2011. november 24., csütörtök 5 comments

Áááá......

Kész, vége, ennyi, elbúcsúzok, megőrülök, elmegyógyintézetbe megyek. Ott legalább nincsenek munkavállalásra vonatkozó korlátozások. Igen, megtörtént. Ami annyira várható volt és mégis... lesúlytott.
Tegnap Daminan Green, a britt bevándorlásügyi miniszter bejelentette, hogy 2 évet meghosszabbítják a román és bolgár állampolgárokra vonatkozó munkavállalási korlátozásokat. Na köszönjük szépen! Mondott még sok szépet, hogy miért és hogyan és fenyegetőzött, hogy így meg amúgy lesz és hogy haggyám nekünk, akik el akarják venni a tiszetességes munkanélküli britt állampolgároktól a munkalehetőségeket... háháhá.
De sebaj, mi már itt vagyunk és csak 8 hónap van még hátra a blue cardig. Aztán meg... csak nem tessékel ki innen ez a kedves Damian és társai!
Lényeg, az utolsó kis reménysugár is szertefoszlott, hogy augusztus előtt megszabadulhatok innen. Szomorú, kicsit depis vagyok, amúgy is, nem csak emiatt. Talán emiatt a fura, nemtél-tél miatt??? És minden egyéb... Át kellene csoportosítani energiáimat valami hasznos, kellemes, okos tevékenységre, hogy ne legyen ilyen rutin és egyhangú az élet... nincs ötletem!
2011. november 5., szombat 3 comments

Hiányzik...

... az otthonom,
az otthoni ébredés,
a téli reggelek illata,
a csodás nyári napok,
szülőfalum,
Csíkszereda,
az esti séták a városban,
nagymamám,
a tavalyi magyar X Factor,
a magyar nyelvű tv,
a magyar zene,
az utolsó albérletünk,
az utolsó otthon eltöltött félév,
hogy magyar anyanyelvű emberekkel beszéljek és a legszofisztikáltabb magyar szavakkal fejezzem ki magam,
hogy meggyet, szilvát, almát, zöldborsót szedjek a kertben,
az otthon csendje,
a ritkaságszámban menő felszadadult/elszabadult esték,
az erdélyi mulatságok,
a szemetgyönyörködtető vidék,
az ismerős arcok,
a hazai ízek,
a kürtőskalács,
a töltött káposzta,
a szalonna, túró,
a pálcikás, fehér vattacukor,
a csíksomlyói búcsú,
a főtt kukorica,
a miccs,
az erdő, mező,
a hegyek,
a hagyományok,
a hívő emberek,
a templombajárás,
a testvérem gyerekei, akik úgy nőnek fel, hogy nem is látom őket,
Szilvia,
a semmittevés...

Hiányzik egy darab belőlem, ami örökre otthon maradt!
2011. november 1., kedd 3 comments

Testsúlykontroll

Jó tudományosra sikeredett cím után hadd meséljek kicsit magamról. Életemben "alúltáplált" voltam. Na nem éppen amiatt, hogy nem volt meg a napi betevő, csak úgy. Betegesen sovány és rossz étvágyúnak számítottam. Mindig mindenki szenvedett velem, akinek részéül jutott a táplálásom. Aztán én is szenvedtem magamtól, mert nekem kellett gondoskodni a napiról. Jó volt, hogy a kevéssel is beértem, de hamarosan megsínylette a gyomrom, jöttek a fájdalmak. Igyekeztem orvosolni úgy ahogy, nem lett belőle különösebb probléma. Amikor már annyira cseperedtem még jól is jött és büszke is voltam rá, hogy nekem aztán nincs súlyfelesleg problémám és nem is kell aggódjak, hogy mit ehetek meg. 23 éves koromig még sosem léptem át az 50 kilós súlyhatárt. Stabilan tartottam a 48-at, majd elkezdtem gyorsétteremben dolgozni. 52!!! Végül jött a vándorlásos herce-hurca és visszanyertem ideális testsúlyomat. DE következett Anglia... ismét 52 és csak azért álltam itt meg, mert hazalátogatva szembesültem vele, hogy mennyire nem jó uton haladok. És, hogy nagy hiba azt hinni, hogy sosem fogok meghízni, mert nekem nincs benne a génjeimben. Lehet nem leszek soha 95 kiló, de nekem már a 61 is temérdek sok.

Nyaralásból visszatérve, elhatározással felfegyverkezve változtattam a fél év alatt megszokott táplálkozási rendszeremen. Előtte még jól elpanaszkodtam itt, a blogon, hogy elhíztam és semmit sem tudok tenni ellene, mert igazán nem tudom hol a hiba. Pedig annyira egyszerű! Azért híztam, mert sokat ettem és millió kalóriát nyomtam magamban egész álló nap! Egyszeri ételadagom akkorára nőtt, mint amit a párom evett, pedig előtte is mindig én felét ettem, mint ő. De hát ha egyszer van, finom és jólesik, akkor...??? Na hát akkor sem. Csak ehhez kellett egy nagy lökés és akarat. Megvolt, amikor otthon minden egyes lélektől azt kaptam, hogy meg vagyok hízva. Pegid csak 4 kiló volt. És nem is rosszindulatból mondták, hanem mert állítólag jobban áll, mint a beteges soványság. Nekem viszont nem kell!!! Még mindig a 48 az ideál és ebből nem hagyok ki!

Jelentem testsúlykontrollom kezd beállni. Egyelőre nem tökéletes, de müködik, fejlődik, halad. Szeptember elejétől már 2-szer sikerült elérnem a 48 kg-t. Igen kétszer, mert először még azt hittem, hogy ha egyszer elérem, akkor már mindent lehet. De jaj, mennyire nem. Olyan gyorsan 50 lettem, mint ahogy pillantottam. Itt állt meg a játszma. Láttam, hogy lehet, hogy müködik és, hogy mi a stratégia.
Az én óriási titkom, amivel 2, de akár 4 kilót is le lehet fogyni... dobpörgéééésss... az önmegtartóztatás. Igen, tudom, nehéz, lehetetlen. Amikor tele a hüttő és még hétvégén sütit is sütöttem és ott vannak a Tescoban, karnyújtásnyira a nem éppen legfinomabb, de a legkívánatosabban csomagolt finomságok, amelyeket muszály megkóstolni és ott nem lehet hagyni és ha már megvettük és otthon van, akkor gyorsan meg kell enni és... kit érdekel, hogy ezer plussz kalória, és hogy már késő este van és tele a has és fáj...

Először jött az elhatározás. Aztán a tájékozódás. Searchingelés órákat, napokat a nekem tetsző, megfelelő lehetőség, diéta, akármi után. Mozgás kizárva! Lusta d*g vagyok! Csak 4, aztán már csak 2 kilóról volt szó. Kell lennie megoldásnak. Megtaláltam. Nem elég az, hogy sok zöldség gyümölcs, műzli blabla, ha mindenből sok!!! Titkom (mégegyszer, talán most nem térek el a tárgytól): mindenből mindig kevésszer keveset! ÉÉÉs nézni a kalóriákat! Megszállott kalóriamániás lettem. Nem számolgatom, ha főzök, de mindenen megnézem, hogy mennyi van benne. Ha reggeliznék és 3 féle műzli, pehely, cucc van otthon, akkor megnézem melyikben mennyi kalória van és azt válaszom, amiben 2vel kevesebb van, mint a másikban:)) Ha olyan húst főzök, (mivel másról is gondoskodnom kell- férfi, mégsem etethetem salátával és csirkehússal...), akkor figyelek arra, hogy a sajátomat csak párolom, míg az övét párolás után megsütöm. Vagy, ha salátát készítek, (amit ő is nagyon szeret), akkor az övére teszek mindent bőven: majonéz, tejföl, sajt, sonka, kechup, minden féle dresszing, míg nekem csak kevés oliva olaj, ecet, só.
And the final touch: mindenből KEVESET!!!, ami azt jelenti, hogy az eddig adagom felét (jó na, néha háromnegyedét) eszem.
Egy dietetikus tanácsa szerint az ételadag 20%-al való csökkentése, low-fat ételek fogyasztása, az étkezések közötti "snack" kihagyása és a napi fél óra testmozgás elegendő ahhoz, hogy lefogyjunk. Jelentem, kevesebb is elég! (Ha csupán 4 vagy 2 kilóról van szó)

Napi háromszor étkezek (háromfogásos étel elfelejtve, majd eszembe jut, ha otthon ünnepi ebédre leszek hivatalos:), evés után rögtön egy falatnyi desszert megengedett, mint monjuk egy kocka csoki, vagy egy szem bonbon. Ebéd előtt egy csésze zöld tea (ezt is jelentem, hogy nagyon elősegíti az emésztést). Étkezések között pedig egy alma vagy körte vagy bármilyen gyümölcs. Ha éhesnek érzem magam... egy pohár víz! Vacsora után pedig nincs több rágcsálás! Sem film közben, sem semmikor! És annyira müködik! Már majdnem egy hete a 48ason áll a mérleg mutatója. Tovább nem akarok menni, csak ezt megtartani, de még egyszer nem követhetem el ugyanazta a hibát. Ezt a stratégiát tartanom kell!
Annyira boldog és éhes vagyok, hogy felfalnám a hüttőt és az édességes szekrényt, de nem, nem teszem, mert ismerem a következményeket, és mert most erős az elhatározásom és nem tudom meddig tart... De lehetséges! Kezdem imádni az alakom csak kár, hogy itt a borús ősz, vagy tél vagy akármi, és szép testemet el kell rejteni meleg, puha takaróba... Na de lesz még nyár...



Mindenkinek kellemes fogyást! Az eredmény élvezet és boldogság! Úgy megengednék most magamnak egy szem csokit, abból a finomból, amit Olaszországból kaptunk... de nem teszem:)) Óóó nem is kívánom!! - na így kell fogyni!
 
;