Londoni kaland

Beszereztünk egy térképet,belőttük, hogy hol vagyunk, aztán nekivágtunk. Napi terv: Big Ben, Sim kártya vásárlás, Westminster apátság, adapter vásárlás, Tower Bridge, Buckingham Palota, valami harapnivaló, és még minden, ami közben belefér. Elindultunk, csodátuk az építészeti csodákat, hát nem olyan, mint Csíkszeredánk:) Volt, amit csodálni. Fotózkodás mindenhol. Kb tíz perc után megpillantottuk a Westminster Abbeyt. Én életemben ilyen csodálatos templomot nem láttam. Nem tudtam betelni vele. Minden oldaláról megcsodáltuk, fotózkodtunk, aztán tovább indultunk. Közeben a híres emeletes piros buszokban gyönyörködtem, de még nem ültem most sem rajtuk. Van belőle újjabb és régebb fajta, födött- double decker és nyitott - seightseeing bus. És már ott is voltunk a Big Ben előtt. Itt valami többre számítottam, nem tudom miért. Átsétáltunk a Westminster Bridgen, majd lefújt a szél róla, sok fotó a Big Bennel meg a London Eyeal. Szerettünk volna feljutni rá, de óriási sor kanyargott előtte. Az időnk meg véges volt. Délután a családdal kellett találkoznunk. Jaj, a sim kártya, fel kellene hívni őket. De hol lehet itt olyat venni? Egyet kerültünk, eljutottunk a Waterloo Stationre, ahol látszólag minden van. Kártyának is lennie kell. De nincs. Nem tudják hol lehet? Nem, ja, talán ott. Megkerestük. Nincs, de... ott majd lesz. És lett. Olyan a milyen. Beüzemeltük, felhívtuk a családot, ok. Alex az apával a Paddington Stationön találkozik, értem meg eljön az anya a szállodába. Rendben, hogy találjuk meg a Paddingtont? Talpraesettek vagyunk menni fog. Közben betértünk a London Film Múzeumba, szép volt, de nem kihagyhatatlan. Felkutattuk a Buckingham Palotát. Olyan hihetetlen, hogy ÉN ott voltam, amit eddig csak tvben láthattam. És ami olyan nagy dolog számomra. Eleredt az eső. Megkérdeztük, hogy lehet Paddingtonra eljutni, hát... underground. Felderítettük a terepet, megvolt a metróvonal. Ja, de busszal is lehet. Arról is leinformálódtunk. Esernyő, adapter vásárlás, ebéd, kávé, eső, Victoria Station, kóla, elválás. Alex ment a Paddingtonra, én a hotelbe. Hú, ez volt a legfélelmetesebb. Annyira izgultam. Mi van ha nem jönnek értem, mi van, ha Alex eltéved? Mi van ha? Mi van ha? Csupa izgalom negyed óra. Aztán megérkezett Sophie. Supp be a Roverbe, mintha ezer éve ismernénk egymást úgy beszélt velem. Mesélt, magyarázott, vásároltunk, mert későn érünk haza, majd elindultunk. De mi van Alexel? Sophie hívja Edet, még nem találkoztak a pályaudvaron. Miben van Alex, hogy ismer rá? Kis szünet, Sophie hívja Alexet én beszélek vele. Épp most találkoztak. Az utolsó kő is leesett a szívemről. Minden ok. Irány Aldbourne. Másfél óra utazás és megérkeztünk a mesés kis Hillwood Houshoz.

Londonból sajnos csak keveset láthattunk, de így is felbecsülhetetlen dolog volt számomra ott lenni. Gyerekkori álom megvalósulva: Anglia, London. Féltem az utazástól és Londontól, a családdal való találkozástól. De minden rendben volt. Semmi panaszom. Az utazással minden rendben volt, ment ahogy mennie kellett. Csomagjainkat épségben megtaláltuk, bár a táskáink itt ott tönkrementek kicsit. A hotelt megtaláltuk. Londonban eltévedni egy térképpel nem nagyon lehet. Szeretem ebben az országban, hogy mindenhol minden ki van táblázva, ha nem jó fele mész, ott van a következő tábla és látod, hogy hol vagy. A Tower Bridge kimaradt, mert messze volt, de legközelebb. És még sok minden más is.