet akartam megvalósítani. Általában meg lehetett enni és a mai ízlésemmel talán még finom is lenne.

Na és eljött az idő, amikor rákényszerültem, hogy elkezdjek komolyan és nem csak kedvtelésből, majdnem napiasan, akár többször is, főzni. Nem tett boldoggá. Rájöttem mennyi mindent nem tudok, amiről azt hittem nem probléma. Figyelembe véve, hogy anyu szakács és nekem is volt néhány nyári vakációnyi étteremben szerzett tapasztalatom, ez nagy kiábrándulás volt. Nem is beszélve arról, hogy valaki másnak is meg kellett felelni, aki, bevallom, nem könnyítette meg a dolgomat. Belejöttem, de ha lehet ma is kikerülöm amikor lehet.

közben megváltozott a tradicionálisnak titulált ízlésem is. Nem tudom mitől, de elkezdtem megúnni a hagyományos székely, magyaros, vidéki, anyu főzte kajákat. Valami újjat akarok, nem csak töltöttkáposzta, parasztcsorba, paprikás, puliszka, pityókatokány, zöldpaszulyfőzelék. Nem volt szükséges kezembe vennem az irányítást, hiszem enyém volt nem csak a jog, hanem a kötelesség is. Saját, hol bevált, hol csirizes receptjeim után elkezdtem kipróbálni néhány receptes folyóirat inyencségeit. Nagyon azért nem rugaszkodtam el, a zöldfűszereket, mediterrán ízeket, gyümölcsöntetes husokat sokáig nem mertem kipróbálni. Ma már kiváncsi vagyok minden extrém ízre és meg is csinálom azokat. Nem napiasan, de...

Amik előtt a szájam lakatolva volt: zöldpaszuly, spenót, csalán, karfiol, hurka, tök, karalábé, "bársonyos barack", grapefruit, káposzta, sárgarépa, olivabogyó, hal. Most jöttem rá, hogy leginkább a zöldségekkel volt bajom:) Ma már nincsen olyan, amit ezek között ne ennék meg. A karfiolt meg minden elkészített formájában határozottan imádom. Ha jobban meggondolom, ma már nem tudnának olyan ételt tenni elém, amit nem kostólnék meg. (Na jó, lehet azért néhány extrém eset adódna.)

Ráakadtam néhány főzőblogra. Egyet kifejezetten imádok. Már több receptet is kipróbáltam onnan, olyanokat, amelyik tököt! meg olajbogyót! is igényelt. Imádtam! Micsoda boldogság:))

Nem saját képek, de tutira ilyen lett: