A mai nap több szempontból is sikeres volt. Először is: az elmúlt vasárnap sikerűlt rátalálni (rákeresni) a katolikus templomra. Sajnos későre ahhoz, hogy be is tudjunk menni. Viszont ma felkeltünk időben, fél órát autókáztunk és időben megérkeztünk. Ez volt az első alkalom, hogy itt templomba mentünk, mármint katolikusba és nemcsak látogatóba, hanem misére. Kis lelkünknek már nagy szükésge volt egy kis megnyugvásra. Meg aztán egy kicsit mintha otthon lettünk volna. Merthogy katolikus. Nagyon kiváncsi voltam, hogy milyen is lehet itt egy mise és úgy egyáltalán az egész. Nagy meglepetésemre a parkoló zsúfolva volt, akárcsak a templom. Igaz, hogy egy kisebb citynek és az egész környéknek ez az egy katolikus temploma van (a hozzánk közeli kisvárosokban mindkettőben van -felbátorodva majd oda is elmegyünk) és sok a bevándorló Swindonban. Ha megindulsz az utcán, ránézésre is alig látsz angolokat. Rengeteg az indiai. Visszatérve a templomra, bejáratnál kedvesen üdvözöltek és kezünkbe adtak néhány lapot, amelyen a mise menete követhető volt. Nemcsak nekünk, mindenkinek. És bizony mindenki nézte is azokat. Kellemes volt, jól esett ott lenni, nem ez volt az utolsó alkalom.
Miután lelkünket tisztába tettük, célba vettük a frissen felfedezett shopping centert. Én ugyanis nagy tervező vagyok, szeretem, ha tudom hova megyünk, mit csinálunk, mennyi pénzt költünk... bár utóbbi néha... mellémegy:) Bizony tervvel készültem. Volt ugyanis 40 font elkölteni való pénzem, amivel kedves párom megajándékozott engem! Cipőre és dzsekire/kabátra volt szükésgem, gondoltam azt veszem meg, amelyik megtetszik. És valóra vált egy álom:) Lett (kínkeserves keresgélés-válogatás-próbálgatás-csalódás után) egy szuper Nike cipőm. Úgy megmutatnám, de lusta vagyok most lefotózni, feltölteni... Boldogságom határtalan. Gondolkodtam, hogy ha nem is alszok benne, de legalább ide tehetném az éjjeliszekrényemre, hogy reggel első pillantásom rá essen:)))
Szivecském sem maradt alúl, neki is vettünk egy jó kis bakancsot dolgozni. Sőt, először neki vettünk. Mást itt nem találtam, de korgó gyomrunkat még gyorsan megnyugtattuk egy kis "egészséges" KFC kajával. -nesze nektek plusz kilók! Szétnéztünk a Farmers Marketen is, de bár sok szemrevalót láttam, visszafogtam magam. Azzal irány a központ. Hátha meglesz a kabát is. Meg is lett volna, de... meggondoltam magam. Ha már sportcipőt vettem, akkor dzseki dukál hozzá, a kabát meg... kicsit elegáns volt. Így maradtam semmivel és térdig kopott lábakkal. DE... dobpörgés... van Nike cipőm:)))
Szép kis vasárnapunk volt és az a legjobb benne, hogy ha hétvégén kimozdulunk jól is telik és nem folyik össze a két hét. És ha még shoppiingolhatok is...:)))(ördögi nevetés...)
Mivel a statisztika szerint még mindig ez a legnépszerűbb és legkeresettebb bejegyzésem, ezért így félév után gondoltam kicsit érdemes lenne updatelni. Főleg mert már annyi idő eltelt azóta, hogy mondhatni profi lettem a témában:) Na jó, egyáltalán nem, de sokkal okosabb vagyok:)))
Bevezető összegzésként: az élet Angliában még mindig szép. És hiszem, hogy egyre szebb lesz. Még akkor is, ha sorra jönnek az akadályok. Egyeseket sikeresen vesszük, másokat kikerüljük vagy megpróbálunk más utat keresni.
Hadd kezdjem újra az elején. Csak röviden. Mi szükséges ahhoz, hogy Romániából Angliába "népvándolorjunk"? -merthogy eléggé tömeges még a jelenlegi helyzetben is.
1. Valamilyen színtű nyelvtudás. Enélkül csak turistáskodjunk. Még az sem egyszerű.
2. Erős elhatározás. Anélkül csak szenvedés lesz az egész. Főként az elején.
3. Felkészülés. Anyagilag, lelkileg. Otthon minden folyamatban levő dolog lezárása.
4. Útlevél. Tudom ez nem kötelező, de azt mondom jobb ha van. Főleg, hogy a hivatalos tartózkodás megszerzése miatt el kell küldeni a Border Agencyhez egy személyedet igazoló iratot, ami lehet útlevél vagy személyi. Ha csak egyik van, akkor jó pár hónapig nem tudod igazolni majd sehol sem magad. Esetünkben 5 hónap! Jóljött, hogy megvan az útlevél.
5. Tisztában legyünk a lehetőségeinkkel. Jelen esetben azzal, hogy romániaiként pillanatnyilag nem lehet szabadon munkát vállalni. Legálisan. Tehát hiába reménykedünk abba, hogy kijövünk és majdcsak lesz valami. Nem, nem lesz, mert dokumentumok nélkül senki nem vesz fel. Ha céggel jövünk vagy au pairként, mezőgazdasági munkára, akkor igen.
Amint megérkeztünk: ne húzzuk az időt, legjobb első héten elküldeni a papírokat a Border Agencynek, úgyis rengeteg időt felvesz.
Nyissunk bankszámlát. Ha egyik bank nem akar, akkor keressünk másikat. Minden bankban mások a feltételek, nekünk a NatWest jött be és teljesen elégedettek voltunk. Fél év után máris ugradelték a számlánkat. Ami jó.
Keressünk nyelviskolát. Minél több idő eltelik annál frusztrálóbb, hogy nem megy annyira a nyelv mint kellene. Ha nem tanulsz nem leszel okosabb. Vannak ingyenes nyelvkurzusok, nem kell startból Cambridge kurzust végezni. Majd idővel:)
Au pairnek lenni nem mindig szuper. Vannak jó oldalai is, mint pl, hogy minden számlát a család áll, jó esetben még kajára sem kell költeni, tehát a kis kereset majdnem teljes egészében megmarad. Nekünk ez nem teljesen így van, kajára és üzemanyagra nagyon sok elmegy, de kárpótlásként van egy 3 szobás +konyha, fürdő, teljesen külön álló lakásunk tvvel, internettel. Napi 5 óra munka után azt csinálunk amit akarunk, van rendelkezésünkre álló autó, amit akkor és arra használunk amikor és amire akarunk. És van extra munkánk, amivel még egyszer annyit keresünk amit itt a családtól kapunk. Így tudunk kicsit félretenni is és shoppingolási kényszermet is sikresen kielégíthetem időnként:) Ha ez nem lenne elég pozitívumból, akkor folytatom. Kirándulunk, lustálkodunk, egyszóval jól élünk. Örömmel tölt el, hogy amikor azt hallom otthoniaktól, hogy, nincs pénz a legszükségesebbekre sem, akkor én... már több, mint fél éve nem tudom milyen az, amikor nincs. Ez meg nem dicsekedés akar lenni, hisz még csak a legalján vagyunk. De ha csak ennyire lesz jó ezután is, már akkor is megérte eljönni és otthagyni az otthoni életet!
Panaszkodni ugyan mindig lehet, nekem is előjön időnként, elkeseredek a létező rossz miatt... de minek? Eddig is egymagam jutottam el, vagyis mi ketten, ezután is menni fog. Jobban esik megosztani azt, hogy... ma megvettem egy cipőt, ami az álmom volt, mint oldalakon részletezni, hogy mi nem felel meg nekem és miért kell így lennie.
Néhány dolog, amiket érdemesnek tartok megemlíteni:
Közlekedés: Szeretem, hogy mindenhol, minden ki van táblázva, lámpázva, festve, csak hozzá kell szokni és minden olyan praktikus, gyors, egszerű. Az autópályák nem a kedvenceim, mert olyan unalmasak. De ha gyorsan kell eljutni valahová, akkor a legjobb megoldás. Mindenhová több út vezet. Ha nem jó helyen térünk le, még mindig ott a következő letérő. A vezetéssel sajnos bajban vagyok. Nem azért mert nem megy, hanem amire belejöttem volna hostanyu beszólt, hogy nem vagyok bíztosítva és nem kellene vezetnem az új autót. Igaza van, de mivel a bíztosítás nagyon sokba kerül és itt személyre, nem autóra csinálják, egyelőre úgy döntöttünk, hogy nem is leszek.
Táplálkozás: Anglia nem a konyhájáról híres és időnként nagyon elámulok, hogy miket esznek és neveznek ebédnek, illetve vacsorának. De van benne jó is, csak hozzá kell szokni. Nekünk eléggé nehezen ment, kezdve a krumplitól, kenyér, fűszerek, egyéb alapanyagok. Van, amivel ma sem tudtunk megbékélni, de már vannak kedvenceink. A heti nagybevásárlásnál már rutinosan járjuk a sorokat és tesszük a kosárba az egyes alapanyagokat, étkeket. Nem, nem eszünk kész ételeket. Próbáltuk, nem jött be. Félkész néha becsúszik, a félkész pizza és fagyasztott szalmakrumpli a mi "quilty pleasure"-ünk. Azonban sokkal több tejet, tejterméket, zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk mint otthon. Nem feledkezünk meg a "5 a day"-ről. Ha nincs is meg minden nap, de igyekezünk.
Életvitel: A munka mellett legyen meg a kikapcsolódás is. Ne csak abból álljon az élet, hogy munka-alvás-munka-alvás. És évente legalább egyszer, de inkább kétszer nyaralás/utazás. Karácsonyra mi is tervezünk egy kisebb kiruccanást. Aztán jövőre már nagyobbat is, az országon kívül. És nem a hazalátogatásra gondolok!
Amiket szeretek: képeslapküldés mindig, minden alkalomra, mindig hoz levelet a posta, mindent el lehet intézni interneten, telefonon, levélben, van sok szabadidőm, azok a vidéki mesebeli házikók, mindenki kedves, shopping:)), kicsomagolni bevásárlás után, megtömni a huttőt minden hétvégén, andalogni ismeretlen városokban, megpihenni a parkok rövidre nyírt füvén...
Amiket nem szeretek: a házak, lakások berendezése, nincs függöny, sok légy, bogár, pók, időjárás!!!, legtöbb helyen nincs keverőcsapos víz, nem tudok tusolni csak fürdeni, fürdőkben a spárgás villanykapcsoló, elhagyatott helyen való élés, hideg a lakásban, beépített szekrények...
Mindezeket elmondva talán érthető, hogy miért nem adnám fel mindezt és mennék haza, csak azért, mert különben a törvénykezés miatt itt kell maradnom még 9 hónapig. És otthon mit csinálnék? Mindennek megvan a rossz oldala is, nem tartom érdemesnek arról beszélni. Mondom én, minazt eltörli egy egy csodásra sikerül nap.
Amit esetleg megemlítenék, még mindig nem sikerült barátokat szereznünk a környéken és egyre magányosabbnak érezzük magunkat. Jól esne kicsit másokkal kimozdulni, elmenni ide-oda. De rajta vagyunk, csak valahogy sosem az igazi.
Mindazokak, akik hasonlóra készülnek, azt ajánlom, legyetek bátrak, merjetek belevágni és ne féljetek az újtól! Legyetek felkészülve és rugalmasak. Ha nem éppen úgy alakúl, ahogy otthonról látszott...van megoldás, nem kell hazarohanni, mérlegelni kell és lehetőséget keresni. Tudni kell kompromisszumot kötni, néha helytállni és megmutatni, hogy igenis van helyed itt.
Bevezető összegzésként: az élet Angliában még mindig szép. És hiszem, hogy egyre szebb lesz. Még akkor is, ha sorra jönnek az akadályok. Egyeseket sikeresen vesszük, másokat kikerüljük vagy megpróbálunk más utat keresni.
Hadd kezdjem újra az elején. Csak röviden. Mi szükséges ahhoz, hogy Romániából Angliába "népvándolorjunk"? -merthogy eléggé tömeges még a jelenlegi helyzetben is.
1. Valamilyen színtű nyelvtudás. Enélkül csak turistáskodjunk. Még az sem egyszerű.
2. Erős elhatározás. Anélkül csak szenvedés lesz az egész. Főként az elején.
3. Felkészülés. Anyagilag, lelkileg. Otthon minden folyamatban levő dolog lezárása.
4. Útlevél. Tudom ez nem kötelező, de azt mondom jobb ha van. Főleg, hogy a hivatalos tartózkodás megszerzése miatt el kell küldeni a Border Agencyhez egy személyedet igazoló iratot, ami lehet útlevél vagy személyi. Ha csak egyik van, akkor jó pár hónapig nem tudod igazolni majd sehol sem magad. Esetünkben 5 hónap! Jóljött, hogy megvan az útlevél.
5. Tisztában legyünk a lehetőségeinkkel. Jelen esetben azzal, hogy romániaiként pillanatnyilag nem lehet szabadon munkát vállalni. Legálisan. Tehát hiába reménykedünk abba, hogy kijövünk és majdcsak lesz valami. Nem, nem lesz, mert dokumentumok nélkül senki nem vesz fel. Ha céggel jövünk vagy au pairként, mezőgazdasági munkára, akkor igen.
Amint megérkeztünk: ne húzzuk az időt, legjobb első héten elküldeni a papírokat a Border Agencynek, úgyis rengeteg időt felvesz.
Nyissunk bankszámlát. Ha egyik bank nem akar, akkor keressünk másikat. Minden bankban mások a feltételek, nekünk a NatWest jött be és teljesen elégedettek voltunk. Fél év után máris ugradelték a számlánkat. Ami jó.
Keressünk nyelviskolát. Minél több idő eltelik annál frusztrálóbb, hogy nem megy annyira a nyelv mint kellene. Ha nem tanulsz nem leszel okosabb. Vannak ingyenes nyelvkurzusok, nem kell startból Cambridge kurzust végezni. Majd idővel:)
Au pairnek lenni nem mindig szuper. Vannak jó oldalai is, mint pl, hogy minden számlát a család áll, jó esetben még kajára sem kell költeni, tehát a kis kereset majdnem teljes egészében megmarad. Nekünk ez nem teljesen így van, kajára és üzemanyagra nagyon sok elmegy, de kárpótlásként van egy 3 szobás +konyha, fürdő, teljesen külön álló lakásunk tvvel, internettel. Napi 5 óra munka után azt csinálunk amit akarunk, van rendelkezésünkre álló autó, amit akkor és arra használunk amikor és amire akarunk. És van extra munkánk, amivel még egyszer annyit keresünk amit itt a családtól kapunk. Így tudunk kicsit félretenni is és shoppingolási kényszermet is sikresen kielégíthetem időnként:) Ha ez nem lenne elég pozitívumból, akkor folytatom. Kirándulunk, lustálkodunk, egyszóval jól élünk. Örömmel tölt el, hogy amikor azt hallom otthoniaktól, hogy, nincs pénz a legszükségesebbekre sem, akkor én... már több, mint fél éve nem tudom milyen az, amikor nincs. Ez meg nem dicsekedés akar lenni, hisz még csak a legalján vagyunk. De ha csak ennyire lesz jó ezután is, már akkor is megérte eljönni és otthagyni az otthoni életet!
Panaszkodni ugyan mindig lehet, nekem is előjön időnként, elkeseredek a létező rossz miatt... de minek? Eddig is egymagam jutottam el, vagyis mi ketten, ezután is menni fog. Jobban esik megosztani azt, hogy... ma megvettem egy cipőt, ami az álmom volt, mint oldalakon részletezni, hogy mi nem felel meg nekem és miért kell így lennie.
Néhány dolog, amiket érdemesnek tartok megemlíteni:
Közlekedés: Szeretem, hogy mindenhol, minden ki van táblázva, lámpázva, festve, csak hozzá kell szokni és minden olyan praktikus, gyors, egszerű. Az autópályák nem a kedvenceim, mert olyan unalmasak. De ha gyorsan kell eljutni valahová, akkor a legjobb megoldás. Mindenhová több út vezet. Ha nem jó helyen térünk le, még mindig ott a következő letérő. A vezetéssel sajnos bajban vagyok. Nem azért mert nem megy, hanem amire belejöttem volna hostanyu beszólt, hogy nem vagyok bíztosítva és nem kellene vezetnem az új autót. Igaza van, de mivel a bíztosítás nagyon sokba kerül és itt személyre, nem autóra csinálják, egyelőre úgy döntöttünk, hogy nem is leszek.
Táplálkozás: Anglia nem a konyhájáról híres és időnként nagyon elámulok, hogy miket esznek és neveznek ebédnek, illetve vacsorának. De van benne jó is, csak hozzá kell szokni. Nekünk eléggé nehezen ment, kezdve a krumplitól, kenyér, fűszerek, egyéb alapanyagok. Van, amivel ma sem tudtunk megbékélni, de már vannak kedvenceink. A heti nagybevásárlásnál már rutinosan járjuk a sorokat és tesszük a kosárba az egyes alapanyagokat, étkeket. Nem, nem eszünk kész ételeket. Próbáltuk, nem jött be. Félkész néha becsúszik, a félkész pizza és fagyasztott szalmakrumpli a mi "quilty pleasure"-ünk. Azonban sokkal több tejet, tejterméket, zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk mint otthon. Nem feledkezünk meg a "5 a day"-ről. Ha nincs is meg minden nap, de igyekezünk.
Életvitel: A munka mellett legyen meg a kikapcsolódás is. Ne csak abból álljon az élet, hogy munka-alvás-munka-alvás. És évente legalább egyszer, de inkább kétszer nyaralás/utazás. Karácsonyra mi is tervezünk egy kisebb kiruccanást. Aztán jövőre már nagyobbat is, az országon kívül. És nem a hazalátogatásra gondolok!
Amiket szeretek: képeslapküldés mindig, minden alkalomra, mindig hoz levelet a posta, mindent el lehet intézni interneten, telefonon, levélben, van sok szabadidőm, azok a vidéki mesebeli házikók, mindenki kedves, shopping:)), kicsomagolni bevásárlás után, megtömni a huttőt minden hétvégén, andalogni ismeretlen városokban, megpihenni a parkok rövidre nyírt füvén...
Amiket nem szeretek: a házak, lakások berendezése, nincs függöny, sok légy, bogár, pók, időjárás!!!, legtöbb helyen nincs keverőcsapos víz, nem tudok tusolni csak fürdeni, fürdőkben a spárgás villanykapcsoló, elhagyatott helyen való élés, hideg a lakásban, beépített szekrények...
Mindezeket elmondva talán érthető, hogy miért nem adnám fel mindezt és mennék haza, csak azért, mert különben a törvénykezés miatt itt kell maradnom még 9 hónapig. És otthon mit csinálnék? Mindennek megvan a rossz oldala is, nem tartom érdemesnek arról beszélni. Mondom én, minazt eltörli egy egy csodásra sikerül nap.
Amit esetleg megemlítenék, még mindig nem sikerült barátokat szereznünk a környéken és egyre magányosabbnak érezzük magunkat. Jól esne kicsit másokkal kimozdulni, elmenni ide-oda. De rajta vagyunk, csak valahogy sosem az igazi.
Mindazokak, akik hasonlóra készülnek, azt ajánlom, legyetek bátrak, merjetek belevágni és ne féljetek az újtól! Legyetek felkészülve és rugalmasak. Ha nem éppen úgy alakúl, ahogy otthonról látszott...van megoldás, nem kell hazarohanni, mérlegelni kell és lehetőséget keresni. Tudni kell kompromisszumot kötni, néha helytállni és megmutatni, hogy igenis van helyed itt.
Már egy ideje, csak hagynom kellett kicsit ülepedni. Túl nagy volt a káosz a fejemben, most már jobb.
Nem tudom említettem-e már, ha meg nem, akkor most pont itt van az ideje: romániainak lenni szívás. Legalábbis UK-ben pillanatnyilag nagyon az. Magyarságom, székelységem ide vagy oda, (még) nincs magyar állampolgárságom, így mit sem segít. Bár érdekes helyzet lenne, ha meglenne. Vajon elfogadnák? Vagy mivel román is van, csak oda sorolnának?
Tény: az EU két "legfrissebb" tagállamából származó egyéneknek korlátozott munkavállalási lehetőségeik vannak UK-ben. Értsd nagyon korlátozott. Mindezt az eddigi szabályok szerint 5 évig lehet fenntartani. De mivel mostanában gyakran megesik, hogy játék közben odébb tolják a kapufát, nagy valószínűség szerint ez fog történni ebben az esetben is. Ugyanis jövő év elején meg kellene nyissa kapuit az ország az előbb említett országokból érkező munkavállalók előtt is. Teljesen. A jelenlegi helyzetet és az előrejelzéseket tekintve ez nagyon valószínűtlen.
Ez nem azt jelenti, hogy lehetetlen, hanem, hogy körülményes és időigényes a munkavállalás. Mit jelent ez? Ha újonnan érkezünk UK-be kaphatunk tartózkodási engedélyt, mint: au pair, self employed, self sufficient és még néhány, általam csak "nem normális munkának" nevezett területen. Ha egy évet legálisan dolgozunk meszakítás nélkül, ami azt is jelenti, hogy ugyanazon a helyen, akkor igényelhetjük az u.n. blue cardot, ami feljogosít, hogy akármilyen területen munkát vállalhassunk. Amíg megkapjuk az u.n. worker accesion cardot, ami au pairként a legális tartózkodást és munkát jelenti, eltelik jó néhány hónap, esetemben 4 és az egy év csak onnan kezdődik, mivel előtte nem szabad(na) dolgozni. Amint eljön jövő év augusztus eleje, elmehetek igényelni a szabadságomat jelentő blue cardot.
Persze azért pislákol bennem az a kis apró reménysugár, hogy januártól ez nem kellene létezzen és egész augusztusig ott fog lapulni, hogy bármikor feloldhatják a korlátozást.
Addig viszont... marad ami volt. Ezuton is szeretném megköszönni mindazoknak, akik támogattak abban, hogy mihamarabb elmenjünk innen és új, szabad életet kezdjünk! Amint látható, ez lehetetlen. Vannak lehetőségeink:
1. Itt maradunk augusztusig és akkor szabad az út. Vagy maradunk és reménykedünk, hogy közben feloldják a korlátozást.
2. Keresünk másik családot. Újrakezdődik az év, ami lesz másfél is.Közben ugyancsak reménykedünk, hogy feloldják a korlátozást.
3. Megpróbálunk self employedként boldogulni. Amiben nem nagyon bízok. És akkor is újrakezdődik az 1 év.
4. Keresünk egy céget, akinek annyira szükésge van ránk, hogy végigcsinálja a sok hercehurcát a Home Officeal értünk. (???)
5. Hazamegyünk, megvárjuk amíg feloldják a korlátozást és visszajövünk.
6. Hazamegyünk, feladjuk az álmunkat és egész életünkben bánjuk, hogy nem voltunk képesek türelmes lenni és kibírni azt az egy évet.
7. Biztosan van más lehetőség is. Én még nem tudok róla.
Ja 8. Összeházasodni, én elmegyek full time tanulni és a férjem megkapja a blue cardot miattam. Túl bonyolult... de valós. Csak megeshet, hogy mire minden együtt van, eltörlik a dolgot és akkor nagy hiába volt meg a lagzi:)))))
Nos, mi döntöttünk. Nem, még nem házasodunk:) Ééés haza sem vonulunk a vesztesek zászlójával. Maradunk és kitartunk. Ez a legkézenfekvőbb... és biztosabb. Itt vagyunk már április elejétől. Rögtön el is küldtük a purple cardhoz szükséges dokumentumokat. Meg is kaptuk aug elején. Ez ám a gyors ügyintézés... Onnan kezdődött az 1 év megszakítás nélküli munka. Már csak enyhe 9 hónapunk van hátra!
Nem könnyű a családdal, írtam a problémáinkról, voltunk már nagyon közel ahhoz, hogy semmi sem érdekel, csak elmenjünk innen. De győzött a józan ész. Mit nyerünk ha feladjuk? Nagy semmit! Nem volt egyszerű a döntés, toporzékoltam, hogy képtelen vagyok őket elviselni még ennyi ideig. Aludtam rá egyet, vagy inkább eltöltöttem egy éjszakát, mert az alvás még most sem megy simán. Megpróbáltam más szemmel nézni a helyzetet. Ők nem a legjobbak velünk. Ezért mi sem tesszük tönkre magunkat, ami a hozzájuk való viszonyulást illeti. De mi van, ha mi változunk, változtatunk. Megpróbálunk mások lenni, másképp viselkedni. Nem másképp, mint amilyenek mi vagyunk, hanem éppen úgy. És nem azt adjuk vissza amit kapunk. Nem elkerülni egymást a házban, hanem ha összefutunk akkor megpróbálni beszélgetni. Nem megvárni, hogy mondja mit akar, hanem megkérdezni akar-e valamit. Valószínű nemet mond, de talán észreveszi a gesztust. A lányokon nem átnézni, ahogy ők teszik velem, hanem rájuk köszönni, rákérdezni mi a helyzet. És türelmes lenni ha hisztiznek, mert csak így van esély rá, hogy megszeressenek. És ha kedvelnek, akkor minden esélyünk megvan rá, hogy ittmaradhatunk ameddig kell. Mert, hogy ez is benne van a pakliban. Bármikor elküldhetnek. Az meg kinek kell...
Bonyolult a dolog és sokoldalú. Tudom sokan azt mondják, hogy nem szabad behódolni nekik. Nem is ezt akarjuk, csak jól kijönni, mert ha zsírozottan megy a kerék, akkor könnyebb elviselni. Még akkor is, ha csábít a szabadság, a megfizetett munka, saját lakás, shoppingolás:) De ha itt nem tartunk ki, akkor esélyünk nincs rá. Inkább kötünk kompromisszumot. A saját érdekünkben.
És ha már kaptunk 9 hónapnyi időt, akkor megpróbáljuk hasznosan eltölteni. Mint pl nyelvtanulással, kirándulással, utazgatással (keressük hol szertnénk majd letelepedni), shoppingolással, olvasással, tvzéssel, netezéssel, lustálkodással, alvással, főzéssel, sütéssel és sok minden mással. Eddig ez nem az otthonunk volt, hanem csak egy átmeneti hely, ezért nem is próbáltuk otthonosabbá tenni. Lassan rajta vagyunk. Ha vásárolunk és meglátunk valami apróságot, ami szüksées vagy jó lenne a lakásba, akkor megvesszük. És van ilyenből bőőőőőven:))
Közben meg mindig ott leselkedik az a bizonyos reménysugár...
Nem tudom említettem-e már, ha meg nem, akkor most pont itt van az ideje: romániainak lenni szívás. Legalábbis UK-ben pillanatnyilag nagyon az. Magyarságom, székelységem ide vagy oda, (még) nincs magyar állampolgárságom, így mit sem segít. Bár érdekes helyzet lenne, ha meglenne. Vajon elfogadnák? Vagy mivel román is van, csak oda sorolnának?
Tény: az EU két "legfrissebb" tagállamából származó egyéneknek korlátozott munkavállalási lehetőségeik vannak UK-ben. Értsd nagyon korlátozott. Mindezt az eddigi szabályok szerint 5 évig lehet fenntartani. De mivel mostanában gyakran megesik, hogy játék közben odébb tolják a kapufát, nagy valószínűség szerint ez fog történni ebben az esetben is. Ugyanis jövő év elején meg kellene nyissa kapuit az ország az előbb említett országokból érkező munkavállalók előtt is. Teljesen. A jelenlegi helyzetet és az előrejelzéseket tekintve ez nagyon valószínűtlen.
Ez nem azt jelenti, hogy lehetetlen, hanem, hogy körülményes és időigényes a munkavállalás. Mit jelent ez? Ha újonnan érkezünk UK-be kaphatunk tartózkodási engedélyt, mint: au pair, self employed, self sufficient és még néhány, általam csak "nem normális munkának" nevezett területen. Ha egy évet legálisan dolgozunk meszakítás nélkül, ami azt is jelenti, hogy ugyanazon a helyen, akkor igényelhetjük az u.n. blue cardot, ami feljogosít, hogy akármilyen területen munkát vállalhassunk. Amíg megkapjuk az u.n. worker accesion cardot, ami au pairként a legális tartózkodást és munkát jelenti, eltelik jó néhány hónap, esetemben 4 és az egy év csak onnan kezdődik, mivel előtte nem szabad(na) dolgozni. Amint eljön jövő év augusztus eleje, elmehetek igényelni a szabadságomat jelentő blue cardot.
Persze azért pislákol bennem az a kis apró reménysugár, hogy januártól ez nem kellene létezzen és egész augusztusig ott fog lapulni, hogy bármikor feloldhatják a korlátozást.
Addig viszont... marad ami volt. Ezuton is szeretném megköszönni mindazoknak, akik támogattak abban, hogy mihamarabb elmenjünk innen és új, szabad életet kezdjünk! Amint látható, ez lehetetlen. Vannak lehetőségeink:
1. Itt maradunk augusztusig és akkor szabad az út. Vagy maradunk és reménykedünk, hogy közben feloldják a korlátozást.
2. Keresünk másik családot. Újrakezdődik az év, ami lesz másfél is.Közben ugyancsak reménykedünk, hogy feloldják a korlátozást.
3. Megpróbálunk self employedként boldogulni. Amiben nem nagyon bízok. És akkor is újrakezdődik az 1 év.
4. Keresünk egy céget, akinek annyira szükésge van ránk, hogy végigcsinálja a sok hercehurcát a Home Officeal értünk. (???)
5. Hazamegyünk, megvárjuk amíg feloldják a korlátozást és visszajövünk.
6. Hazamegyünk, feladjuk az álmunkat és egész életünkben bánjuk, hogy nem voltunk képesek türelmes lenni és kibírni azt az egy évet.
7. Biztosan van más lehetőség is. Én még nem tudok róla.
Ja 8. Összeházasodni, én elmegyek full time tanulni és a férjem megkapja a blue cardot miattam. Túl bonyolult... de valós. Csak megeshet, hogy mire minden együtt van, eltörlik a dolgot és akkor nagy hiába volt meg a lagzi:)))))
Nos, mi döntöttünk. Nem, még nem házasodunk:) Ééés haza sem vonulunk a vesztesek zászlójával. Maradunk és kitartunk. Ez a legkézenfekvőbb... és biztosabb. Itt vagyunk már április elejétől. Rögtön el is küldtük a purple cardhoz szükséges dokumentumokat. Meg is kaptuk aug elején. Ez ám a gyors ügyintézés... Onnan kezdődött az 1 év megszakítás nélküli munka. Már csak enyhe 9 hónapunk van hátra!
Nem könnyű a családdal, írtam a problémáinkról, voltunk már nagyon közel ahhoz, hogy semmi sem érdekel, csak elmenjünk innen. De győzött a józan ész. Mit nyerünk ha feladjuk? Nagy semmit! Nem volt egyszerű a döntés, toporzékoltam, hogy képtelen vagyok őket elviselni még ennyi ideig. Aludtam rá egyet, vagy inkább eltöltöttem egy éjszakát, mert az alvás még most sem megy simán. Megpróbáltam más szemmel nézni a helyzetet. Ők nem a legjobbak velünk. Ezért mi sem tesszük tönkre magunkat, ami a hozzájuk való viszonyulást illeti. De mi van, ha mi változunk, változtatunk. Megpróbálunk mások lenni, másképp viselkedni. Nem másképp, mint amilyenek mi vagyunk, hanem éppen úgy. És nem azt adjuk vissza amit kapunk. Nem elkerülni egymást a házban, hanem ha összefutunk akkor megpróbálni beszélgetni. Nem megvárni, hogy mondja mit akar, hanem megkérdezni akar-e valamit. Valószínű nemet mond, de talán észreveszi a gesztust. A lányokon nem átnézni, ahogy ők teszik velem, hanem rájuk köszönni, rákérdezni mi a helyzet. És türelmes lenni ha hisztiznek, mert csak így van esély rá, hogy megszeressenek. És ha kedvelnek, akkor minden esélyünk megvan rá, hogy ittmaradhatunk ameddig kell. Mert, hogy ez is benne van a pakliban. Bármikor elküldhetnek. Az meg kinek kell...
Bonyolult a dolog és sokoldalú. Tudom sokan azt mondják, hogy nem szabad behódolni nekik. Nem is ezt akarjuk, csak jól kijönni, mert ha zsírozottan megy a kerék, akkor könnyebb elviselni. Még akkor is, ha csábít a szabadság, a megfizetett munka, saját lakás, shoppingolás:) De ha itt nem tartunk ki, akkor esélyünk nincs rá. Inkább kötünk kompromisszumot. A saját érdekünkben.
És ha már kaptunk 9 hónapnyi időt, akkor megpróbáljuk hasznosan eltölteni. Mint pl nyelvtanulással, kirándulással, utazgatással (keressük hol szertnénk majd letelepedni), shoppingolással, olvasással, tvzéssel, netezéssel, lustálkodással, alvással, főzéssel, sütéssel és sok minden mással. Eddig ez nem az otthonunk volt, hanem csak egy átmeneti hely, ezért nem is próbáltuk otthonosabbá tenni. Lassan rajta vagyunk. Ha vásárolunk és meglátunk valami apróságot, ami szüksées vagy jó lenne a lakásba, akkor megvesszük. És van ilyenből bőőőőőven:))
Közben meg mindig ott leselkedik az a bizonyos reménysugár...
Nincs honvágyam, nem is volt. Nem azért mentünk haza. Hanem, hogy... otthon legyünk. Kicsit. És bár rossz volt újra eljönni otthonról, nem éreztem, hogy otthon maradnék. Most meg... elöntenek az emlékek. Már napok óta... megmagyarázhatatlan, hogy mi teszi ezt velem. Eszembe jut csomó régi emlék, esemény, rég nem látott, hallott személy, fontosnak hitt ember, régi szerelmek... És olyan jó emlékezni. Valahogy egyáltalán nem a rossz emlékek jönnek elő. Bárkiről is legyen szó, még ha valamikor össze is törte a szívemet-lelkemet-egész lényemet, nem ez jut eszembe, hanem az együtt eltöltött kellemes percek, órák, idők.
Meredten nézek magam elé és közben pörögnek agyamban az emlékek. Gyerekkorom legszebb, nagyszülőkkel eltöltött időszaka. Mennyire imádtam/om őket. Sosem tudom megköszönni amit értem tettek, azt a sok szépet, melyekre oly szívesen emlékszek. És félek, nagyon félek, hogy mit hoz a holnap... talán ha nem beszélünk róla, nem is létezik...
1-8 osztályos legnagyobbnak, örökkön-örökké tartónak vélt barátságok. Olyan nagyoknak éreztük magunkat, mindent tudtunk a világról. Együtt lógtunk, mindent megosztottunk. Azok a buszos kirándulások... Nem az volt a fontos hová megyünk, hanem, hogy együtt lehetünk, sulin kívül. Micsoda, micsoda szórakozás volt. És a suli bulik! Mekkora készülődés, várakozás, izgalom. Hogy vége lett és legtöbben nem is tartjuk már a kapcsolatot... néha bánt, de nem fáj. Felnőttünk, az élet rendje. Azért van akinek kereszteltem a gyerekét és van akivel újra egymásra találtunk. Ezek a fontosak. Még akkor is, ha nem mindennap osztjuk meg gondolatainkat.
Középsuliban is születtek örökre szóló barátságok. Talán ez az időszak amelyre fiatalságom legjobbjaként tekintek vissza. Mik jutnak ma is eszembe róla? Elsőként a minden hétvégén létező bulik. Jó kis társaság, törzshely, az első "nagy" szerelmek. Szabadok voltunk, éltük az életet, senki nem mondta meg mit tegyünk.
Ebben az időszakban történt az, ami napok óta nem hagy nyugodni. Fura álmaim vannak mostanában. Nagyon furák. 18 éves körül voltam, nyár, nyári munka, ismerkedés, azt hittem szerelem. De hát a mai eszemmel... ki tudja, hogy az volt-e. Akkor annak éreztem és... legyen az. Csudaszép kis tiniszerelem. Rövid, de kellemes. Igaz, hogy összetört a szívem, de ez ma már mellékes. Legkedvesebb emlékem, az a néhány munka után lépcsőn, padon üldögélős, beszélgetős, egymásba bolondulós este. Ma is azt vallom, hogy egy kapcsolatnak ez a legvarázslatosabb része. Amikor minden elkezdődik. Amikor még egyik sem tudja, hogy mit akar a másik, mikor még nem vagy elég bátor, mert nem tudod, hogy fog reagálni ő, amikor ismerkedsz, tapogatózol, sokat nevetsz, felfedezed, hogy mi teszik benne... igen, ez a legszebb.
És utolsó este elcsattant az első csók. Na nem a legelső, csak vele az első:) Egy lánynak ez emlékezetes. Nem csak a legelső, hanem minden első. Ilyen volt ez is. Mérföldkő. Egy kapcsolat kezdetét jelentette. MOst meg az jutott eszembe, hogy milyen jó lenne tudni, hogy mit gondol ma ő erről, milyen neki visszagondolni. Nem hiányzik, nem akarom visszakapni, nem erről van szó! DE jólesik visszagondolni rá, lehet mégis jobb ha nem tudom az ő véleményét, megmarad a saját boldogságos verzióm:))
És az egyetemi évek. Talán akkor életem legigazábban (milyen szó ez? nem találok most jobbat rá). Elkezdtem keresni az igazit, sok kalandba keveredtem és azokból is csak a jóra emlékszek. Meg jókat nevetek egy-egy döntésemen:))) Volt még néhány "nagy" szerelem, kedvesek, édesek, rövidek, eltűnők és újra felbukkanók. Közbe felnőttem. Azt hiszem tényleg, úgy igazából. És rámtalált az, aki már majd' 4 éve mellettem van jóban-rosszban, Romániában-Angliában. Ez nem emlék, ez a jelen, úgyhogy ez most nem ide tartozik:))
Csak ezek a furcsa álmok... kikészítenek. Mert nálam nem annyi, hogy reggelre elfelejtem. Bennem van napokig és rágódom rajta, hogy de miért? Pedig nem hiszek az álomfejtésben. Lehet el kellene kezdenem?
Meredten nézek magam elé és közben pörögnek agyamban az emlékek. Gyerekkorom legszebb, nagyszülőkkel eltöltött időszaka. Mennyire imádtam/om őket. Sosem tudom megköszönni amit értem tettek, azt a sok szépet, melyekre oly szívesen emlékszek. És félek, nagyon félek, hogy mit hoz a holnap... talán ha nem beszélünk róla, nem is létezik...
1-8 osztályos legnagyobbnak, örökkön-örökké tartónak vélt barátságok. Olyan nagyoknak éreztük magunkat, mindent tudtunk a világról. Együtt lógtunk, mindent megosztottunk. Azok a buszos kirándulások... Nem az volt a fontos hová megyünk, hanem, hogy együtt lehetünk, sulin kívül. Micsoda, micsoda szórakozás volt. És a suli bulik! Mekkora készülődés, várakozás, izgalom. Hogy vége lett és legtöbben nem is tartjuk már a kapcsolatot... néha bánt, de nem fáj. Felnőttünk, az élet rendje. Azért van akinek kereszteltem a gyerekét és van akivel újra egymásra találtunk. Ezek a fontosak. Még akkor is, ha nem mindennap osztjuk meg gondolatainkat.
Középsuliban is születtek örökre szóló barátságok. Talán ez az időszak amelyre fiatalságom legjobbjaként tekintek vissza. Mik jutnak ma is eszembe róla? Elsőként a minden hétvégén létező bulik. Jó kis társaság, törzshely, az első "nagy" szerelmek. Szabadok voltunk, éltük az életet, senki nem mondta meg mit tegyünk.
Ebben az időszakban történt az, ami napok óta nem hagy nyugodni. Fura álmaim vannak mostanában. Nagyon furák. 18 éves körül voltam, nyár, nyári munka, ismerkedés, azt hittem szerelem. De hát a mai eszemmel... ki tudja, hogy az volt-e. Akkor annak éreztem és... legyen az. Csudaszép kis tiniszerelem. Rövid, de kellemes. Igaz, hogy összetört a szívem, de ez ma már mellékes. Legkedvesebb emlékem, az a néhány munka után lépcsőn, padon üldögélős, beszélgetős, egymásba bolondulós este. Ma is azt vallom, hogy egy kapcsolatnak ez a legvarázslatosabb része. Amikor minden elkezdődik. Amikor még egyik sem tudja, hogy mit akar a másik, mikor még nem vagy elég bátor, mert nem tudod, hogy fog reagálni ő, amikor ismerkedsz, tapogatózol, sokat nevetsz, felfedezed, hogy mi teszik benne... igen, ez a legszebb.
És utolsó este elcsattant az első csók. Na nem a legelső, csak vele az első:) Egy lánynak ez emlékezetes. Nem csak a legelső, hanem minden első. Ilyen volt ez is. Mérföldkő. Egy kapcsolat kezdetét jelentette. MOst meg az jutott eszembe, hogy milyen jó lenne tudni, hogy mit gondol ma ő erről, milyen neki visszagondolni. Nem hiányzik, nem akarom visszakapni, nem erről van szó! DE jólesik visszagondolni rá, lehet mégis jobb ha nem tudom az ő véleményét, megmarad a saját boldogságos verzióm:))
És az egyetemi évek. Talán akkor életem legigazábban (milyen szó ez? nem találok most jobbat rá). Elkezdtem keresni az igazit, sok kalandba keveredtem és azokból is csak a jóra emlékszek. Meg jókat nevetek egy-egy döntésemen:))) Volt még néhány "nagy" szerelem, kedvesek, édesek, rövidek, eltűnők és újra felbukkanók. Közbe felnőttem. Azt hiszem tényleg, úgy igazából. És rámtalált az, aki már majd' 4 éve mellettem van jóban-rosszban, Romániában-Angliában. Ez nem emlék, ez a jelen, úgyhogy ez most nem ide tartozik:))
Csak ezek a furcsa álmok... kikészítenek. Mert nálam nem annyi, hogy reggelre elfelejtem. Bennem van napokig és rágódom rajta, hogy de miért? Pedig nem hiszek az álomfejtésben. Lehet el kellene kezdenem?
Bekövetkezett... Lassan, fokozatosan, de sikerült. Nemsokára csütörtöktől vasárnapig X Factor esteket tartok. Nem akartam én, de hát... begyűrűzött. Először a magyar... majd a britt és végül az amerikai is.
A magyar ahogy jött úgy ment is. Megmaradtam az első széria kellemes emlékénél. Azok az átizgult szombat esték, másnap a kollégákkal az események kibeszélése. Könnyhullatás minden egyes kiesőért és továbbjutóért. (Ha valakit sírni látok, akkor nekem is kell...:) És végül a győztes... én Nikolas fan voltam...
Az idei szériából tudom, hogy a zsűri ugyanaz maradt (valahogy nem kedvelem Ildikót), visszatért Enikő és Katica és pont. Azzal átnyergeltem az eredeti vagyis britt verzióra. Pedig most már van hazai is. Romániai. Hallottam ám róla! Fennt van a Wikipédián... Azt is tudom, hogy Paula Seling az egyik zsűri. Ennyi.
Visszatérve az eredetihez, 2004-ben indította útjára Simon Cowell és azóta csak növekszik és gyarapodik. Már nem csak Európai szinten, hanem világviszonylatban is (Kína, India, Ausztrália, Kazahsztán, Kolumbia, US,...) Bár legtöbb országban az első vagy 2. szériánál tartanak, UK-ben már a 8.-ban gyönyörködünk (én az elsőben). Simon azóta átlibben US-be, hadd mutasson nekik is valamit... Ami engem meglepett, hogy USA-ban most megy az első széria... hihetetlen... hogy lehetnek így lemaradva???
Nos, mik is az én benyomásim. A magyarról nem beszélnék, nem vagyok témában, bár tavaly láttam hogyan zajlik, szerintem nem sok változott azóta. Kivéve, hogy nem "ledudálják", hanem leintik a versenyzőket a zsűritagok:)
A britt és (nevezzük így) amerikai: A brittek ugye a megteremtői, tehát minden úgy van jól, ahogy ők csinálják. Még akkor is, ha 4-ből 3 zsűritag új és Tulisa annyira "posh"... Kelly a maga amerikaiasságával nagyon szimpatikus, de ej ej, Jadenek maradnia kellett volna, Gary a Nagy Feró "bad guy" szerepében (ez kicsit meredek hasonlítás). Bár Gary még így is annyira, de annyira szívmelengető. Nem is értem miért Robbie lett olyan világhírű és nem ő:))) Louis mintha az egész mindenségnek a jóságos apukája lenne, talán annyival lehet őt elmarasztalni, hogy beválasztotta Goldiet a 4-be. De... tudom, visszalépett. Micsoda jó döntés. Állítólag azért, mert félt, hogy ő lesz az idei műsor kabalafigurája. Szerintem alaposan ráhibázott. Más magyarázatot én sem látok. Hajrá Sammy!
A US verzióban nem vagyok ennyire a topon, nem követtem elejétől, most választották ki a továbbjutókat a Judges Houses-ba. Paula abszolút antipatikus, Nicole sem mindig a legkellemesebb... Simon atyáskodik, L.A... egyszerűen jó.
Nekem az amerikai verzió jobban bejön. Talán mert első ( a tavalyi magyar is csodás első volt), talán mert amerikai... úgy látom színvonalasabb, persze nem erről a részről beszélek:)) Annyi jó hang, tehetséges ember nem volt a britt verzióban és akinek hangja nem volt, mint például Goldienak, az nem jutott el a mentorok házáig.
Még egy megjegyzendő, a britt mentorok azt a csoportot kapták, akit szerettek volna, az amerikaiak teljesen mást. Nem lesz könnyű Paulának megbírkozni a csapatokkal, szerintem ésszerűbb lett volna Simonra vagy L.A-re osztani ezt a szerepet.
És akkor holnap este minálunk kezdőik a live show, izgatottan várom, az amerikainak még meglátjuk mi lesz a sorsa, talán mégsem leszek teljesen függő, de a brittet már nem hagyom. December 11-én lesz a döntő...
Befejezésképpen hadd beszéljek arról is, hogy miért nézem. Tudom, nem ez a legintellektuálisabb műsor, elfoglaltság, ami létezik. Nekünk, nézőknek csak entertainment. Lehet kritizálni, hibát keresni benne, megmondani a tutit a zsűri döntéséről... De a show mögött ott van az a sok tehetség. Ott vannak az X-ek. Végülis valahol erről szólna az egész. Az énekhangról. Ami bizony egyeseknél nem is olyan kismiska. Ezek a tehetségkutatók nem hiába léteznek. Olyan hangok rejtőznek a világban, amiket nem szabadna rejtegetni. Miért ne mutassa meg az akinek van. Én annyira csodálom azokat az embereket, akinek ilyen csodálatos tehetsége van. Mitől lesz egyiknek igen, másiknak nem? Nekem nincs:)) Vagy csak nem volt alkalmam felfedezni?!
Velük sírok és nevetek, egyedül a sötétben és remélem senki nem látja, hogy milyen gyenge vagyok, sírok, amint meglátok egy könnyes szemet. De amikor annyira csodálatos... és ugy-e még ott vannak a háttértörténetek is minden versenyző mögött...
Csak velem van baj, vagy mást is elkapott a láz??? Jelentkezzen aki ki nem állhatja!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
- Follow Us on Twitter!
- "Join Us on Facebook!
- RSS
Contact