2009. június 27., szombat 1 comments

A nagy nap

Az egyik legnagyobb... életemben (és még sokakéban) a legnagyobb. Dolgoztunk rajta, talán egy fél évet keményen, van aki csak heteket, attól függ, kinek milyen a munkatempója. Terveztük, szerkesztettük, kutattuk, feldogoztuk, megirtuk. És mindez nem elég, még védjük is meg. 2o perc miatt dolgoztunk hónapokon át. Most aztán itt van. Egyszer már kipróbáltuk magunkat kicsiben, vagyis itthoni terepen, úgyhogy jöhet az... igazi. Kicsit félünk, talán nagyon is, de túl leszünk rajta, akárcsak az érettségin. Utána reméljük, hogy csak legyintünk, óóó semmiség volt. demégis, már most, így előtte is büszkék lehetünk magunkra. Mindannyian, akik eljutottunk eddig. Nézzünk körül, nem mindenki van itt, de mi igen! És ott leszünk hétfőn és kedden. Ki hamarabb (mint én), ki később (mint sokan mások). Megszenvedünk? Vagy nem is lesz olyan ördögi? Nem tudjuk. De bíztos vagyok benne, hogy akik ott leszünk, mind alapos felkészülés után jutottunk el oda. Itt meg nem a hátizsák alapos összekészítésére gondolok... Megküzdöttünk, megdolgoztunk, megérdemeljük, hogy ott legyünk. Nem tudom mások, hogy vannak vele, én néha elcsodálkozom, amikor saját akotásomat olvasom. Ez tényleg az én fejemből szökkent ki? Hát persze, képes vagyok rá! Sokan képesek vagyunk rá.
Örülök, hogy itt lehetek és nagyon örülök annak, hogy sokan büszkék rám. Tudom, nekem a legnagyobb öröm, ha meglesz, de vannak néhányan, akik teljes szívükből támogatnak és végig támogattak a maguk módján. Tudjuk, sokszór az is segítség, ha békén, csendben hagynak. Hány órát, hány hetet töltöttem el ezzel a munkával. Megértés vett körül és bátorítás. Ha már feladtam volna, akkor sem hagyták. Szóval ez nemcsak az én érdemem.


Akadályok is voltak lépten-nyomon. De túlléptem. Gyakran megijedtem, hogy most hogyan tovább. Mindig volt valaki, aki kisegített (ha magamtól nem találtam ki). teljesen nem tudta elvenni semmi és senki a kedvemet.


Itt vagyok, készülök, felkészültem és ha kicsit citeráznak is a lábaim (vagy a hangom) közben... megyek. Igen, persze, az államvizsgáról van szó. Sok szerencsét mindenkinek! Majd jövök a beszámolóval.
4 comments

Murphológia



"Murphy törvénye szerint „ami elromolhat, az el is romlik”. A szállóigeként régóta létező megfigylést először 1952-ben említi ezen a néven Anne Roe, egy meg nem nevezett fizikus ismerősét idézve. Nick T. Spark szerint az elnevezés Edward Murphy amerikai mérnökre utal, aki egy 194849 között a Wright-Patterson légitámaszponton végzett, a gyorsulás emberi szervezetre kifejtett hatását vizsgáló kísérletsorozat során mondta ezt, amikor egy rosszul felszerelt mérőműszer miatt egy kísérletet előről kellett kezdeni."


Érdekes kezdet... aztán hová jutottunk! Ki az, aki manapság ne hallott volna Murphy törvényéről. Keressünk csak rá a gúgölön. Csupa érdekességre bukkanhatunk. Na de nem kell a szomszédba mennünk, hogy láthassuk Murphy törvényének megvalósulását. Jelentkezzen, aki még nem tapasztalta! Hogy éppen akkor esik az eső, amikor strandolni menne, vagy amikor a Csíksomlyói Búcsú van. Hogy akkor nincsen internetkapcsolata, amikor sürgősen el kellene egy mailt küldenie. Hogy akkor nem sikerül a frizurája, amikor fontos helyre kell menni. Hogy akkor ég oda a töltöttkáposzta, amikor anyósék jönnek ebédre, vagy vágódik el a majonéz. Hogy akkor romlik el az autó, amikor sürgősen be kell jutni a városba. Hogy akkor szakad ki a harisnya, amikor a legigéretesebb randira megy. Hogy elromlik a fényképezőgép, amikor az Angel vízesésnél jár. Hogy elromlik az ajtózár, amikor egy vonatot kell elérnie. Hogy becsípi a jobb mutató újját az ajtó, amikor másnap írásbeli vizsgája van. Vagy rokonok jönnek bejelentetlenül látogatni, amikor másnap vizsgája van. Vagy akkor jön a legjobban a szó a szájára, amikor másnap ismét csak vizsgája van. És még egy: akkor van az év legnagyobb bulija, amikor másnap reggel a legfontosabb vizsgája van. Hogy akkor tör ki a veszekedés, amikor legjobban várja haza párját. Hogy akkor kapja a legrosszabb híreket, amikor a legjobb passzban van. Hogy a megtervezett nyaralásnak pontot tesz a végére egy hirtelen jött pénzkiadás. Hogy beletörik a dugóhúzó a borosüvegbe. Vagy, hogy bedagad a foga az államvizsga előtt...
Nem nagy dolgok, bárkivel megtörténhetnek, de akkor is, gyakran feltesszük a retórikai kérdést, hogy "Miért pont én?" Mondom retórikai, mert mi más lehetne a válasz, mint, hogy hát... ez puszta véletlen (mondja más), és tudtam, hogy valami történni fog (mondjuk mi). Ki lehet kerülni, lehet intézkedéseket tenni, bebiztosítani magunkat ellene?
"Ha ráj5tél, hogy 1 mûvelet 4féle módon mondhat csõd5, s mind1iket kivéded, menten fellép az 5ödik. "
Vagy: "Semmit sem lehet a 2balkezesek ellen bebiztosítani, mert a 2balkezesek rendkívül találékonyak."
De akkor mit tegyünk? "Bármely rendszert úgy kell megtervezni, hogy a körülmények legrosszabb elrendezõdését is kibírja."
Nem vagyunk távolról sem tökéletesek. Hibázunk, tévedünk, vagy megtörténik magától, vagy az jószagú tulipán tudja mitől és "Amit ember összerakott, elõbb-utóbb szétesik." És "A dolgok elõbb romlanak, és csak azután javulnak."
Azt mondom nincs megoldás. Azóta, hogy Murphy kimondta a varázsigét... nem jött el a tündér, aki azt feloldja. Várjunk rá... és reménykedjünk... és figyeljük a médiát, nehogy bekövetkezzen és ne tudjunk róla. Aztán azt hisszük még érvényben van és csodálkozunk, hogy mindenki másnak rendben mennek a dolgai...
2009. június 22., hétfő 3 comments

Tervek a jövőre

Szeretnék/m...

..."életet" élni +
...boldog lenni
...szellemi és kommunikációs képességeimet fejleszteni +
...lakásfelujítás +
..."abban" a házban "azt" a konyhát +
...VW Polot +
...kiscicát, kiskutyát +
...fehérhabruhás esküvőt +
...nászutat +
...két gyereket
...hátrányosnak vélt tulajdonságaimat elhagyni
...szebb, jobb, társaságibb, emberbarátabb lenni
...beutazni a világot +
...ha nem is a világot, azokat a helyeket, amelyekről azt mondják, hogy azt az életben egyszer látni kell +
...elégedett lenni önmagammal
...önbizalmat fejleszteni
...megtanulni úszni
...sokat strandolni +
...barátokkal a kapcsolatot sokkal jobban tartani
...szeretetemet sokkal jobban kimutatni
...látni az északi fényt +
...kiépített kertet élősövénnyel +
...könyvtárat +
...fizikai adottságaimból kihozni a legjobbat +
...elmondani mindazt amit valaha elmulasztottam
...több bátorságot
...idegennyelveket tudni +
...kipróbálni a bungee jumpingot +
...esős napokon a kandalló előtt hallgatni egymás történeteit +
...karriert +
...békés világot
...jobb belátásra téríteni az embereket
...megszüntetni minden viszályt, háborút, betegséget, szenvedést, boldogtalanságot, veszekedést, ellenségeskedést +
...nemi egyenlőséget minden téren
...megszeretni a halat
...megszeretni a főzést
...nem panaszkodni
...minden és mindenki fontosra időt szakítani
...nem érezni bűntudatot, ha nem vagyok hibás
...pozitívabban gondolkodni
...gazdag lenni...
...
...
Miért gazdag lenni? Mert jó néhány "szeretném" valósulhatna meg. (Azok amelyek után +-ot tettem.) Nem olyan sok, mégis... talán jobb lenne...
2009. június 21., vasárnap 0 comments

Strandszezon

Ha végre itt nyár, és meleg az idő
Az ember strandra jár, mert azért van itt
Míg anyu öltözik az apu ideges
Hogy olyan lassan készül el,hogy addigra este lesz
Íjjaj, úgy élvezem én a strandot,
Ottan annyira szép és jó
Annyi vicceset látok hallok,
És még bambi is kapható
La-la-la-la, la-la-la-la. -Pancsoló kislány-

Mi is lehetne felvillanyozóbb egy forró nyári napon, mint egy eszméletlen merülés egy hűs
strandban, legyen az medencés vagy "szabadvízi", kinek kinek ízlése szerint. Na jó, van még néhány ötletem, de azokat most nem itt... Szóval strand. Asszociáljuk csak: meleg, víz, napsütés, pancsolás, úszás, napozás, látvány, testek éééés fürdőruha. Strandra két dolog miatt megy az ember: fürdeni vagy napozni. Persze a szemlegeltetés sem az utolsó. Férfiaknak a szép testek látványa nyújthat hozzá nem hasonlítható örömöket, a nőknek meg ott van a legújjabb szezon "dressz" divatja. Miután belemerészkedtünk a vízbe és felidegesedtünk a mellettünk hancúrozó tinik miatt, (mert én már azért nem vagyok az...) leheveredünk lepedőnkre és megkezdődhet a mustra. Hiszen ki napozik becsukott szemmel? Fussunk át néhány fotót:




...a 19. század elején... ...később...a pöttyös...




...a rózsa színeiben...



...a tengerkék változatai...

...na és a Baywachos...


A fiúk...

...az elmaradhatatlan életmentős...

... a macsós...


...a Jim Carreys...
2009. június 20., szombat 2 comments

Cicabarátoknak

I need my teddy! I can't sleep without it!



 
;