2011. június 25., szombat 7 comments

Are you from Congo???

Amióta itt vagyunk, minden elromlik. Nem tudom azelőtt is így volt-e. Sophie elég sokaszor mondja, hogy micsoda döbbenet, hogy itt milyen régi minden, ...ehhez képest nekem minden modern:) Lehet nekik a 3, 4 éves mosógép stb már nagyon old, de nem is tesznek érte semmit, hogy újjabb legyen. Ha elromlik inkább megjavíttatják, mint újjat vegyenek. Igaz bérlet lakás, minden bennelévővel együtt szóval... érthető. De ha én jobban akarok élni, akkor teszek érte, nem?
Visszatérve, természetesen minden az én vagy Alex kezében romlik el, miért is, mert ők rá nem teszik a kezüket. Ja, tegnap elromlott az ő autója. Nem káröröm, de... pár óra és megjavítva persze.
Lássuk csak: csütörtökön elromlott a ruhaszárító. Azelőtt hostpapi motorja. Előtte a fűnyíró. És az autónk. Ja meg a vízforraló folyton kiverte a bíztosítékot. Titokzatos körülmények között betört az autó ablaka. Fűnyíró. Autó. Nem volt hideg vizunk jóó hosszú ideig. Kinyírtam a mikrót. Eltörtem egy poharat:) Nagyjából ennyi. Semmiből nem csináltak nagy dolgot amúgy, hosszabb-rövidebb idő alatt rendbejött, ami rendbe tudott jönni, na nem ám magától. Kicsit nagyobb dolog az autó ablakából lett. Szerintük Alex volt a hibás, ő ugyanis füvet nyírt úgy 50 méterre és szerintük a kavicsok felpattantak és úgy törött be. A másik autó ott állt mellette, annak semmi baja. Ők meg épp vadászatból jöttek haza... Vajon??? Most meg itt van a motor. Csak úgy, a garázsban elromlott. Ed finoman megkérdezte, hogy vajon a lányok játszottak vele? Mi meg, kis érzékenyek rögtön arra gondoltunk, hogy biztos ezt is Alexre akarja fogni.

Nem tetszik nekünk, ahogy elkezdtek velünk viselkedni, sajnos már alig 3 hónap alatt óriásit változtak. Eleinte mindig, mindent megbeszéltek velünk, a programot, tennivalót, mindent. Most meg... jó ha utolsó percbe szólnak, hogy mi van, vagy mi kellene, hogy mennek el, babysittelni kell, ezt akarja, azt akarja, mondd valamit, aztán mégsem úgy csinlája, megkér valamire, aztán mégsem kell. Csak úgy szó nélkül elveszik az autót, meg sem kérdezve, hogy nekünk kellene-e. Keresztbehúzzák minden tervünket, már nem érdekli őket, hogy nekünk is programunk van. Különben nem beszélgetnek velünk nagyon, a lányok meg folyamatosan kiakasztanak, a fejünkre nőnek, senkinek néznek. A gyereknevelés megér egy bejegyzést! De milyen legyen a gyerek, ha a szülő is olyan?
Jövő héten elhúznak Italy-ba 5 napra, de csak a szülők. Jön egy nanny, aki már hostapunak nannyje volt, ő vigyáz a lányokra és mivel ő mindent megcsinál, főz takarít, még az is megeshet, hogy nem fognak minket kifizetni.

Lassan elegünk van. Ilyen rövid idő alatt. Amint visszajövünk otthonról elkezdjük intézni a papirainkat, NI number meg hasonlók és elkezdünk munkát keresni. Legalább év végére hátha sikerül. Munkát akarok, rendes fizetéssel, lakással, kiscicával. Szabadsággal, senkitől való állandó függés nélkül. Ha este valahová el akarunk menni, ne kelljen már előtte pár héttel leegyeztetni, hogy ők menneke valahová, mert nagyon esélyes, hogy pont aznap este igen, ha már mi is akarunk és akkor nekünk sittelni kell. Történt már ilyen. És hát nem kérdés, hogy ki programja maradt el.

Ja és folyton azt képzelik, hogy Kongóbol vagy honnan jöttünk, ahol nincsen semmi és nem tudunk semmit:
You know what a shower is?
You know how to make a tea?
I'll tell you wath is a text message!
You have to put the mozarella first in the pasta, if not, aint gonna melt.
Do you have ponies there in your country?
Do you have Costa there?
If you push this button, wather will come out?
És még sok ezekhez hasonló aranyköpés.

Panaszkodok én, de nem annyira vészes a helyzet. Mindent egybevetve boldogok vagyunk itt, nincsen rajtunk akkora nyomás, mint otthon. Szeretünk ebben az országban lenni és még mindig hosszú távon akarunk itt maradni. Talán még hosszabbon:) Minden ok, csak ez az örökös emberi elégedetlenség...

2 hét múlva Ibiza. Megkérdeztem mennyi csomagom lehet, mire Sophie elkezdte magyarázni, hogy miket vigyek és ha akarok a lányok bőröndjébe is be tudok pakolni. 1 rövidnadrág, póló, papucs ott elfér... napozókrémet ő hoz:)) Nevetséges!
2011. június 20., hétfő 5 comments

Ha szaladni támad kedvem, akkor szaladok

Megesik, egyre gyakrabban. A gyakorlatba ültetés ugyan még problémás,de dolgozok rajta. Lehetőségem van, időm is. A klíma kicsit berondít, átkozom is rendesen. Nem is értem miért itt és nem egy mediterrán országba vagyok. Ha már én választottam, hogy hová menjünk. Ja persze, a nyelv miatt:)
A napi bennti aerobic nem elég. Úgy kell nekem a mozgás, mint napi betevő. Szükségét ézem, hiányzik, ha kihagyom, de a bennti ugrabugra kezd unalmassá válni. Ilyenkor rámjön, hogy szaladnék egyet. Igaz, egyszer hegyet kell mászni hozzá, kb 500 méteren. Na jó, csak domb, de akkor is. Én csak szaladni akarok, nem mászni. Azért elindultam, nagy lelkesedéssel. Kellemes zenével a fülemben. Elrejtett kis utacskán, egy autóval találkoztam, kémleltem a tájat, felfedeztem egy csodás udvarházat, vagy inkább csak a kertet, mert a házat nem lehetett látni. Jól esett, még akkor is, ha néha éreztem, hogy leesek a lábamról. Nem vagyok hozzászokva a szaladgálástól. Volt is izomlázam fél héten át, de nem számít.

Visszafele már kicsit jobban bírtam. Éreztem, ahogy feszülnek az izmok a combomban, lábszáramban, popsimban. Éreztem, hogy ez kellene nekik legalább minden második nap. Kimerültem amire visszaérkeztem a bejárathoz. Csodás idő volt. Nem esett, nem sütött a nap, kellemes, langyos, világos.

Lazító séta közben megörökítettem környezetemet a bejárattól a házig. Itt érkezek meg a letérőhöz. Mutatja, ki tudja mennyi ideje, hogy Hillwoodon vagyunk. Ez azért érdekes, mert van Hillwood Stud és Hillwood House. Mi a Houseba lakunk.



Ez a kifele mászós rész, egész kis kedves meredek.



Ez ugyanaz, mint az előző, csak már sikerült kimenni, visszanéztem:)



Ez fogadott, vagyis inkább ők fogadtak. Amíg a házunkhoz érünk, végig lólegelős kertek vannak az út mellett. Hillwood Stud ugyanis egy lovagló birodalom. Nem is tudom mennyi lovuk van, rengeteg. Csodaszépek. És amint meglátnak egy embert az úton, rögtön odamennek a kerítéshez. Olyan szépek voltak, ahogy legelésztek. Le akartam kapni. De akkorra már ott nyújtogatták az orrukat a kerítésnél:)





Ezek a szomszédaink, a Stud, az utca végén. Ennyire vagyunk távol egymástól, de nem találkoztunk még velük.



Itt kezdődik a mi birodalmunk. "A miénk."



Jobbra még mindig lovak.



Már csak ennyit kell mennem és meg is érkezek.





Ez már az ajtótól van. Ismét visszatekintettem:)



Nem volt elég sétából, még megkerültem a házat, háloszobánk ablaka alatt nyílnak ezek a gyünyörű rózsák. Kihagyhatatlan.



Igazi kaland volt ez a szaladás. Remélem egyre gyakrabba veszem rá magam ezután. Jó kis felfedező túrák. Közben meg izmosodik a lábam, formásodik a popsim:)) A mozgásra meg mindenképp szükségem van, hisz egész héten itt punnyadok egyik házból a másikba.
2011. június 19., vasárnap 9 comments

Blogoljunk

Viszonylag régóta írok és még több ideje olvasok blogokat. Időszakonként változik, hogy milyen témájú blogokra kattanok rá. Legelőször gasztróblogokkal kezdtem, teljesen bele voltam gabalyodva, használt is, megtanultam és megszerettem főzni, majd még arra is rávettem magam, hogy saját gasztróblogot indítsak. Rájöttem, hogy milyen begyöpösödöttek vagyunk mi ott a Csíki-medencében, csak azt esszük, amit már eleink is ettek, hogy minden ami más, az nem jó, nem lehet finom, mert mi olyat még nem ettünk. Teljesen zárt világ az ott. Talán majd egyszer erről is írok. Most más a téma:)

Még otthontartózkodásom idején, teljesen véletlenül akadtam rá egy au pair blogra. Azelőtt azt sem tudtam, hogy létezik ilyen. Olvasni kezdtem, aztán egyre többet és többet. Amerikai au pairek! Aztán kicsit alábbhagytam, de megmaradt bennem mindaz, amit olvastam. Gasztróblogomba fektettem legtöbb energiámat, volt is eredménye. Majd, amikor eldöntöttük, hogy ide szeretnénk jönni, akkor újra nekiláttam az au pair blogok felkutatásának és tanulmányozásának. És itt vagyunk. Sokat tanultam ezekből a blogokból, sok "blog-barátra" tettem szert és sokmindenre rájöttem. És igazából most jönne az, amiről írni akartam ebben a postban, ha ismét el nem kalandozok:)

Blogok. Elsősorban au pair blogok, mert a gasztróst nagyon hanyagolom, amióta itt vagyok. Sajnos. A blogokba én embereket és személyiségeket látok. Ugyanúgy, ahogy találkozásokkor megismerek egy embert, a rendszeres blogolvasással is. Megtudok róla rengeteg mindent, felismerem az egyénisége jellemzőit, rájövök, hogy milyen ember ő. Az írási stílus és nem csak maga a leírt mondanivaló sokmindent elárul az íróról. Jó néhány blogról elmondhatom, hogy bár soha nem találkoztam az jrójával, úgy érzem, mintha ismerném őt, érzem, hogy szívesen lennék a barátja, tudom, hogy kijvele. De olvasok olyanokat is, akiket elolvasok, mert valahol megtalálom magam a mondandójában, de érzem, hogy olyan más ember, más mentalitással, akivel talán egyszer találkoznék, de nem hiszem, hogy barátság születne belőle. Vannak, akik szívhez szólnak és vannak, akik csak mesélnek, panaszkodnak. Mindkettőt olvasom, mert valahol rólam is szólnak, ugyanazon a sorson vannak, mint én, ugyanazt az utat választották, ugyanúgy szenvednek és örülnek. Egyszóval hasonló hasonlót vonz alapon minden au pair blogot szjvesen olvasok, amire ráakadok. És hogy müködik ez a ráakadás? Egyik blogról jutok a másikra. Beleolvasok, megtetszik, vagy nem, de mégis olvasom. Rendszeresen, mert valahogy úgy érzem, mintha kapcsolatba lennék az emberekkel ezáltal. Hisz valamennyi kolléga tudja milyen az, amikor sokan vannak körülötted, de mégis egyedül vagy. Ilyenkor jólesik kicsit elmerülni a hozzám hasonlók történeteibe, vele izgulni, ha valami történik vele, vigasztalni és bátorítani, ha kicsuszik pillanatnyilag a talaj a lába alúl, élvezni a történeteit, elmerülni a beszámolójában, irigyelni, mert neki jó:) tudni, hogy ő most itt vagy ott van és várni a bejegyzését. És még annyi minden elmondható lenne!

Miért írunk blogot?
Hogy eltöltsük valamivel az időt.
Hogy kiírjuk magunkból azt, ami bánt, ami örömet okoz, amitől a falra mászunk, amitől rosszul alszunk. Mert jobb kinnt, mint bennt!
Hogy más is megtudhassa.
Hogy otthoni szeretteinkkel tudassuk mi van velünk. Bár én ebbe a kategóriába nem nagyon esek bele. Tudomásom szerint engem otthonról senki nem olvas. Legalábbis ennek semmi jelét nem adják. Cáfoljanak meg ha tévedek! Én próbálkoztam, hogy ne kelljen mindenkinek külön beszámoljak, itt van, olvassák, ez történik, de... hiába. Mondom én, hogy az ott egy zárt világ. És mi az, hogy blogot írni?
Hogy olyanokat osszunk meg, amit nem nagyon mondunk el, de leírva más. Nem kell tartani attól, hogy megért vagy nem, nem kell szem előtt tartani, hogy ő milyen és vele mit lehet beszélni. Itt bármi jöhet, nem egy adott személyhez szólunk. És akinek nem tetszik... ne olvassa. Nem kenyerünk senkihez alkalmazkodni a saját blogunkban.

Mostanában gyakran eszembe jut, hogy van egy csomó au pair aki nem ír blogot. Pedig van tehetsége hozzá. Mert ugye vannak olyanok is, akiknek nincs, de azért megosztanak. Nem írnak, mert nem érzik szükségét. Pedig csodás dolog nem? Főleg, amikor megosztassz valamit és érkeznek rá a kommentek. Leggyakrabban olyan emberektől, akiket személyesen nem is ismersz. Azok meg, akiket ismersz...

Isten éltesse minden kedves olvasómat és bloggertársamat:

2011. június 13., hétfő 6 comments

A TITOK

Már nagyon régóta érlelődik bennem ez a bejegyzés. Túl régóta is ahhoz, hogy teljes beleéléssel tudjak róla írni. De Anita mostanában folyton megihlet:) Olyan lélekhez szólóan tud ez a lányírni, hogy eszméletlen! Reklám vagy sem, érdemes őt olvasni, ha egy kicsit is spirituálisak vagyunk, de ha nem, akkor is megérint a mondanivalója, ez tuti.

Én igazából sosem voltam az a belevaló spirituális fajta, de volt bennem mégis valami. Majdnem 2 évvel ezelőtt visszakaptam a gyerekkori legjobb barátnőmet, akit nem részletezendő okok miatt veszítettem el. Tényleg, testtel, lélekkel visszakaptam, külföldi tapasztalatai után. Ezek a tapasztalatok sok mindent rejtettek, többek között néhány olyan könyvet és mentalitást, amelyekről nekem eddig sejtelmem sem volt. Akkori labilis lelkiállapotomban fogékony voltam az ehhez hasonló dolgokra. Mesélt nekem arról, hogy minden csak a hiten múlik, hogy megvette ezt a könyvet és csak falta az oldalakat, mert valamibe kapaszkodnia kellett és ez pont arra való volt. És nem vallásos hitről van szó, hanem az önmagadban és valamiben való erős hitről. Azonnal akartam a könyvet. De nem a Titokkal kezdtem, először egy másik könyvet adott ide, ami magyar író tollából származott és annyira szégyellem magam miatta, de nem jut eszembe sem azíró, sem a könyv címe. (Utánanézek és pótolom!) Teljesen magával ragadott!

Aztán jött A Titok. Ránézésre is kívánatos a könyv. A színek, a formák, a tördelés, a szerkesztés, mind mind imádnivaló. Rhonda Byrne könyve létezik magyarul is, eredetiben biztos még jobb és igen, meg is van filmesítve, de nekem a könyv jobban bejött.



Weboldala is van: The Secret és most látom, hogy létezik a The Power is, ami újjabb és mostmár azt is akarom:)

A Secret arról szól, hogy bizony, te magad vagy a titok és minden benned rejlik, amire szükséged van, hogy boldog, elégedett, magabiztos stb legyél, csak elő kell magadból ásni és használni a titkot.

Maga a titok három részből áll:
1. Kérj: tudd, hogy mit akarsz elérni és akard is elérni, kérd. Nem mástól, senkitől nem kell kérned, hiszen te akarod. Csak meg kell fogalmazni, tisztázni önmagaddal.
2. Higgy: hidd, hogy amit akarsz, azt el is tudod érni. Erősen és teljes szívből kell hinned, hogy képes vagy rá.
3. Fogadd: Érezd jól magad. Legyél készen arra, hogy befogadd a sikereidet, még ha azok nem egyszerre érnek is, hanem apránként.
Bármit elérhetsz, minden sikerülni fog, csak hinned kell benne, tenned kell érte és várnod kell rá. Ez nem azt jelenti, hogy ha ma nagyon akarok valamit, akkor holnap teljesülni is fog. Sok türelem, kitartás, hit, tenni akarás és hozzáállás szükséges.

Elolvastam, a filmet is megnéztem, tetszett és eldötöttem, hogy hinni fogok benne. A kezdeti lelkesedés idővel lelohad, hisz ezt időről időre újra kell olvasni, hogy felelevenedjen bennünk, hogy miről is van szó, mi is az, amiért érdemes követni. Én ezt elmulasztottam, de valamit örökre megtanultam belőle, mert látom az eredményt, itt vagyok én élő példának, hogy az akarat és a hit mire képes.

Történetem röviden: sosem voltam nagyon magabiztos, tettrekész, bátor alkat. Folyton féltem mindentől, nem mertem belevágni semmibe, mert ki tudja mi lesz belőle. Állandóan bennem volt az izgalom, a gyomorideg. Közben felnőttem és tudtam, hogy ezen változtatni kell, ha valamit is kezdeni akarok az életemmel és nem elégedek meg annyival, mint sokan mások. Ebben jött segjtségemre A Titok. Felállítottam magamnak az elérdendő dolgok listáját és megvitattam magammal, hogy mi a fontosségi sorrend és mindezt hogyan lehet elérni. Nem voltak ezek nagy dolgok. Éppen végeztem az egyetmmel, persze rendes munka nélkül. Eldöntöttem, hogy munkát kell találnom bármi áron, olyat, amit akarok is, és be kell költöznöm a városba. A két dolog egymás függvénye volt. Munkát csak a városba találok, de nehezen, ha nem ott lakok. De amíg nincs munkám, addig nem tudok lakbért fizeni. Ezek voltak az elérendő célok. Hittem benne sőt tudtam, hogy sikerülni fog. Annyira hittem, hogy találtam munkát. Meg is voltam elégedve vele. Egy ideig ingáztam, aztán, amikor megfelelő lakást találtam, akkor beköltöztem. Boldog voltam, hogy elértem és következhettek újjabb célok. Már tudtam, hogy bármit elérhetek. Felmondtam és egy hónap alatt találtam újjabb munkát. Majd megszületett a külföldre vonlulás gondolata. Először csak bennem, de egyedül persze nem akartam jönni. Majd Alex is belátta, hogy jönni kell. elkezdtem dolgozni rajta és 3 hónap múlva itt voltunk.
Most is van cél, természetesen, más munkát találni. ez is meglesz, idővel. Nem szabad türelmetlenkedni. Ki kell várni az időt. Hiába akarunk már most rendes munkát és saját(bérelt), független lakást, tudom, hogy két hónapja vagyunk itt és ehhez ennél többre van szükség. De meglesz és jó lesz. Tudom.

Visszagondolok és látom az apró sikeret. Nem azt látom, hogy mi nem sikerült és mi volt rossz ebben az elmúlt időszakban, hanem azt, hogy haladtam, elértem a céljaimat, boldog vagyok, itt vagyok Angliában. Magam mögött hagyok minden rosszat, hiszek benne, hogy szebb jövőnk lesz, mint múltunk, türelmes vagyok, de folyamatosan akarom a jót hiszem a sikerekben. Nem kell minden tökéletes legyen, nem is lesz soha, nem baj, úgyis a rossz elmúlik, csak a jó marad meg.

Mindenkinek csak ajánlani tudom A Titkot, én sokat tanultam belőle!
Ime a magyar link
2011. június 5., vasárnap 2 comments

Hétvége itthon

Rájöttem nem nagyon írok a mindennapjainkról. Nem azért mert nincs mit, hisz a semmiről is lehetne mesélni, de minek? Most viszon ugy-e beállt a nagy változás, elterveztük, hogy nem megyünk sehová, mert spórolnunk kell. Nem könnyű, egyáltalán nem az. Talán ez a 3adik hétvégénk, amióta itt vagyunk, hogy nem megyünk sehová. Na jó, ez sem az, máris megszegtük a szabályainkat, ma Swindonba voltunk. Tegnapig még úgy volt, hogy semmi kimozdulás, semmi pénzköltés, csak kajára és kész. De este elkezdtük a neten nézegetni, hogy kinek mit veszünk hazavinni, ugy-e ajándékosztogatás kötelező, főleg legelső alkalommal. Következőben meg azért mert Karácsony lesz:) Szóval nézegettük és kipattant, hogy ma nézzünk el Swindonba, nézzünk szét ott is. Nem veszünk semmit, csak nézelődünk ajándékok után, esetleg valami apró ajándékot vehetünk, de magunknak semmit. Igaz, hogy még csak június és augusztusba megyünk, de idejébe neki akarunk kezdeni a vásárolgatásnak, mert egyszerre aztán sok lesz. Kicsidenként pedig meg sem érezzünk. Remélem:)
Délben elindultunk, természetesen esett az eső végig, másképp elképzelhetetlen is lenne. Amikor nekünk szabadnapunk van, akkor muszály rossz időnek lennie. Csavarogtunk, nézelődtünk, rájöttünk, hogy vannak dolgok, amiket jobb online megvenni és vannak, amelyeket jobb üzletből. Alex már jó ideje neki akar kezdeni home gymezni, de kell hozzá néhány eszköz. Megláttuk egy kirakatba, hogy a protein, amiért egy ideje nyafog, féláron van, na jó, ezt nem hagyhatjuk ki... legyen. Nagjából kitaláltuk, hogy kinek mit veszünk majd, vagyis én még nem nagyon, és meg is nézegettük, hogy mit honnan. Sportsdirectbe még be kellett nézni, lássuk találunke olcsóbban olyan resistance tubot, ami Alexnek kellene. Nem tudom mi ennek a neve magyarul, pedig biytos szép neve van. Otthon sajnos nem foglalkoztam ilyenekkel. Ez olyan mint az ugrókötél csak gumis és huzogatni kell:)) Találtunk, persze, fele áron, mint a neten. Még csak azt és mást semmit. Megvolt. Most aztán nem állhat semmi a homegym útjába... csak a lustaság. Primarkon is végigfutottunk, de az az igazság, hogy amennyire először odavoltam érte, annál jobban elment tőle a kedvem. Vannak jó dolgok és tényleg olcsó, de... minőség nulla. Azért mindig benézek, most is csak azért nem vettem semmit, mert ennyi költekezés után már tényleg nem akartam. Befejezésképpen pedig Sainsbury's, mert vennem kellett néhány dolgot Alex szülinapjára. Igen, kedden megünnepeljük az első angol szülinapot:) Nem lesz nagy durranás, én úgy terveztem, hogy ezen a hétvégén megyünk Londonba és ott ünnepelünk, de ez titok volt, így Alex beszervezte múlt hétvégére Londont. Így maradt az itthonlét, úgyis dolgozunk kedden, ünnepelünk ketten hétfőn. Az ajándéka lerendezve, már csak meg kell érkeznie, de félek, hogy csak szerdán fog. Online shoppingoltam:)) Ezt is megtanultam. Ha nem megyünk sehová, akkor is tudunk költeni. Nem jóóóóó!
Bevásároltam és jöttünk haza. Jó éhesek voltunk, gyorsan nekiestem és csináltam hamburgert, bekebeleztük és ennyi. Most döglődünk, csak hagyjuk, hogy múljon az idő. ez annyira rossz! Nemsokára én is tornázok egyet, én ugyanis ügyes kislány vagyok és az itteni jólétet valamivel ellensúlyozandó, muszály formába hoznom magam nyárra, különben elhízok és azt senki sem akarja! Már több, mint 2 hete rendszeresen aerobicozok, ami azt jelenti, hogy eleinte minden második nap, de a héten minden nap tornáztam. ez nálam nagyon nagy szó, mert otthon is többször belevágtam, de néhány alkalom után abbahagytam. Most más a helyzet. Nem adhatom fel. Has, fenék, comb - ezek a legfontosabb megdolgozandó területek és nagyon jó programom van hozzá.
Másegyéb nem is nagyon történik. Minden nap ugyanolyan. Féldélben ébredés, készülődés, 2től munka. Takarítás, vasalás, unalom 7ig, aztán vacsikészítés, netezés, fürdés és alvás. Nem túl izgalmas! Ja, van egy pluszmelóm. Takarítani járok szerdán délelőtt 4 órát egy közeli faluba. 7,8 perc az út autóval, de megesik, hogy hoppon maradok. Mint pl most szerdán. Elvitték az autót javítani pont kedden délután. Szerda délutánig. Most mi legyen? Majd biciklizek. Nem volt egy leányálom. Ami autróval 7 perc, biciklivel fél óra menet és 45 perc jövet. Eddig sose vettem észre, hogy milyen meredek az az út. Főleg visszafele. Végig erdőn-mezőn kell menni, dimbes dombos uton és hát jóóól kidöglöttem mire hazaértem. Fél 2re. És 2től meló itthon. Mivel senki nem volt itthon, nem mondtam el Snek, hogy a nagyobbik lány bicikijével voltam, mert ha kérdeztem volna biztos nem engedte volna meg, hogy azzal mennyek. Még tönkreteszem. Nos, kb így telnek a napjaim, semmi extra. Majd egyszer leírok egy teljes napomat, amikor úgy látom, hogy kicsit mozgalmasabb, eseménydúsabb volt.
Addig meg... puszi mindenkinek, nekünk pedig eztuán szigorú itthonülés, mert ha kimozdulunk akkor nagy a kisértés, abból csak pénzköltés lesz. Csak kicsi ezt, csak kicsi azt, aztán meg nézhetjük magunkat!
2011. június 3., péntek 5 comments

Hírek, újdonságok

Kedves barátaim, olvasóim és idetévedt nézelődők! Itt az ideje, hogy hivatalossá tegyem. Mint látható, blogom jobb oldalán megjelent két új kockácska. Nem hiába, nem bizony. Először beszéljünk a másodikról. Legnagyobb örömmel jelentem, hogy az eddig körülbelülre tudott dátum leszögeződött. Augusztus 17-én reggel 7:50kor felszállunk a Wizz Air járatával és 12:45kor landolunk a Marosvásárhelyi reptéren. Ez így elég hoszzú időnek tűnik furi lenne, hogy csak 3 órát jöttünk és 5öt megyünk:)) Legkisebb problémánk. Nem mintha jelenleg lenne nagyobb:) Csupa örömhír. Nem lesz kellemes éjszaka utazni, de nincs más választásunk, hogy reggelre Lutonon legyünk. Nagy az öröm és a boldogság, pedig még 2 és fél hónap van hátra, de mi már minden nap készülünk. Mintha csak jövő héten lenne.
Igen, ismét Wizzel megyünk, pedig nem hagyott nagyon kellemes élményeket bennünk, de hát az anyagiakat is néznünk kell, még csak 2 hónapja vagyunk itt, nem tettünk nagy vagyonra szert ennyi idő alatt. 3 órát kibírunk. És végre otthon lehetünk! Majdnem 2 hétig. A visszaút kalandos lesz, de erről még nem szeretnék írni, majd ha aktuális. De annyit elárulok, hogy one way repjegyünk van. Na nem kell megijedni, nem azt jelenti, hogy nem akarunk visszajönni, hanem, hogy nem repülünk!
És, hogy kicsit érdekesebb legyen az anyagi oldala, addig vártuk, hogy érkezzen meg végre a pénzünk, hogy felment a repjegyek ára. Tegnap végre lefoglalhattuk. 15én akartunk menni, de 17re olcsóbb volt a jegy, így halasztottunk. Most nézem és 15re is ugyanannyi. Hát nem szemétség? Amugy is akkor a legdrágább, amikor mi akarunk menni:(( Hihetetlen. De azért még nem maradunk itt!
Ennyit a hazaútról.

Most pedig az eleső, vagyis a középső kis "kockácskáról". Yes my friends, this summer I'm going to Ibiza!!! Persze ebbe is van boldogság és bánat. Amikor megérkeztünk ide, második nap azzal áll szembe S, hogy beszélni akar mindekttőnkkel. Ok. Nyárom megy a lányokkal és tesvére, gyerekek, édesanyja, stb Ibizara, ahol a szüleinek van egy háza, és szüksége lenne rám, vagyis szeretné ha velük megyek. A nap nagy részében szabad lennék, csak közbe kellene a gyerekekkel lennem, amíg ők clubboznak.Ja, és állítólag girl holiday lesz. Egy hétről van szó július 11től. Alex viszont nem jöhet azzal a kifogással, hogy neki itthon kell maradni a kutyával. Persze a kutyával, és mi lesz vele az alatt a 2 hét alatt amíg ők Olaszországba, mi meg otthon leszünk? Jó én megértem, hogy nagy kiadás lenne mindkettőnknek fizetni a jegyeket, de akkor mondja azt. Szóval örülök is, mert hát... mégis csak Ibiza. Mikor engedhetném én meg magamnak, hogy csak úgy egy hetet eltöltsek ott, de ugyanakkor... Alex nélkül. Annyira sajnálom, nem is tudok, merek örülni ennek a csodás utazásnak, hisz ő nem lehet részese. Közben neki itthon kell ülni és... semmit tenni, egyedül.

De a legfontosabb még mindig az, hogy 2 hónap és 2 hét múlva hazamegyünk! Sajnos ez nekünk megszorításokkal is jár. Ez alatt a 2 hónap alatt amióta itt vagyunk nem sokat sikerült gyűjtenünk, kedves au pair kollégák, tudjátok mennyit ér az a pénz amit nekünk adnak. Na nem panaszkodok, majd mindenünk megvan, amit akarunk és reeeengeteget utaztunk, kirándultunk és soppingoltunk. Azt mondtuk magunknak, hogy kicsit élvezzük az élet, utazzunk, lássunk és engedjünk meg magunknak dolgokat, amiket otthon nem lehetett. Aztán meg visszafogjuk magunkat és elkezdünk kicsit spórolni. Kicsit, mert ebből a pénzből sokat nem lehet. aztán meg elkezdünk más munka után nézni. Most, hogy megvan a legközelebbi cél, hogy hazamegyünk, amihez ugye kell egy kis pénzecske, itt az ideje, hogy mindez megtörténjen. A múlt hétvégi londoni kiruccanás egész szép befejezés volt. Nem lesz könnyű, mert nagyon megszoktuk, hogy minden hétvégén fogjuk magunkat, kinézünk egy célpontot, bepattanunk az autóba és megyünk. De... szép idő van a napokban, majd kifekszek és süttettem magam. Úgyis túlfehér vagyok. Így mégsem lehet Ibizara menni:)) És még kell sok fűrdőruha, strandruci meg minden... jaj mi lesz így a spórolással???

Befejezésképpen pedig itt van Lola, a mi kis sausagedogunk, aki miatt Alex nem jöhet velünk. Baaad Lolzy, very baaaad!!!
 
;