Severn Beach és Bristol

Mindenképp látni akartuk az óceánt, minél hamarabb. Múlt vasárnap délben neki is indultunk. Természetesen google maps segített kinézni az útvonalat, belőni a legrövidebb utat és indulás. Legközelebbi feljárónál fel az M4-es autópályára és irány a part. Gondoltuk mi. Kis naívak:) Mert úgy megy az. Bristol fele mentünk, a terv szerint Avonmouthnál csoádljuk meg az óceánt, majd Bristolt is bevesszük egyúttal.

Sikeresen letérünk a motorwayről, nemsokára megérkezünk Avonmouthba, na de merre menjünk? Tábla: Docks vagy Avonmouth Village. Próba szerencse. Docks. Na persze, sorompó. Akkor village. Megkérdezzük. Itt nincsen beach!!! Akkor mégis hol lenne? Westernnél. Köszi. De hogy a fenébe lehet, hogy a hátuk mögött van az óceán és nincsen beach? Akkor még nem értettem. Térképmustra, menjünk felfele, nem Western fele, közelebb van. Severn Beach. Ha beach, akkor kell neki legyen beach. Max tíz perc volt az út. Utolsó percekben már láttam az út melletti bozóton túl a végtelen vizet. Először pillantottam meg életemben az Atlanti Óceánt. Gondoltam én és suhantam tovább az úton. Megérkeztünk Severn Beachre, türelmetlenségem határtalan volt bár már sejtettük, hogy itt valami nincs rendben. És a térképen is láttuk... Gyönyörű hídon húzott át majdnem fölöttünk az M4 és valahol ott volt a víz. Leparkolunk, az utca mellett rögtön gyönyörű pázsit, kis emelkedő, fölötte korlát és sétány. Ott kell lennie mögötte a partnak. És ott volt. Na nem az amire mi vártunk. Nagy kövek, mocsár, barna víz és a túlsó part:)


De mégis csak az Atlanti Óceán kicsiny kis sarkát csodáltuk! Végigsétátunk a sétányon, fotózkodtunk mindenfele. A vizet sajnos nem tudtuk megközelíteni, mégiscsak nem akartam elsüllyedni az iszapban. De már láttam a partot, a távolban elhúzó hajót és a végtelen vizet.


Ismét térképezés és irány Bristol. Hamar megérkeztünk, de hű milyen messze volt még a belváros. Megtaláltuk, aztán kb 15 perc parkolókeresés. Sikeres. Indulás városnézni. Mielőtt még bármit láttunk volna, Alex háta rémesen elkezdett viszketni. Akinek ismerős a le-leégett bőr harmadnapos viszketése, az bizonyára átérzi. Visszamentünk az autóhoz, bekentük nyugtató krémmel és újra nekivágtunk. Sok szép, különleges dolgot láttunk, de számomra legkedvesebb, a városháza előtti park volt.

Néhány fa, sok pázsit, sok-sok ember, aki idejét, szünetét itt tölti. Ülve, fekve, állva, kinek hogy jólesik, van aki olvas, van aki napozik, alszik, pihen, beszélget, eszik. Mindenféle ember, kicsi, nagy, szines, fehér, fiatal, idős, de főleg sok sok fiatal. Nagyon szimpatikus, mintha csak úgy oda lennének szórva az emberek, ki ahogy esik:)
Láttuk a Bristoli Egyetem impozásns épületét, lenyűgöző alkotás.

Séta, séta és sok séta. Közben csak úgy járt a tekintetünk, mindent el akartunk raktározni, minden képet megőrizni az emlékezetünkben örökre. Jamie Oliver étterme, a Jamie's Italian, az első, amit Jamietől láttam. Remélem még lesz sok. Központba, aranyos látnivalók, sok víz,minden formában. Floating Harbour a sok apró hajócskával, a tükörgömb Planetárium, mind megannyi feledhetetlen kép és emlék marad az életünkben. Aztán Alexet megint elkapta a viszketőroham és nem bírta tovább. Irány haza. De egyáltalán merre mennyünk, hogy kijussunk a városból a jó irányba? Nem volt könnyű, de fél órás kerülő után sikeresen vettük az összes elénk nem álló akadályt és fejutottunk várva várt motorwayünkre, amely a hazafele irányt biztosan mutatta, egészen addig, amig megtaláltuk a megfelelő kijáratot is:)
Remek nap volt, következőbe, amikor óceánra meg homokos partra vágyunk, Bornemouth lesz a célpont. És még kívánok magunknak sok-sok szép kirándulást!