Családunk

Az előző bejegyzésemmel kicsit a közepébe vágtam a dolgoknak, nem tartottam fontosnak minden részletről beszámolni, de vannak dolgok, amiket mégis csak meg kellene említenem.
A család:
Eduardo, az apuka. New Yorkba született, de 9 éves korától szülei Angliába taníttatták. Londonban dolgozik, tőzsde, állítólag. Hétfő reggeltől csütörtök estig ott van, péntek-vasárnap itthon. Jó fej, talán a legjobb a családban. Szimpatikus, kedves, bármit el lehet neki mondani, bármilyen problémánk van rögtön megpróbál megoldást találni rá. Ha tud persze:) Hét közben nincs itthon, de a hétvégén megpróbálja maximálisan bepótolni a lemaradást. Elég sokat játszik a gyerekekkel, főleg kinnt. Lefoglalja, tanítja őket. Egyszóval látszik rajta, hogy nem igazi angol. Sokkal tágabb a látóköre, szerintem, mint ezeknek itt.
Sophie, anyuka. Szőke, kék szemű, mint általában itt minden nő. Kb 45,47 éves lehet, nem tudom pontosan, de 50 kilónál nem több és csupa izom. Nagyon nagyon kondiban van, igaz teniszezik és lovagol rendszeresen. Ha bele gondolok, hogy otthon hogy néznek ki a vele egykorú nők...:) Szóval, fiatalos, aktív, annyi energiája van, hogy a gyerekei nem tudják követni, folyton tevékenykedik valamit (na persze nem rendet rak vagy hasonló:) Ja, nem dolgozik, de nem telik el nap, hogy nyugisan itthon ülne, folyton van programja. Itthon is állandóan pattog, de szó szerint. Mindenfélét kitalál a gyerekeknek, suli után cipeli őket mindenhova, bár szegények már a lábukat alig bírják mozdítani. Itthon én nem láttam még egyszer sem, hogy játsszon velük. Örül, hogy 3-an vannak, ami azért jó, mert jól elvannak egymással. Szereti a gyerekeit, a legjobbat adja nekik, bár ami a kaját illeti... sokszor azt ami neki könnyű, nem azt amit ők szeretnek. Kicsit olyan angol vér, Vagyis egészen az, csak ahogy viselkedik. Kedves, aranyos, de mégis, van benne valami gőg, valami olyan, hogy... ő mégiscsak valaki több. Velem is nagyon rendes, ha valamit nem jól csinálok, akkor is: don't worry, és elmondja vagy mutatja újra. Ha valamire megkér, utána folyton dicsér: "good girl!"(mint a kutyáját:) vagy "Emi, you're a superstar!" Jólesik a dicséret, de valahogy nem olyan igazi, csak úgy mondja, olyan lazán, nem szívből. Nem az a nagy dumálgatós velem, csak elmondja, amit akar és el is ment. És folyton elmondja mit akar. Nem az van, hogy én már tudom mit kell csináljak és csinálom, hanem minden nap megmondja, ezt ma csináld meg. Nem hiszem, hogy valaha is közel kerülünk majd egymáshoz.
A lányok:
Livia vagyis Livi. 9 éves, nagyon okos, érett komoly, független lány. Nem kell neki már semmiben segíteni, csak közbe noszogatni, hogy igyekezzen kicsit. Első napokban egyáltalán nem beszélgetett velem, tartotta a távolságot. Most meg úgy meg van eredve a nyelve, hogy be nem áll a szája, amíg rá nem szólok, hogy ideje ezt v azt tenni. Talán ő a kedvencem, mert nincs sok baj vele:)
Alicia vagyis Lissy: 7 éves. Ő a legvirgoncabb, legrosszcsontabb. Ő mindig mást akar, neki mindig más kell, ő mindig másképp akarja, szóval a lényeg, hogy ne úgy legyen, ahogy neki mondják. Nála mindig van egy "but..." Természetesen húzza maga után a többieket is, ha valami rosszaságról van szó. Főleg a kicsinek nem is kell sok biztatás.
Marina vagyis Mina: 5 éves, a család babája. Pedig ő már nagylány. Kivéve, ha azt mondom neki, hogy te már nagy vagy, akkor ő bizony csak egy baby:) Először ő volt a kedvencem. Olyan kis aranyos, édi, még kicsit selypít, tiszta szimpatikus. De elég hisztis, bármiért képes sírni. 5 évesen már egész szépen olvas, minden este lefekvés előtt olvasnia kell, van egy könyv amit a suliból hoz és azt kell olvasnia. Tisztába van vele, hogy ő a kicsi és ezért neki kicsivel többet szabad és ezt próbálja is elérni, főleg sírással.
Mindhárman suliba járnak, természetesen:) A sulijuk kb 45 percre van innen autóval. 6:40-kor kelnek reggel és 5,6, órakor érnek haza. Nem csoda, hogy 7, 7:30kor már ágyba vannak. Nem hiába van messze a suli, puccos magániskola, vagyonokat fizetnek érte, csomó plusz tevékenység, mindenféle sport, játék, pfff...
Szép kis család, bár ma sem értem miért itt laknak, ahol. Ma Lissy sírva elmondta, hogy utál itt lani, mert semmit sem lehet csinálni. Igaza is van. Attól eltekintve, hogy addig futhat körbe az udvaron míg leesik a lábáról, zöld fű, levegő, kiskutya, bicikli... nem sok minden van. Egy faluba mégis csak emberek közt él az ember, de itt... elzárva. Ugyis nagyrészt aludni járnak haza, akkor meg minek ilyen messze lenni mindentől? Még csak nem is sajátjuk a lakás legalább. Szülők szerint ez a legjobb hely a gyerekeknek felnőni. Ők meg... nem szeretik annyira.
És itt van egy életkép a két kisebb lányról, ahogy megpróbálnak behatolni a konyhánkba ... az ablakon, minek is ajtó:)