Első vezetés... és második:))

Végre elkezdtem én is vezetni. Még csak kis léptékben, de nekem ez is sokat számít, ugyanis eléggé érdekes az én vezetésem curiculumja. Amint betötöttem a 18 évet, rögtön levizsgáztam, bár autóm nem volt, de hát a jogosítvány azért legyen, meg, az fontos dolog. Örülök is neki, később sokszor éreztem, hogy nem fognék újra neki. De megvolt és eltelt jó 3 vagy 4 év és kb 3szor vezettem összesen. Aztán megismertem Alexet:), jó sok ideig az ő autóját sem mertem vezetni. Többször előfordult, hogy elmentünk valahová, Emi nem ivott, mert nem szokott, Alex meg nem ihatott, mert Emi nem mert vezetni. Aztán erőt vettem magamon. Van egy ilyen hülye berögződésem, hogy ha én nem érzem valamire készen magam (vagy nem vagyok rákényszerülve), akkor én arra nem vagyok képes és tényleg nem tudom megcsinálni. Végül hazaköltöztünk falura és nekem be kellett járni egyetemre a városba. Persze stoppolhattam vagy buszozhattam is, de sokkal könnyebb volt beülni az autóba és bemenni. Hamar belejöttem, már már rutinos sofőr lettem:) Örültem neki, hogy képes vagyok rá, mert volt idő, amikor úgy éreztem, hogy a vezetés nekem túl magas én soha nem fogom megtanulni. És meg tudtam!Úgy ahogy. Majd költözés a városba, nem volt lehetőségem rá és jó ideig nem vezettem.

És most itt vagyok. Elsőre naaaagyon furcsa volt, nem is mertem megpróbálni. Jobboldali kormány, baloldali közlekedés, minden fordítva, bal oldali váltás, gyors közlekedés, atya ég. Még Alexnek sem volt könnyű megszokni az elején. Mivel ő minden nap vezet, már rutinos, nincs probléma. Aztán egyszer én is megpróbáltam, a letérőtől az udvarig, ami kb 300 méter és dimbes dombos. Nem is volt rossz. Na de azért kimenni a forgalomba, azt még nem. Eljött az idő, amikor mennem kellett Ramsburybe plusz melóra. Nem tudtam, hovvá kell menni, ezért először elvitt Alex és utánam jött, de megigértem, hogy következőbe egyedül megyek. És úgy is volt. Felkeltem, elkészültem és szóltam Alexnek, hogy na akkor megyek. Ő meg nézett nagy szemekkel, hogy én tényleg elmegyek egyedül? Persze nem nagy dolog. Kb 7-10 perces út, végig erdő, mező, igaz, hogy olyan keskeny az út, ha valami szembe jött volna nem tudom mit teszek, mert el nem fértünk volna egymás mellett. De nem jött:) Haza is ártem szerencsésen és ennek örömére Alex kitalálta, hogy akkor este bemegyünk Hungerfordba bevásárolni, persze én vezetek. Még mindig nem nagy örömmel, de beleegyeztem, egye fene. Elindultunk, közben járt az agyam, hogy a parkolóhoz vezető út meredek és ha meg kell állnom és közben be kell fordulni és le is kell parkolni és zsúfolt a parkoló és... nem merek bemenni a városba! Ami annyiból áll, hogy jobbra körforgalom, fel a hidra, balra utcán betér, bemegy a parkolóba és leparkol. 2 perc. Város előtt megállás, Alex vezet tovább, majd visszafele ugyanitt cserélünk. Haladunk és látom, hogy nem is olyan meredek az az út és a parkoló is majdnem üres, szóval... potya para, meg tudtam volna simán csinálni. Visszafele végig én vezettem:) Büszke voltam magamra és elterveztem, hogy nem hagyom alább, gyakorolnom kell, amikor csak lehet. Azért még mostanában nem megyek nagyvárosba! Kicsit az autó is bajos és nevetek magamon, amikor a sebességváltót elkezdem jobb oldalom keresni. Reflexből a jobb kezem nyújtom és amikor beleütközök az ajtóba, akkor hoppá, rájövök:) Lehet a vezetés sose lesz az erősségem, de idővel tudom, hogy itt is majd elboldogulok, ugyanúgy, mint otthon. Ráadásul itt sokkal nagyobb szükségem is van rá. Máshogy még a co-operativig sem tudok eljutni. És mégiscsak ne kelljen ketten mennünk, ha vennem kell valami apróságot és Alex úgysem olyat venne amit én akarok, ha egyedül megy.



Bátorság és merészség! Na meg gyakorlás! És banánturmix, mert imádom:))

És mivel mostanában hanyagoltuk a kirándulást és csak a Bournemoth-i beachre készültünk, amihez több pénz és napsütés kell, holnapi tervünk: Oxford. Ha nem zuhog. Bár lehet kevés az esély rá. Mégis reménykedek. Ha nem jön össze, akkor hétfőn kicsit megvigasztalom magam shoppingolással:)