Kész, vége, ennyi, elbúcsúzok, megőrülök, elmegyógyintézetbe megyek. Ott legalább nincsenek munkavállalásra vonatkozó korlátozások. Igen, megtörtént. Ami annyira várható volt és mégis... lesúlytott.
Tegnap Daminan Green, a britt bevándorlásügyi miniszter bejelentette, hogy 2 évet meghosszabbítják a román és bolgár állampolgárokra vonatkozó munkavállalási korlátozásokat. Na köszönjük szépen! Mondott még sok szépet, hogy miért és hogyan és fenyegetőzött, hogy így meg amúgy lesz és hogy haggyám nekünk, akik el akarják venni a tiszetességes munkanélküli britt állampolgároktól a munkalehetőségeket... háháhá.
De sebaj, mi már itt vagyunk és csak 8 hónap van még hátra a blue cardig. Aztán meg... csak nem tessékel ki innen ez a kedves Damian és társai!
Lényeg, az utolsó kis reménysugár is szertefoszlott, hogy augusztus előtt megszabadulhatok innen. Szomorú, kicsit depis vagyok, amúgy is, nem csak emiatt. Talán emiatt a fura, nemtél-tél miatt??? És minden egyéb... Át kellene csoportosítani energiáimat valami hasznos, kellemes, okos tevékenységre, hogy ne legyen ilyen rutin és egyhangú az élet... nincs ötletem!
... az otthonom,
az otthoni ébredés,
a téli reggelek illata,
a csodás nyári napok,
szülőfalum,
Csíkszereda,
az esti séták a városban,
nagymamám,
a tavalyi magyar X Factor,
a magyar nyelvű tv,
a magyar zene,
az utolsó albérletünk,
az utolsó otthon eltöltött félév,
hogy magyar anyanyelvű emberekkel beszéljek és a legszofisztikáltabb magyar szavakkal fejezzem ki magam,
hogy meggyet, szilvát, almát, zöldborsót szedjek a kertben,
az otthon csendje,
a ritkaságszámban menő felszadadult/elszabadult esték,
az erdélyi mulatságok,
a szemetgyönyörködtető vidék,
az ismerős arcok,
a hazai ízek,
a kürtőskalács,
a töltött káposzta,
a szalonna, túró,
a pálcikás, fehér vattacukor,
a csíksomlyói búcsú,
a főtt kukorica,
a miccs,
az erdő, mező,
a hegyek,
a hagyományok,
a hívő emberek,
a templombajárás,
a testvérem gyerekei, akik úgy nőnek fel, hogy nem is látom őket,
Szilvia,
a semmittevés...
Hiányzik egy darab belőlem, ami örökre otthon maradt!
az otthoni ébredés,
a téli reggelek illata,
a csodás nyári napok,
szülőfalum,
Csíkszereda,
az esti séták a városban,
nagymamám,
a tavalyi magyar X Factor,
a magyar nyelvű tv,
a magyar zene,
az utolsó albérletünk,
az utolsó otthon eltöltött félév,
hogy magyar anyanyelvű emberekkel beszéljek és a legszofisztikáltabb magyar szavakkal fejezzem ki magam,
hogy meggyet, szilvát, almát, zöldborsót szedjek a kertben,
az otthon csendje,
a ritkaságszámban menő felszadadult/elszabadult esték,
az erdélyi mulatságok,
a szemetgyönyörködtető vidék,
az ismerős arcok,
a hazai ízek,
a kürtőskalács,
a töltött káposzta,
a szalonna, túró,
a pálcikás, fehér vattacukor,
a csíksomlyói búcsú,
a főtt kukorica,
a miccs,
az erdő, mező,
a hegyek,
a hagyományok,
a hívő emberek,
a templombajárás,
a testvérem gyerekei, akik úgy nőnek fel, hogy nem is látom őket,
Szilvia,
a semmittevés...
Hiányzik egy darab belőlem, ami örökre otthon maradt!
Jó tudományosra sikeredett cím után hadd meséljek kicsit magamról. Életemben "alúltáplált" voltam. Na nem éppen amiatt, hogy nem volt meg a napi betevő, csak úgy. Betegesen sovány és rossz étvágyúnak számítottam. Mindig mindenki szenvedett velem, akinek részéül jutott a táplálásom. Aztán én is szenvedtem magamtól, mert nekem kellett gondoskodni a napiról. Jó volt, hogy a kevéssel is beértem, de hamarosan megsínylette a gyomrom, jöttek a fájdalmak. Igyekeztem orvosolni úgy ahogy, nem lett belőle különösebb probléma. Amikor már annyira cseperedtem még jól is jött és büszke is voltam rá, hogy nekem aztán nincs súlyfelesleg problémám és nem is kell aggódjak, hogy mit ehetek meg. 23 éves koromig még sosem léptem át az 50 kilós súlyhatárt. Stabilan tartottam a 48-at, majd elkezdtem gyorsétteremben dolgozni. 52!!! Végül jött a vándorlásos herce-hurca és visszanyertem ideális testsúlyomat. DE következett Anglia... ismét 52 és csak azért álltam itt meg, mert hazalátogatva szembesültem vele, hogy mennyire nem jó uton haladok. És, hogy nagy hiba azt hinni, hogy sosem fogok meghízni, mert nekem nincs benne a génjeimben. Lehet nem leszek soha 95 kiló, de nekem már a 61 is temérdek sok.
Nyaralásból visszatérve, elhatározással felfegyverkezve változtattam a fél év alatt megszokott táplálkozási rendszeremen. Előtte még jól elpanaszkodtam itt, a blogon, hogy elhíztam és semmit sem tudok tenni ellene, mert igazán nem tudom hol a hiba. Pedig annyira egyszerű! Azért híztam, mert sokat ettem és millió kalóriát nyomtam magamban egész álló nap! Egyszeri ételadagom akkorára nőtt, mint amit a párom evett, pedig előtte is mindig én felét ettem, mint ő. De hát ha egyszer van, finom és jólesik, akkor...??? Na hát akkor sem. Csak ehhez kellett egy nagy lökés és akarat. Megvolt, amikor otthon minden egyes lélektől azt kaptam, hogy meg vagyok hízva. Pegid csak 4 kiló volt. És nem is rosszindulatból mondták, hanem mert állítólag jobban áll, mint a beteges soványság. Nekem viszont nem kell!!! Még mindig a 48 az ideál és ebből nem hagyok ki!
Jelentem testsúlykontrollom kezd beállni. Egyelőre nem tökéletes, de müködik, fejlődik, halad. Szeptember elejétől már 2-szer sikerült elérnem a 48 kg-t. Igen kétszer, mert először még azt hittem, hogy ha egyszer elérem, akkor már mindent lehet. De jaj, mennyire nem. Olyan gyorsan 50 lettem, mint ahogy pillantottam. Itt állt meg a játszma. Láttam, hogy lehet, hogy müködik és, hogy mi a stratégia.
Az én óriási titkom, amivel 2, de akár 4 kilót is le lehet fogyni... dobpörgéééésss... az önmegtartóztatás. Igen, tudom, nehéz, lehetetlen. Amikor tele a hüttő és még hétvégén sütit is sütöttem és ott vannak a Tescoban, karnyújtásnyira a nem éppen legfinomabb, de a legkívánatosabban csomagolt finomságok, amelyeket muszály megkóstolni és ott nem lehet hagyni és ha már megvettük és otthon van, akkor gyorsan meg kell enni és... kit érdekel, hogy ezer plussz kalória, és hogy már késő este van és tele a has és fáj...
Először jött az elhatározás. Aztán a tájékozódás. Searchingelés órákat, napokat a nekem tetsző, megfelelő lehetőség, diéta, akármi után. Mozgás kizárva! Lusta d*g vagyok! Csak 4, aztán már csak 2 kilóról volt szó. Kell lennie megoldásnak. Megtaláltam. Nem elég az, hogy sok zöldség gyümölcs, műzli blabla, ha mindenből sok!!! Titkom (mégegyszer, talán most nem térek el a tárgytól): mindenből mindig kevésszer keveset! ÉÉÉs nézni a kalóriákat! Megszállott kalóriamániás lettem. Nem számolgatom, ha főzök, de mindenen megnézem, hogy mennyi van benne. Ha reggeliznék és 3 féle műzli, pehely, cucc van otthon, akkor megnézem melyikben mennyi kalória van és azt válaszom, amiben 2vel kevesebb van, mint a másikban:)) Ha olyan húst főzök, (mivel másról is gondoskodnom kell- férfi, mégsem etethetem salátával és csirkehússal...), akkor figyelek arra, hogy a sajátomat csak párolom, míg az övét párolás után megsütöm. Vagy, ha salátát készítek, (amit ő is nagyon szeret), akkor az övére teszek mindent bőven: majonéz, tejföl, sajt, sonka, kechup, minden féle dresszing, míg nekem csak kevés oliva olaj, ecet, só.
And the final touch: mindenből KEVESET!!!, ami azt jelenti, hogy az eddig adagom felét (jó na, néha háromnegyedét) eszem.
Egy dietetikus tanácsa szerint az ételadag 20%-al való csökkentése, low-fat ételek fogyasztása, az étkezések közötti "snack" kihagyása és a napi fél óra testmozgás elegendő ahhoz, hogy lefogyjunk. Jelentem, kevesebb is elég! (Ha csupán 4 vagy 2 kilóról van szó)
Napi háromszor étkezek (háromfogásos étel elfelejtve, majd eszembe jut, ha otthon ünnepi ebédre leszek hivatalos:), evés után rögtön egy falatnyi desszert megengedett, mint monjuk egy kocka csoki, vagy egy szem bonbon. Ebéd előtt egy csésze zöld tea (ezt is jelentem, hogy nagyon elősegíti az emésztést). Étkezések között pedig egy alma vagy körte vagy bármilyen gyümölcs. Ha éhesnek érzem magam... egy pohár víz! Vacsora után pedig nincs több rágcsálás! Sem film közben, sem semmikor! És annyira müködik! Már majdnem egy hete a 48ason áll a mérleg mutatója. Tovább nem akarok menni, csak ezt megtartani, de még egyszer nem követhetem el ugyanazta a hibát. Ezt a stratégiát tartanom kell!
Annyira boldog és éhes vagyok, hogy felfalnám a hüttőt és az édességes szekrényt, de nem, nem teszem, mert ismerem a következményeket, és mert most erős az elhatározásom és nem tudom meddig tart... De lehetséges! Kezdem imádni az alakom csak kár, hogy itt a borús ősz, vagy tél vagy akármi, és szép testemet el kell rejteni meleg, puha takaróba... Na de lesz még nyár...
Mindenkinek kellemes fogyást! Az eredmény élvezet és boldogság! Úgy megengednék most magamnak egy szem csokit, abból a finomból, amit Olaszországból kaptunk... de nem teszem:)) Óóó nem is kívánom!! - na így kell fogyni!
Nyaralásból visszatérve, elhatározással felfegyverkezve változtattam a fél év alatt megszokott táplálkozási rendszeremen. Előtte még jól elpanaszkodtam itt, a blogon, hogy elhíztam és semmit sem tudok tenni ellene, mert igazán nem tudom hol a hiba. Pedig annyira egyszerű! Azért híztam, mert sokat ettem és millió kalóriát nyomtam magamban egész álló nap! Egyszeri ételadagom akkorára nőtt, mint amit a párom evett, pedig előtte is mindig én felét ettem, mint ő. De hát ha egyszer van, finom és jólesik, akkor...??? Na hát akkor sem. Csak ehhez kellett egy nagy lökés és akarat. Megvolt, amikor otthon minden egyes lélektől azt kaptam, hogy meg vagyok hízva. Pegid csak 4 kiló volt. És nem is rosszindulatból mondták, hanem mert állítólag jobban áll, mint a beteges soványság. Nekem viszont nem kell!!! Még mindig a 48 az ideál és ebből nem hagyok ki!
Jelentem testsúlykontrollom kezd beállni. Egyelőre nem tökéletes, de müködik, fejlődik, halad. Szeptember elejétől már 2-szer sikerült elérnem a 48 kg-t. Igen kétszer, mert először még azt hittem, hogy ha egyszer elérem, akkor már mindent lehet. De jaj, mennyire nem. Olyan gyorsan 50 lettem, mint ahogy pillantottam. Itt állt meg a játszma. Láttam, hogy lehet, hogy müködik és, hogy mi a stratégia.
Az én óriási titkom, amivel 2, de akár 4 kilót is le lehet fogyni... dobpörgéééésss... az önmegtartóztatás. Igen, tudom, nehéz, lehetetlen. Amikor tele a hüttő és még hétvégén sütit is sütöttem és ott vannak a Tescoban, karnyújtásnyira a nem éppen legfinomabb, de a legkívánatosabban csomagolt finomságok, amelyeket muszály megkóstolni és ott nem lehet hagyni és ha már megvettük és otthon van, akkor gyorsan meg kell enni és... kit érdekel, hogy ezer plussz kalória, és hogy már késő este van és tele a has és fáj...
Először jött az elhatározás. Aztán a tájékozódás. Searchingelés órákat, napokat a nekem tetsző, megfelelő lehetőség, diéta, akármi után. Mozgás kizárva! Lusta d*g vagyok! Csak 4, aztán már csak 2 kilóról volt szó. Kell lennie megoldásnak. Megtaláltam. Nem elég az, hogy sok zöldség gyümölcs, műzli blabla, ha mindenből sok!!! Titkom (mégegyszer, talán most nem térek el a tárgytól): mindenből mindig kevésszer keveset! ÉÉÉs nézni a kalóriákat! Megszállott kalóriamániás lettem. Nem számolgatom, ha főzök, de mindenen megnézem, hogy mennyi van benne. Ha reggeliznék és 3 féle műzli, pehely, cucc van otthon, akkor megnézem melyikben mennyi kalória van és azt válaszom, amiben 2vel kevesebb van, mint a másikban:)) Ha olyan húst főzök, (mivel másról is gondoskodnom kell- férfi, mégsem etethetem salátával és csirkehússal...), akkor figyelek arra, hogy a sajátomat csak párolom, míg az övét párolás után megsütöm. Vagy, ha salátát készítek, (amit ő is nagyon szeret), akkor az övére teszek mindent bőven: majonéz, tejföl, sajt, sonka, kechup, minden féle dresszing, míg nekem csak kevés oliva olaj, ecet, só.
And the final touch: mindenből KEVESET!!!, ami azt jelenti, hogy az eddig adagom felét (jó na, néha háromnegyedét) eszem.
Egy dietetikus tanácsa szerint az ételadag 20%-al való csökkentése, low-fat ételek fogyasztása, az étkezések közötti "snack" kihagyása és a napi fél óra testmozgás elegendő ahhoz, hogy lefogyjunk. Jelentem, kevesebb is elég! (Ha csupán 4 vagy 2 kilóról van szó)
Napi háromszor étkezek (háromfogásos étel elfelejtve, majd eszembe jut, ha otthon ünnepi ebédre leszek hivatalos:), evés után rögtön egy falatnyi desszert megengedett, mint monjuk egy kocka csoki, vagy egy szem bonbon. Ebéd előtt egy csésze zöld tea (ezt is jelentem, hogy nagyon elősegíti az emésztést). Étkezések között pedig egy alma vagy körte vagy bármilyen gyümölcs. Ha éhesnek érzem magam... egy pohár víz! Vacsora után pedig nincs több rágcsálás! Sem film közben, sem semmikor! És annyira müködik! Már majdnem egy hete a 48ason áll a mérleg mutatója. Tovább nem akarok menni, csak ezt megtartani, de még egyszer nem követhetem el ugyanazta a hibát. Ezt a stratégiát tartanom kell!
Annyira boldog és éhes vagyok, hogy felfalnám a hüttőt és az édességes szekrényt, de nem, nem teszem, mert ismerem a következményeket, és mert most erős az elhatározásom és nem tudom meddig tart... De lehetséges! Kezdem imádni az alakom csak kár, hogy itt a borús ősz, vagy tél vagy akármi, és szép testemet el kell rejteni meleg, puha takaróba... Na de lesz még nyár...
Mindenkinek kellemes fogyást! Az eredmény élvezet és boldogság! Úgy megengednék most magamnak egy szem csokit, abból a finomból, amit Olaszországból kaptunk... de nem teszem:)) Óóó nem is kívánom!! - na így kell fogyni!
A mai nap több szempontból is sikeres volt. Először is: az elmúlt vasárnap sikerűlt rátalálni (rákeresni) a katolikus templomra. Sajnos későre ahhoz, hogy be is tudjunk menni. Viszont ma felkeltünk időben, fél órát autókáztunk és időben megérkeztünk. Ez volt az első alkalom, hogy itt templomba mentünk, mármint katolikusba és nemcsak látogatóba, hanem misére. Kis lelkünknek már nagy szükésge volt egy kis megnyugvásra. Meg aztán egy kicsit mintha otthon lettünk volna. Merthogy katolikus. Nagyon kiváncsi voltam, hogy milyen is lehet itt egy mise és úgy egyáltalán az egész. Nagy meglepetésemre a parkoló zsúfolva volt, akárcsak a templom. Igaz, hogy egy kisebb citynek és az egész környéknek ez az egy katolikus temploma van (a hozzánk közeli kisvárosokban mindkettőben van -felbátorodva majd oda is elmegyünk) és sok a bevándorló Swindonban. Ha megindulsz az utcán, ránézésre is alig látsz angolokat. Rengeteg az indiai. Visszatérve a templomra, bejáratnál kedvesen üdvözöltek és kezünkbe adtak néhány lapot, amelyen a mise menete követhető volt. Nemcsak nekünk, mindenkinek. És bizony mindenki nézte is azokat. Kellemes volt, jól esett ott lenni, nem ez volt az utolsó alkalom.
Miután lelkünket tisztába tettük, célba vettük a frissen felfedezett shopping centert. Én ugyanis nagy tervező vagyok, szeretem, ha tudom hova megyünk, mit csinálunk, mennyi pénzt költünk... bár utóbbi néha... mellémegy:) Bizony tervvel készültem. Volt ugyanis 40 font elkölteni való pénzem, amivel kedves párom megajándékozott engem! Cipőre és dzsekire/kabátra volt szükésgem, gondoltam azt veszem meg, amelyik megtetszik. És valóra vált egy álom:) Lett (kínkeserves keresgélés-válogatás-próbálgatás-csalódás után) egy szuper Nike cipőm. Úgy megmutatnám, de lusta vagyok most lefotózni, feltölteni... Boldogságom határtalan. Gondolkodtam, hogy ha nem is alszok benne, de legalább ide tehetném az éjjeliszekrényemre, hogy reggel első pillantásom rá essen:)))
Szivecském sem maradt alúl, neki is vettünk egy jó kis bakancsot dolgozni. Sőt, először neki vettünk. Mást itt nem találtam, de korgó gyomrunkat még gyorsan megnyugtattuk egy kis "egészséges" KFC kajával. -nesze nektek plusz kilók! Szétnéztünk a Farmers Marketen is, de bár sok szemrevalót láttam, visszafogtam magam. Azzal irány a központ. Hátha meglesz a kabát is. Meg is lett volna, de... meggondoltam magam. Ha már sportcipőt vettem, akkor dzseki dukál hozzá, a kabát meg... kicsit elegáns volt. Így maradtam semmivel és térdig kopott lábakkal. DE... dobpörgés... van Nike cipőm:)))
Szép kis vasárnapunk volt és az a legjobb benne, hogy ha hétvégén kimozdulunk jól is telik és nem folyik össze a két hét. És ha még shoppiingolhatok is...:)))(ördögi nevetés...)
Miután lelkünket tisztába tettük, célba vettük a frissen felfedezett shopping centert. Én ugyanis nagy tervező vagyok, szeretem, ha tudom hova megyünk, mit csinálunk, mennyi pénzt költünk... bár utóbbi néha... mellémegy:) Bizony tervvel készültem. Volt ugyanis 40 font elkölteni való pénzem, amivel kedves párom megajándékozott engem! Cipőre és dzsekire/kabátra volt szükésgem, gondoltam azt veszem meg, amelyik megtetszik. És valóra vált egy álom:) Lett (kínkeserves keresgélés-válogatás-próbálgatás-csalódás után) egy szuper Nike cipőm. Úgy megmutatnám, de lusta vagyok most lefotózni, feltölteni... Boldogságom határtalan. Gondolkodtam, hogy ha nem is alszok benne, de legalább ide tehetném az éjjeliszekrényemre, hogy reggel első pillantásom rá essen:)))
Szivecském sem maradt alúl, neki is vettünk egy jó kis bakancsot dolgozni. Sőt, először neki vettünk. Mást itt nem találtam, de korgó gyomrunkat még gyorsan megnyugtattuk egy kis "egészséges" KFC kajával. -nesze nektek plusz kilók! Szétnéztünk a Farmers Marketen is, de bár sok szemrevalót láttam, visszafogtam magam. Azzal irány a központ. Hátha meglesz a kabát is. Meg is lett volna, de... meggondoltam magam. Ha már sportcipőt vettem, akkor dzseki dukál hozzá, a kabát meg... kicsit elegáns volt. Így maradtam semmivel és térdig kopott lábakkal. DE... dobpörgés... van Nike cipőm:)))
Szép kis vasárnapunk volt és az a legjobb benne, hogy ha hétvégén kimozdulunk jól is telik és nem folyik össze a két hét. És ha még shoppiingolhatok is...:)))(ördögi nevetés...)
Mivel a statisztika szerint még mindig ez a legnépszerűbb és legkeresettebb bejegyzésem, ezért így félév után gondoltam kicsit érdemes lenne updatelni. Főleg mert már annyi idő eltelt azóta, hogy mondhatni profi lettem a témában:) Na jó, egyáltalán nem, de sokkal okosabb vagyok:)))
Bevezető összegzésként: az élet Angliában még mindig szép. És hiszem, hogy egyre szebb lesz. Még akkor is, ha sorra jönnek az akadályok. Egyeseket sikeresen vesszük, másokat kikerüljük vagy megpróbálunk más utat keresni.
Hadd kezdjem újra az elején. Csak röviden. Mi szükséges ahhoz, hogy Romániából Angliába "népvándolorjunk"? -merthogy eléggé tömeges még a jelenlegi helyzetben is.
1. Valamilyen színtű nyelvtudás. Enélkül csak turistáskodjunk. Még az sem egyszerű.
2. Erős elhatározás. Anélkül csak szenvedés lesz az egész. Főként az elején.
3. Felkészülés. Anyagilag, lelkileg. Otthon minden folyamatban levő dolog lezárása.
4. Útlevél. Tudom ez nem kötelező, de azt mondom jobb ha van. Főleg, hogy a hivatalos tartózkodás megszerzése miatt el kell küldeni a Border Agencyhez egy személyedet igazoló iratot, ami lehet útlevél vagy személyi. Ha csak egyik van, akkor jó pár hónapig nem tudod igazolni majd sehol sem magad. Esetünkben 5 hónap! Jóljött, hogy megvan az útlevél.
5. Tisztában legyünk a lehetőségeinkkel. Jelen esetben azzal, hogy romániaiként pillanatnyilag nem lehet szabadon munkát vállalni. Legálisan. Tehát hiába reménykedünk abba, hogy kijövünk és majdcsak lesz valami. Nem, nem lesz, mert dokumentumok nélkül senki nem vesz fel. Ha céggel jövünk vagy au pairként, mezőgazdasági munkára, akkor igen.
Amint megérkeztünk: ne húzzuk az időt, legjobb első héten elküldeni a papírokat a Border Agencynek, úgyis rengeteg időt felvesz.
Nyissunk bankszámlát. Ha egyik bank nem akar, akkor keressünk másikat. Minden bankban mások a feltételek, nekünk a NatWest jött be és teljesen elégedettek voltunk. Fél év után máris ugradelték a számlánkat. Ami jó.
Keressünk nyelviskolát. Minél több idő eltelik annál frusztrálóbb, hogy nem megy annyira a nyelv mint kellene. Ha nem tanulsz nem leszel okosabb. Vannak ingyenes nyelvkurzusok, nem kell startból Cambridge kurzust végezni. Majd idővel:)
Au pairnek lenni nem mindig szuper. Vannak jó oldalai is, mint pl, hogy minden számlát a család áll, jó esetben még kajára sem kell költeni, tehát a kis kereset majdnem teljes egészében megmarad. Nekünk ez nem teljesen így van, kajára és üzemanyagra nagyon sok elmegy, de kárpótlásként van egy 3 szobás +konyha, fürdő, teljesen külön álló lakásunk tvvel, internettel. Napi 5 óra munka után azt csinálunk amit akarunk, van rendelkezésünkre álló autó, amit akkor és arra használunk amikor és amire akarunk. És van extra munkánk, amivel még egyszer annyit keresünk amit itt a családtól kapunk. Így tudunk kicsit félretenni is és shoppingolási kényszermet is sikresen kielégíthetem időnként:) Ha ez nem lenne elég pozitívumból, akkor folytatom. Kirándulunk, lustálkodunk, egyszóval jól élünk. Örömmel tölt el, hogy amikor azt hallom otthoniaktól, hogy, nincs pénz a legszükségesebbekre sem, akkor én... már több, mint fél éve nem tudom milyen az, amikor nincs. Ez meg nem dicsekedés akar lenni, hisz még csak a legalján vagyunk. De ha csak ennyire lesz jó ezután is, már akkor is megérte eljönni és otthagyni az otthoni életet!
Panaszkodni ugyan mindig lehet, nekem is előjön időnként, elkeseredek a létező rossz miatt... de minek? Eddig is egymagam jutottam el, vagyis mi ketten, ezután is menni fog. Jobban esik megosztani azt, hogy... ma megvettem egy cipőt, ami az álmom volt, mint oldalakon részletezni, hogy mi nem felel meg nekem és miért kell így lennie.
Néhány dolog, amiket érdemesnek tartok megemlíteni:
Közlekedés: Szeretem, hogy mindenhol, minden ki van táblázva, lámpázva, festve, csak hozzá kell szokni és minden olyan praktikus, gyors, egszerű. Az autópályák nem a kedvenceim, mert olyan unalmasak. De ha gyorsan kell eljutni valahová, akkor a legjobb megoldás. Mindenhová több út vezet. Ha nem jó helyen térünk le, még mindig ott a következő letérő. A vezetéssel sajnos bajban vagyok. Nem azért mert nem megy, hanem amire belejöttem volna hostanyu beszólt, hogy nem vagyok bíztosítva és nem kellene vezetnem az új autót. Igaza van, de mivel a bíztosítás nagyon sokba kerül és itt személyre, nem autóra csinálják, egyelőre úgy döntöttünk, hogy nem is leszek.
Táplálkozás: Anglia nem a konyhájáról híres és időnként nagyon elámulok, hogy miket esznek és neveznek ebédnek, illetve vacsorának. De van benne jó is, csak hozzá kell szokni. Nekünk eléggé nehezen ment, kezdve a krumplitól, kenyér, fűszerek, egyéb alapanyagok. Van, amivel ma sem tudtunk megbékélni, de már vannak kedvenceink. A heti nagybevásárlásnál már rutinosan járjuk a sorokat és tesszük a kosárba az egyes alapanyagokat, étkeket. Nem, nem eszünk kész ételeket. Próbáltuk, nem jött be. Félkész néha becsúszik, a félkész pizza és fagyasztott szalmakrumpli a mi "quilty pleasure"-ünk. Azonban sokkal több tejet, tejterméket, zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk mint otthon. Nem feledkezünk meg a "5 a day"-ről. Ha nincs is meg minden nap, de igyekezünk.
Életvitel: A munka mellett legyen meg a kikapcsolódás is. Ne csak abból álljon az élet, hogy munka-alvás-munka-alvás. És évente legalább egyszer, de inkább kétszer nyaralás/utazás. Karácsonyra mi is tervezünk egy kisebb kiruccanást. Aztán jövőre már nagyobbat is, az országon kívül. És nem a hazalátogatásra gondolok!
Amiket szeretek: képeslapküldés mindig, minden alkalomra, mindig hoz levelet a posta, mindent el lehet intézni interneten, telefonon, levélben, van sok szabadidőm, azok a vidéki mesebeli házikók, mindenki kedves, shopping:)), kicsomagolni bevásárlás után, megtömni a huttőt minden hétvégén, andalogni ismeretlen városokban, megpihenni a parkok rövidre nyírt füvén...
Amiket nem szeretek: a házak, lakások berendezése, nincs függöny, sok légy, bogár, pók, időjárás!!!, legtöbb helyen nincs keverőcsapos víz, nem tudok tusolni csak fürdeni, fürdőkben a spárgás villanykapcsoló, elhagyatott helyen való élés, hideg a lakásban, beépített szekrények...
Mindezeket elmondva talán érthető, hogy miért nem adnám fel mindezt és mennék haza, csak azért, mert különben a törvénykezés miatt itt kell maradnom még 9 hónapig. És otthon mit csinálnék? Mindennek megvan a rossz oldala is, nem tartom érdemesnek arról beszélni. Mondom én, minazt eltörli egy egy csodásra sikerül nap.
Amit esetleg megemlítenék, még mindig nem sikerült barátokat szereznünk a környéken és egyre magányosabbnak érezzük magunkat. Jól esne kicsit másokkal kimozdulni, elmenni ide-oda. De rajta vagyunk, csak valahogy sosem az igazi.
Mindazokak, akik hasonlóra készülnek, azt ajánlom, legyetek bátrak, merjetek belevágni és ne féljetek az újtól! Legyetek felkészülve és rugalmasak. Ha nem éppen úgy alakúl, ahogy otthonról látszott...van megoldás, nem kell hazarohanni, mérlegelni kell és lehetőséget keresni. Tudni kell kompromisszumot kötni, néha helytállni és megmutatni, hogy igenis van helyed itt.
Bevezető összegzésként: az élet Angliában még mindig szép. És hiszem, hogy egyre szebb lesz. Még akkor is, ha sorra jönnek az akadályok. Egyeseket sikeresen vesszük, másokat kikerüljük vagy megpróbálunk más utat keresni.
Hadd kezdjem újra az elején. Csak röviden. Mi szükséges ahhoz, hogy Romániából Angliába "népvándolorjunk"? -merthogy eléggé tömeges még a jelenlegi helyzetben is.
1. Valamilyen színtű nyelvtudás. Enélkül csak turistáskodjunk. Még az sem egyszerű.
2. Erős elhatározás. Anélkül csak szenvedés lesz az egész. Főként az elején.
3. Felkészülés. Anyagilag, lelkileg. Otthon minden folyamatban levő dolog lezárása.
4. Útlevél. Tudom ez nem kötelező, de azt mondom jobb ha van. Főleg, hogy a hivatalos tartózkodás megszerzése miatt el kell küldeni a Border Agencyhez egy személyedet igazoló iratot, ami lehet útlevél vagy személyi. Ha csak egyik van, akkor jó pár hónapig nem tudod igazolni majd sehol sem magad. Esetünkben 5 hónap! Jóljött, hogy megvan az útlevél.
5. Tisztában legyünk a lehetőségeinkkel. Jelen esetben azzal, hogy romániaiként pillanatnyilag nem lehet szabadon munkát vállalni. Legálisan. Tehát hiába reménykedünk abba, hogy kijövünk és majdcsak lesz valami. Nem, nem lesz, mert dokumentumok nélkül senki nem vesz fel. Ha céggel jövünk vagy au pairként, mezőgazdasági munkára, akkor igen.
Amint megérkeztünk: ne húzzuk az időt, legjobb első héten elküldeni a papírokat a Border Agencynek, úgyis rengeteg időt felvesz.
Nyissunk bankszámlát. Ha egyik bank nem akar, akkor keressünk másikat. Minden bankban mások a feltételek, nekünk a NatWest jött be és teljesen elégedettek voltunk. Fél év után máris ugradelték a számlánkat. Ami jó.
Keressünk nyelviskolát. Minél több idő eltelik annál frusztrálóbb, hogy nem megy annyira a nyelv mint kellene. Ha nem tanulsz nem leszel okosabb. Vannak ingyenes nyelvkurzusok, nem kell startból Cambridge kurzust végezni. Majd idővel:)
Au pairnek lenni nem mindig szuper. Vannak jó oldalai is, mint pl, hogy minden számlát a család áll, jó esetben még kajára sem kell költeni, tehát a kis kereset majdnem teljes egészében megmarad. Nekünk ez nem teljesen így van, kajára és üzemanyagra nagyon sok elmegy, de kárpótlásként van egy 3 szobás +konyha, fürdő, teljesen külön álló lakásunk tvvel, internettel. Napi 5 óra munka után azt csinálunk amit akarunk, van rendelkezésünkre álló autó, amit akkor és arra használunk amikor és amire akarunk. És van extra munkánk, amivel még egyszer annyit keresünk amit itt a családtól kapunk. Így tudunk kicsit félretenni is és shoppingolási kényszermet is sikresen kielégíthetem időnként:) Ha ez nem lenne elég pozitívumból, akkor folytatom. Kirándulunk, lustálkodunk, egyszóval jól élünk. Örömmel tölt el, hogy amikor azt hallom otthoniaktól, hogy, nincs pénz a legszükségesebbekre sem, akkor én... már több, mint fél éve nem tudom milyen az, amikor nincs. Ez meg nem dicsekedés akar lenni, hisz még csak a legalján vagyunk. De ha csak ennyire lesz jó ezután is, már akkor is megérte eljönni és otthagyni az otthoni életet!
Panaszkodni ugyan mindig lehet, nekem is előjön időnként, elkeseredek a létező rossz miatt... de minek? Eddig is egymagam jutottam el, vagyis mi ketten, ezután is menni fog. Jobban esik megosztani azt, hogy... ma megvettem egy cipőt, ami az álmom volt, mint oldalakon részletezni, hogy mi nem felel meg nekem és miért kell így lennie.
Néhány dolog, amiket érdemesnek tartok megemlíteni:
Közlekedés: Szeretem, hogy mindenhol, minden ki van táblázva, lámpázva, festve, csak hozzá kell szokni és minden olyan praktikus, gyors, egszerű. Az autópályák nem a kedvenceim, mert olyan unalmasak. De ha gyorsan kell eljutni valahová, akkor a legjobb megoldás. Mindenhová több út vezet. Ha nem jó helyen térünk le, még mindig ott a következő letérő. A vezetéssel sajnos bajban vagyok. Nem azért mert nem megy, hanem amire belejöttem volna hostanyu beszólt, hogy nem vagyok bíztosítva és nem kellene vezetnem az új autót. Igaza van, de mivel a bíztosítás nagyon sokba kerül és itt személyre, nem autóra csinálják, egyelőre úgy döntöttünk, hogy nem is leszek.
Táplálkozás: Anglia nem a konyhájáról híres és időnként nagyon elámulok, hogy miket esznek és neveznek ebédnek, illetve vacsorának. De van benne jó is, csak hozzá kell szokni. Nekünk eléggé nehezen ment, kezdve a krumplitól, kenyér, fűszerek, egyéb alapanyagok. Van, amivel ma sem tudtunk megbékélni, de már vannak kedvenceink. A heti nagybevásárlásnál már rutinosan járjuk a sorokat és tesszük a kosárba az egyes alapanyagokat, étkeket. Nem, nem eszünk kész ételeket. Próbáltuk, nem jött be. Félkész néha becsúszik, a félkész pizza és fagyasztott szalmakrumpli a mi "quilty pleasure"-ünk. Azonban sokkal több tejet, tejterméket, zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk mint otthon. Nem feledkezünk meg a "5 a day"-ről. Ha nincs is meg minden nap, de igyekezünk.
Életvitel: A munka mellett legyen meg a kikapcsolódás is. Ne csak abból álljon az élet, hogy munka-alvás-munka-alvás. És évente legalább egyszer, de inkább kétszer nyaralás/utazás. Karácsonyra mi is tervezünk egy kisebb kiruccanást. Aztán jövőre már nagyobbat is, az országon kívül. És nem a hazalátogatásra gondolok!
Amiket szeretek: képeslapküldés mindig, minden alkalomra, mindig hoz levelet a posta, mindent el lehet intézni interneten, telefonon, levélben, van sok szabadidőm, azok a vidéki mesebeli házikók, mindenki kedves, shopping:)), kicsomagolni bevásárlás után, megtömni a huttőt minden hétvégén, andalogni ismeretlen városokban, megpihenni a parkok rövidre nyírt füvén...
Amiket nem szeretek: a házak, lakások berendezése, nincs függöny, sok légy, bogár, pók, időjárás!!!, legtöbb helyen nincs keverőcsapos víz, nem tudok tusolni csak fürdeni, fürdőkben a spárgás villanykapcsoló, elhagyatott helyen való élés, hideg a lakásban, beépített szekrények...
Mindezeket elmondva talán érthető, hogy miért nem adnám fel mindezt és mennék haza, csak azért, mert különben a törvénykezés miatt itt kell maradnom még 9 hónapig. És otthon mit csinálnék? Mindennek megvan a rossz oldala is, nem tartom érdemesnek arról beszélni. Mondom én, minazt eltörli egy egy csodásra sikerül nap.
Amit esetleg megemlítenék, még mindig nem sikerült barátokat szereznünk a környéken és egyre magányosabbnak érezzük magunkat. Jól esne kicsit másokkal kimozdulni, elmenni ide-oda. De rajta vagyunk, csak valahogy sosem az igazi.
Mindazokak, akik hasonlóra készülnek, azt ajánlom, legyetek bátrak, merjetek belevágni és ne féljetek az újtól! Legyetek felkészülve és rugalmasak. Ha nem éppen úgy alakúl, ahogy otthonról látszott...van megoldás, nem kell hazarohanni, mérlegelni kell és lehetőséget keresni. Tudni kell kompromisszumot kötni, néha helytállni és megmutatni, hogy igenis van helyed itt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
- Follow Us on Twitter!
- "Join Us on Facebook!
- RSS
Contact