Kedves olvasóim

Ha még egyáltalán léteztek (nem veszem rossz néven, ha nem, hisz én magam is elhanyagoltam a blogot...) végre leírom a tutit:) Nem lesz folytatás. Egyelőre biztosan nem. Sokat töprengtem rajta. Határozott voltam, hogy amint eljön a betöltött 1 év Angliában írok egy újjabb, érdekesebb, másfajta beszámolót. Érlelődött bennem, aztán elmaradt. Sajnos már vannak fontosabb dolgok és nem érzem, hogy annyira le kellene írnom. Mostanában sem időm, sem energiám nincs ide írni és ami a legfontosabb, hogy nem érzem szükségét annak, hogy megosszam a nagyvilággal minden egyes mozdulatomat. Akiknek szántam a beszámolókat azokhoz sosem jutott el, tehát már alapból elvethettem volna. De nem tettem mindaddig, amíg nekem jelentett valamit. Rátaláltam néhány blogra, amelyek ugyancsak erőt adtak a folytatáshoz, úgy éreztem megéri akkor is, ha azok, akikkel szeretném megosztani, nem olvasnak.
Nem mondhatom, hogy eseménytelen az életem, egyáltalán nem, lenne miről írni. Lehetne lelkendezni, dicsekedni, panaszkodni, szomorkodni.
Viszont a jó hír, hogy nem tűnök el teljesen az online világból, soha nem is tűntem el, folyamatosan írom a gasztróblogomat ezen a címen: http://gasztroemi.blogspot.co.uk/
Akit érdekel ez a téma, azt szívesen látom ott is, akit nem, az is benézhet:) 2 blog egyszerre épp nem megy... Most ebben lelek örömet, na nem csak a blogolásban, hanem az ehhez elengedhetetlen konyhai tevékenységekben is. Sütök, főzök, serénykedek és amellett, hogy jól érzem magam a konyhában és blogolok még mennyeieket is eszünk. 3 legyet...:))
Kedvenc blogjaimat viszont nem hanyagolom el, az oldalsávomban levő blogokat ezután is serényen olvasom.
Néhányan megkerestek Angliával, munkával, itteni élettel, au pairkedéssel kapcsolatban. Ha valaki úgy érzi tőlem szeretne tanácsot, ezután is itt vagyok, e-mailben, facebookon bármikor elérhető vagyok és bárkinek szívesen megteszem ami tőlem telik!
Azoknak pedig akik olvastak, követtek, nagyon köszönöm, akik hozzászóltak, azoknak még jobban, hálás vagyok minden szóért!

Befejezésképpen itt van egy vidám kép, amint Bathban malachátra pattantam:))

Új év, számvetés, jövő...

Ezt a bejegyzést nagyon régen meg kellett volna írni! Év végén vagy közvetlenül év elején illik számot vetni az elmúlt évre, fogadalmakat tenni az új évre. Elhanyagoltam, pedig a fejemben minden megvolt és esemény is volt bőven az elmúlt évben, lesz ebben is talán még több. Ráadásul amióta ismét nekifogtam a főzőcskézésnek, azóta rengeteg időt töltök el főzéssel és blogolással egyaránt.
Annyira eseménydús volt az elmúlt év, hogy csak hálát adni tudok érte. Terveim sorra teljesültek be, ha nem is rögtön, de idővel. Tapasztalatból tudom, hogy csak hinni kell és nagyon sok minden valóra válhat. De hinni erősen, bízni benne és tenni is érte. Ha csak hiszek, az kutya füle ám. Úgy szeretném ezt megértetni másokkal is, de nagyon kevesen veszik be.
Már 2010 végén elkezdtük trevezgetni, hogy jó lenne elvándorolni. Bárhová, csak reménykedve, hogy jobb lesz. Mert a jövedelem-kiadás kapcsolata majdnem az egyenlőt rúgta és ez bizony nem egy kellemes életmód. Legalább nem minusz volt és mindkettőnknek volt munkahelye, ami szintén nem elhanyagolható tényező a mai időkben, de mi mégis elvágytunk. Főleg én. Eldöntöttük, hogy nem rövidtávú meggazdagodásra vágyunk hanem új életre. Úgy gondoltuk au pairként legegyszerűbb elkezdeni (és mint később kiderült, nem is nagyon van másra lehetőség), Uk-ben, mert a nyelvhez is konyítunk kicsit.
Elkezdődött a keresgélés, ügynökséggel, anélkül. Anélkül sikerült. Hogy ez szerencse volt, vagy erőlködésem gyümölcse... kicsit mindkettő. Tény, hogy január végén már megtudtuk márc. 29-én utazunk. Lassan intézgettük otthoni ügyeinket, felmondtuk munkahelyeinket, eladtuk az autonkat, mert bár ügynökségre így nem kellett fizetni, de így is elég sok pénz kellett. Közeledett a nap, csomagoltunk, búcsuzkodtunk, nem voltak könnyű napok. De kicsit sem éreztem, hogy mégis inkább otthon maradnék. Amikor annyira eleged van, hogy még csak halvány reménysugarat sem látsz a jövőben, akkor nem tud visszariasztani a nagy ismeretlen.



Első repülés, éjszakai érkezés, beutazás Londonba, másnap városnézés, délután találkozás a családdal és utazás "haza".



Nem mondom, hogy néhány pánikrohamon nem estem át, talán túl sok krimit néztünk:) Volt B tervünk is, ha esetleg mégsem a család jelentkezne, hanem valami elrablók... De ők voltak. Megkezdődött az új életünk. Csupa rózsaszín volt minden az első hetekben. Igaz hamar rájöttünk, hogy nem fogtuk ki a mintacsaládot, de még csak az elég jót sem... imádtuk felfedezni az itteni életet, világot és élveztünk minden pillanatot. Majd beállt a rutin. Az unalom és az időnkénti elkeseredettség. Juliusban 9 napot Ibizán töltöttem... vegyes érzelmekkel, amelyekről sosem sikerült itt beszámolni, de talán jobb is.



Augusztusban 3 hét otthon. Kicsit feltöltődtünk, bár nem szívesen jöttünk ide vissza.



Akkor nagyon mélyponton voltam, azt mondtam nem bírom én tovább ezzel a családdal. De kompromisszumot kötöttem magammal, beláttam ha újrakezdjük csak tovább kell várni arra, hogy meglapjuk a munkavállalási engedélyt. Így vagyunk még mindig itt... nemsokára 1 éve... Teltek a hónapok, ráálltunk a pénzgyűjtésre, ami nem egyszerű, mert bár lakbért és számlákat nem kell fizetnünk, nagyon sok pénz elmegy kajára, üzemanyagra, egyebekre. De mára elmondhatom, hogy viszonylag jól keresünk, heti 100 fontot kapunk fejenként a családtól és van 3 állandó extra munkánk, 3 délelőtt, amivel összesen 120 fontot keresünk hetente. Szóval 320 hetente. Ebből bizony szépen lehet élni itt, vagy ha kicsit visszafogjuk, akkor gyűjteni is. A visszafogás viszont nem azt jelenti, hogy vasárnaponként nem megyünk el ebédelni és kicsit vásárolgatni. És ez az amiért azt mondom, hogy jó itt élni! Mert nem kell megkoplalnom, ha megveszek valamit, ami megtetszik.
Az ünnepek nagyon szépen teltek, Karácsony sok ajándékkal, másodnapja óriási meglepetéssel:



Január máris eltelt... február rövid lesz... március valahogy eltelik és áprislit van miért várni, mert jönnek anyukáink meglátogatni minket Húsvétra. Az kicsit újra feltölt, aztán meg csak 3 hónap. Eltelik valahogy. Tervünk már azutánra is kezd kristályos lenni. A megvalósítást majd csak akkor látjuk meg. De erről majd csak akkor!
Visszanézek és boldog vagyok, mert akartuk és itt vagyunk, jól vagyunk, egy pillanatra nem bántuk meg, hogy elindultunk. Hiszünk benne, hogy itt van esélyünk, lesz lehetőségünk és bár az előrejelzések szerint UK sem számít sok jóra sem gazdaság sem munkaügy terén, bízunk benne, hogy meglesz! Ha meg nem, akkor sem kell papírdobozba mennünk lakni. Végülis az otthonunk mindig meglesz...

Az igazi Karácsony

Minden Karácsony az igazi, hisz milyen ünnep lehetne szebb ennél? Na de az idei mindent visz. Annyi minden történt velünk ebben az évben és úgy döntöttünk, hogy nem megyünk haza az ünnepekre, inkább magunkra szenletljük a hazamenéshez szükséges időt és pénzt is. Ahogy közeledett a Karácsony, egyre inkább elbizonytalanodtunk, látva, hogy majd mindenki hazamegy ünnepelni. És a legrosszabb az volt, hogy mehettünk volna, még utolsó percben is... Maradtunk... és izgatottam készülődtünk. Sokat vásároltunk, kaját, ajándékokat, egész héten főzőcskéztem, hogy habár csak ketten leszünk, mégis különleges és szép legyen. Aztán eljött az este. Karácsonyfadiszítés, vacsora, ajándékozás, ajándékbontás, öröm és boldogság. Szép, csendes esténk volt, lélekben végig otthon voltunk.





Másnap csupa lustálkodás. Annyira jólesett!
Hétfőn Londonban készültünk. Mindenképp látni akartuk a várost karácsonyi díszben... nagy csalódás. Majdnem délre sikerült is elkotródni itthonról. Londoni közlekedés... másfél órás útat kb kétésfél alatt sikerült megtenni. Hyde Park- Winter Wonderland volt a fő cél. Igaz szóbajött a London Eye is, mert eddig sosem ültünk fel rá.



Körbesétáltunk Wonderlandben... nem varázsolt el annyira. Valami többre számítottam. Pedig volt ott nagy kerék, beszélő fa, éneklő rénszarvas, sok sok adrenalinnövelő cucc, mint hullámvasút, szellemvasút, mindenféle repítő, dobó stb. Sok sok enni és innivaló. DE, ami a legfontosabb, Magyarok falatozója.



Ettünk magyar kolbászt "árdés" káposztával és töltött káposztát tejföllel.





Láttunk kürtős kalácsot és lángost is, de az már nem fért el kipróbálásra:))



Aztán elindultunk megnézni a kidiszített Londont. Na persze, ha lett volna. Nem tudtam elhinni, hogy sehol egy díszkivilágítás. A Buckingham Palotánál egyetlen karácsonyfa, a parkban egy másik... Közeledtünk London Eyehoz



Néhány beöltözött figura, egy christmas carousel... Jegyvásárlás, Alex annyira izgatott volt, hogy csak úgy húzott maga után. Az sem érdekelte, hogy egyáltalán mennyibe kerül a jegy. Megnéztünk egy pár perces 4D-s tájékoztató filmet. Szuper élmény volt:))) Aztán kis sorbanállás és már el is indultunk felfele. Én csak nézelődtem és csodáltam a látványt, az esti fényeket, gyönyörű volt.



Egyszer csak arra figyeltem, hogy Alex valahogy nem nézelődik, olyan elgondolkodott. Amikor felértünk a tetőre látom, hogy Alex odamegy valakikhez, akik történetesen románok voltak és beszélget velük. Közben megkértek, hogy fotózzak, mire végeztem jön Alex és a fiú, aki elkezd filmezni. Alex megfogja a kezem és elkezdi mondani, hogy már első perctől tudja, hogy... nem tudom miket mondott még, úgy elkezdett dobogni a szívem, hogy nem hallottam mit mond:)) Annyiszor viccelődtünk ezzel, de most tudtam, hogy ez igazi. Elővette a gyűrűt, letérdelt és amikor a London Eye a tetőre ért, megkérte a kezem! Én meg csak sírtam és kisuttogtam egy igent, amiről kiderült, hogy ő nem is hallotta, csak látta, hogy bológattam:)) Mindenki tapsolt körülöttünk és gratulált. Teljesen el voltam varázsolva. Annyira szép volt én meg nem sejtettem semmit egész nap, hogy ő mire készül. És mindenki, de mindenki tudta, csak én nem. Még anyukámtól is megkérte a kezemet előtte:)




Hát így teltek az ünnepek. Menyasszony lettem és a London Eye örökre a kedvenc helyem lesz Londonban!

Széllyes Sándor: Székely Karácsony

Hóba temetkezett csíki havasokon,
Áron – egymagában – fenn a Madarason

– Uram, – fohászkodik – Fiad megszületett,
Karácsony este van… Hogyha megteheted,
Te, aki rendezed ezt a nagyvilágot,
Jutass nekünk is egy kicsi boldogságot.
– Hallottalak, Áron, de nem mondtad kinek?
– A népemnek, Uram, szegény székelyeknek.
Az Úr kicsit hallgat, majd így szól: Áron!
Jókedvemben kaptál… legyen úgy… nem bánom.
De még mielőtt a kérést teljesítem,
Valamit meg kéne magyarázni nekem:
Én a székelyekről hallottam eleget,
Mondtak már rólatok hideget, meleget…
Tudom – hívők vagytok –, sokat imádkoztok,
De szidásomban is világelsők vagytok.
Hallom, magatokat székelynek valljátok,
S kiválasztott népem neveit hordjátok:
Áron, Ábel, Mózes, Dániel és Dávid,
Az egész Biblia – egész Ábrahámig…
Ha jól meggondolom, szinte már úgy vélem,
Hogy Csicsó – Názáreth, s Ditró – Jeruzsálem.
Aztán – ha jól értem – magyar a beszéded,
S mégis a székelyek boldogságát kéred…
Miféle náció, ha a nyelve magyar?
– Ó, Uram, – szólt Áron – a székely is magyar,
Csak egy kicsivel több.
Úgy legalább három vagy négy fokkal.

Ott állt a sok fenyő keményen, vigyázban,
Gyertyák pislákoltak ezer csíki házban,
Megkondult Csíksomlyó máriás harangja,
S szelíd korholással szólott az Úr hangja:
– Jól van, Áron fiam, és most tartsunk rendet:
Ez a „kicsivel több” megmagyaráz mindent.
Én megértettelek, és most érts meg te is:
Kicsivel ezért több a szenvedésetek is.

Garnier allergia

Szeretem a Garnier termékeket, sajnos kiderült a bőröm nem annyira értékeli erre irányulóigyekezetemet. Vagyis nem, hogy nem annyira értékeli, hanem teljesen visszataszítónak tartja. Pedig igazi készletem van: testápoló, önbarnítós testápoló, arckrém, még arckrém, arclemosó, arctisztító, deo...

Testem fellázadt! Azt mondta elég. És ha nem értek a gyengéd figyelmeztetésekből, akkor majd ő megmutatja. És így is lett. Már régebben tapasztaltam, hogy valami nincs rendben az arcbőrömmel. Kipirul, ég, viszket és olyan kérges. Aztán egy időre abbahagyja. Majd kezdi, órákig. Bár kézzel lábbal tagadtam, de valószínű volt, hogy az annyira tökéletesnek hitt krémem az oka.
Ő:


Abbahagytam a használatát és jó sok idő mulva elmult az irritáció.

Mivel ilyenkor ősszel gyakran kiszárad az érzékeny bőröm és szüksége van radirra, hozott a Mikulás egy ilyet:



Szuper nem? Kicsit úgy néz i, mintha cipőtisztító lenne:), de az a kefécskéje olyan kis puha, kellemes... Hittem én. Kipróbáltam. Éreztem, hogy húzódik utána rendesen a bőröm és ég is kicsit, de gondoltam elmúlik. Egy nap kihagyással újra használtam. Jó alaposan, bőven. Még jobban húzódott, égett, de erre is van megoldás. Bekentem a fennt említett krémmel, hátha jó lesz. Végülis nem volt biztos, hogy az anno attól volt... kis naiv... Még lefekvéskor is égett az arcom. Éjszaka arra ébredek valami nincs rendben. Nagyon ég az arcom, húzódik, megtapogatom, atya éééég milyen kérges és olyan duzzadt. Kicsit még szundítottam... mert miért ne, de zavart nagyon. Tükörbe néztem... senkinek nem kívánom!!! Az egész arcom be volt dagadva, a szemeimet is beleértve, olyan kerek fejem volt, mint egy szép dagadt dinnye. De nem zöld, hanem vörös. Gondolom mindenkinek ismerős, amikor véletlenül valamelyik testrésze úgy leég mint a rák. A lehető legsúlyosabb égéssel. Na ez olyan volt. Bónusz kéreg az arcomon... és égő érzés, viszketés.
Leesett! Ez bizony allergia! Soha semmire nem voltam allergiás életemben! Mit tegyek? Hidegvizes borogatás, ami segít levenni a gyulladást és valamennyire enyhíti az égető érzést. Enyhén bekentem aloe vera gellel, de nem nagyon merek semmit rárakni, nehogy rosszabb legyen. Utánanéztem és bizony lehetek allergiás egy termékcsaládra, vagy akár többre is. Hurrá! Azt is olvastam, hogy az ilyen két nap alatt elmulik, vagy legalábbis sokat enyhűl. Reménykedek. Már kicsit leszállt a dagadás, a szemeim már majdnem rendesek. Az arcpír és az égetés nem hagyta alább. Éjjelre ismét borogatom, az nem tehet rosszat. És kidobom az összes Garnier cuccomat! Viszont érdekes, hogy a testem bírja, hisz a testápolót régóta használom...

Nos így jártam...