2012. április 19., csütörtök

Kedves olvasóim

Ha még egyáltalán léteztek (nem veszem rossz néven, ha nem, hisz én magam is elhanyagoltam a blogot...) végre leírom a tutit:) Nem lesz folytatás. Egyelőre biztosan nem. Sokat töprengtem rajta. Határozott voltam, hogy amint eljön a betöltött 1 év Angliában írok egy újjabb, érdekesebb, másfajta beszámolót. Érlelődött bennem, aztán elmaradt. Sajnos már vannak fontosabb dolgok és nem érzem, hogy annyira le kellene írnom. Mostanában sem időm, sem energiám nincs ide írni és ami a legfontosabb, hogy nem érzem szükségét annak, hogy megosszam a nagyvilággal minden egyes mozdulatomat. Akiknek szántam a beszámolókat azokhoz sosem jutott el, tehát már alapból elvethettem volna. De nem tettem mindaddig, amíg nekem jelentett valamit. Rátaláltam néhány blogra, amelyek ugyancsak erőt adtak a folytatáshoz, úgy éreztem megéri akkor is, ha azok, akikkel szeretném megosztani, nem olvasnak.
Nem mondhatom, hogy eseménytelen az életem, egyáltalán nem, lenne miről írni. Lehetne lelkendezni, dicsekedni, panaszkodni, szomorkodni.
Viszont a jó hír, hogy nem tűnök el teljesen az online világból, soha nem is tűntem el, folyamatosan írom a gasztróblogomat ezen a címen: http://gasztroemi.blogspot.co.uk/
Akit érdekel ez a téma, azt szívesen látom ott is, akit nem, az is benézhet:) 2 blog egyszerre épp nem megy... Most ebben lelek örömet, na nem csak a blogolásban, hanem az ehhez elengedhetetlen konyhai tevékenységekben is. Sütök, főzök, serénykedek és amellett, hogy jól érzem magam a konyhában és blogolok még mennyeieket is eszünk. 3 legyet...:))
Kedvenc blogjaimat viszont nem hanyagolom el, az oldalsávomban levő blogokat ezután is serényen olvasom.
Néhányan megkerestek Angliával, munkával, itteni élettel, au pairkedéssel kapcsolatban. Ha valaki úgy érzi tőlem szeretne tanácsot, ezután is itt vagyok, e-mailben, facebookon bármikor elérhető vagyok és bárkinek szívesen megteszem ami tőlem telik!
Azoknak pedig akik olvastak, követtek, nagyon köszönöm, akik hozzászóltak, azoknak még jobban, hálás vagyok minden szóért!

Befejezésképpen itt van egy vidám kép, amint Bathban malachátra pattantam:))

7 megjegyzés:

Christine írta...

Sajnálom hogy nem folytatod. De tudom magamról, hogy nem mindig megy ez a blogolós dolog. Jó konyházást neked és érezd jól magad!

trollanyu írta...

Még csak nemrég iratkoztam fel, nem ér:) Csak viccelek, én sem tudnék 2 blogot vezetni, ráadásul a gastroblog igencsak időigényes.Majd találkozunk akkor a konyha világában:)

Emi írta...

Christine, köszi! Jó hogy megértesz:) Azért hozzád még be-be nézek azután is:)

Trollanyu, bocsi:) Valahogy mindig úgy voltam, hogy a 2 blogból mindig csak egyikbe írtam. Nem menjen egyik sem a másik róvására... még megsértődnek:) És bjztosan nem veszítelek szem elől a konyhában!!!

Judit írta...

De kar! Mar hianyoltalak! De akkor megvan a miertre a valasz. Majd kovetlek a masik blogodon. Azert az ajanlatom a talalkozasra all. Remeljuk jon a joido, es osszehozzuk! Erezd jol magad a gastroblogon!

Emi írta...

Judit, igen, ez a válasz, éreztem, hogy magyarázkodnom, kell, nem hagyhatom csak úgy annyiba az írást:) Várlak a gasztróblogomon! Nagyon jó lenne találkozni! Remélhetőleg sokminden fog velünk történni a nyáron, hírmorzsák azért lesznek majd a receptek között is:) És hátha kicsit közelebb leszünk, akkor összehozzuk!

MJ írta...

Nahááát! Egy hetet kihagyok és mire jövök vissza? Tán egyszer visszatérsz ide is!
Addig akkor "átmegyek hozzád enni." :)

Zoldnap írta...

Mindenképpen ha még írsz akkor foglak olvasni :-)

Megjegyzés küldése

 
;